„Valakit meg fogok ölni” – Ámokfutók kora

Az emberölés és a mentális betegségek közötti összefüggéseket Magyarországon is kutatják.

Miután megtörténik a tragédia, következik a nyomozás, majd a vádemelést követően a bírósági szakasz. Kérdés, a büntetőjogban mennyire számít az, hogy az elkövető mentális betegségben szenved.

– A bűncselekménynek alanyi és tárgyi oldala van. Utóbbi az, amit objektíven észlelünk, azaz például az elkövetés helye, ideje, eszköze – magyarázza Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa, aki évek óta kutatja az emberölés és a mentális betegségek közötti összefüggéseket. – Előbbi a tudati oldalt jelenti, vagyis sarkítva azt, hogy mi játszódik le az elkövetés pillanatában a tettes elméjében. Ez alapján mondják ki bűnösségét, azazhogy szándékosan vagy gondatlanul követte-e el tettet – ennek tipikus példája a közúti baleset okozásának vétsége –, vagy egyik bűnösségi alakzat sem állapítható meg.

A két oldal közül természetesen az alanyi vizsgálata nehézkesebb annak szubjektív mivolta miatt. Itt ugyanis meg kell állapítani, hogy a gyilkos rendelkezik-e felismerési képességgel, azaz látja-e tette következményeit, illetve akarati képességgel, hogy ennek megfelelően is cselekedjen (vagyis ne cselekedjen). E kettőből tevődik össze a beszámítási képesség. Ennek megállapítása az igazságügyi elmeorvos szakértőre (pszichiáterre) tartozik, véleménye pedig döntő fontosságú lehet.

– Ez a vizsgálat tulajdonképpen egy beszélgetés, amelynek során nemcsak a bűncselekményről, hanem az élettörténetéről is kérdezik az elkövetőt, anyagi körülményeitől kezdve gyerekkorán át szinte mindenről – tudjuk meg Bolyky Orsolyától.

Hogy a szakvélemény még megalapozottabb legyen, legtöbbször igazságügyi pszichológust is bevonnak a vizsgálatba, aki különböző teszteket is elvégeztet, és személyiségrajzot készít a terheltről. Ebből a kettőből születik az egyesített szakértői vélemény, és derül ki az, hogy az elkövető tudta-e, mit csinál, vagy beszámíthatósága korlátozott volt, esetleg beszámítási képessége teljesen hiányzott (ami a kóros elmeállapot miatt felmentési okot jelent).

Bolyky Orsolya elmondása szerint az emberölés mint a legsúlyosabb életellenes cselekmény ilyen szempontból szigorú kategória: sokszor annak ellenére is megállapítják a teljes beszámíthatóságot, hogy az illető valamilyen mentális zavarral küzd. Ennek oka, hogy ilyen erőszakos bűn elkövetésénél fokozottan elvárható, hogy az illető tudja, tiltott dolgot csinál, előre lássa tettei következményeit.

Tehát a legtöbbször nem befolyásolják a beszámítási képességet a különböző személyiségzavarok, mint amilyen például az antiszociális személyiségzavar (akikben nincs empátia, képtelenek a szeretetre, erkölcsi normák betartására) vagy a borderline személyiségzavar (súlyos hangulatingadozók).

Akad azonban olyan betegség, amely szinte minden esetben automatikusan kizárja az illető beszámíthatóságát, és az ítéletben, a jelenlegi szabályok szerint, határozatlan időre kényszergyógykezelését rendelik el. Ez a skizofrénia. A betegek általában hallucinációktól, paranoid vagy bizarr téveszméktől szenvednek, amelyekhez gyakran szociális és foglalkozási zavarok is társulnak.

– Kutatási eredményeink szerint a skizofrénián kívül sok esetben a depresszió és mániás depresszió – mint a hangulatzavarok legsúlyosabb formái – bizonyult még bűnösséget kizáró körülménynek – teszi hozzá Bolyky.

Erre hozza fel a kiterjesztett öngyilkosság példáját (azaz azt, amikor a gyilkosság elkövetése után rövid időn belül az elkövető magával is végez). Ennek elkövetői főként súlyos depressziótól szenvedő nők. Vannak, akik túlélik, és beszámolóikból azt a következtetést lehet levonni, hogy tettüket azzal magyarázzák, egységként tekintenek magukra és családtagjaikra (gyerekeikre, házastársukra), így megölésük az ő értelmezésükben egyenlő az öngyilkossággal.

A szakember és munkatársai külön vizsgálták a 14–24 éves korosztályt, és első hallásra meglepő eredményekre jutottak. A kutatás ugyanis azt mutatta ki, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések leginkább erre a korosztályra jellemzőek. Ennek okai az alkoholos és esetleg kábítószeres befolyásoltság mellett életkori sajátosságok lehetnek, mint amilyenek a hormonális és neurológiai változásokkal járó indulatkezelési problémák, amelyek legtöbb esetben alacsony intelligenciaszinttel párosulnak. Mindezekből következően az empátiás készség alulműködése is megfigyelhető.

A cikk elején említett fiatal rémtette is nagy kérdőjelet hagyott maga után. Az eset leírásában szerepel, hogy a szomszédját agyonszurkáló fiú először az igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetbe került. Itt megállapították, hogy skizoid és paranoid vonásai vannak. Az első szakértői vélemény szerint a fiúnak közepesen súlyos fokban korlátozott volt a beszámítási képessége. A vizsgáló orvos a véleményét főként a gyilkosság motívumának hiányára és a fiú emlékezetkiesésére alapozta. A bíróság ezt aggályosnak találta, ezért új szakértőt rendelt ki.

A második vélemény szerint a fiú személyisége még éretlen, akadnak paranoid jellemzői, a pszichológus szerint pedig skizoid személyiségfejlődés valószínű, de abban egyetértettek, hogy elmeállapota nem volt kóros a gyilkosság elkövetésekor. A bíró a második szakvéleményt fogadta el, és a mentális zavarokat csak enyhítő körülményként vette figyelembe, majd tizenkét év fegyházra ítélte a fiatalt.

Bolyky szerint bár érthető, de ugyanakkor aggályos is, hogy tizennyolc éves kor alatt nemigen diagnosztizálnak mentális betegséget azzal az indokkal, hogy a személyiség még fejlődés alatt áll. Büntetőjogi szempontból ez oda vezet, hogy nem jelent enyhítő tényezőt, ha az illető esetleg mégis ilyen betegségben vagy zavarban szenved, hiszen teljesen beszámíthatónak minősítik, és emberölés esetén fiatalkorúak börtönébe kerül.

– Volt olyan eset is, ahol tudni lehetett, hogy a fiatalnak egy korábbi sérülés miatt el kellett távolítani az agya egy részét – meséli a szakember. – Ezután viselkedése agresszív lett, és bekövetkezett a tragédia, megölt valakit. Az eljárás során azonban az egyértelmű orvosi tények ellenére is teljesen beszámíthatónak minősítették.

Márpedig az orvosi kezelés minden esetben kulcsfontosságú lenne. A kordában tartott betegség az esetek nagy részében megelőzi a tragédiát.

Nem könnyű feladat annak a megállapítása, hogy egy beteg mennyire ön- és közveszélyes, és mikor van szüksége kényszergyógykezelésre. A szabadság- és emberi jogok védelme miatt nagyon nehezen dönt úgy egy orvos, hogy a pácienst akarata ellenére is kezelteti.

Sok esetben akinél kellene, elmarad, de előfordul az is, hogy valakivel szemben túl keményen lépnek fel.

– Van egy hölgy, aki körülbelül évente egyszer meztelenre vetkőzik egy forgalmas belvárosi téren – mondja Bolyky Orsolya. – Őt ilyenkor pszichiátriára szállítják, ahol a szokásos eljárás miatt hónapokig ott tartják. Gyerekei vannak és munkája, akikkel és amellyel ez idő alatt nem tud foglalkozni. Valóban megbotránkoztató a viselkedése, de nem fordul elő mindennap, és nem veszélyes senkire. Az ő ügyében a Társaság a Szabadságjogokért jogvédői próbáltak már eljárni.

A szakember a fordítottjáról is beszámol, amikor egy bűntény valószínűleg elkerülhető lett volna, ha a tettes segítségkérését megfelelően kezelik. Az illető többször panaszkodott a háziorvosnak, hogy furcsán érzi magát, hangokat hall, alvászavara van, ezért az végül nyugtatót írt fel neki. A szer pár napig hatott, majd a férfi újra rosszul lett, és visszament a háziorvoshoz, aki ezúttal altatót is felírt. Nem sokkal később bekövetkezett a bűncselekmény. Nem jutott el pszichiáterig, habár a skizofrénia tüneteit mutatta, és arról be is számolt orvosának.

Ennek ellenére a statisztikák alapján a súlyos bűncselekmények többségét a büntetőjog szempontjából pszichiátriailag egészséges emberek követik el, más kérdés, hogy a klinikum hogyan ítélné meg mentális állapotukat. Ami leginkább jellemző rájuk, az átlag alatti iq és az alacsony iskolai végzettség.

A témáról Rihmer Zoltán professzor, pszichiáter, az MTA doktora írt lapunkban még 2014-ben. Cikkében kiemeli, hogy 2013-ban 154 emberölés történt hazánkban, és az elkövetők közül csak néhányan szenvedtek súlyos pszichiátriai betegségben. Bolyky szerint ez az arány azóta stagnál, nincs nagy változás, tehát ma is mérvadó.

Hiába a jó statisztika, Rihmer úgy véli, a hazai pszichiátria helyzete elkeserítő. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es bezárásával egy időben huszonöt százalékkal csökkentették az ágyak számát, és a bezárt intézet felvételi területét felosztották több pszichiátriai osztály között. Ezzel a zsúfoltság fokozódott, az orvos-beteg arány romlott. A professzor szerint szükség lenne az ambuláns pszichiátriai gyógykezelést szabályozó törvényre is, amely lehetővé tenné a kezelésnek ellenálló betegek kötelező ellátását. Nemcsak a másokra, hanem az önmagukra veszélyesekét is, ugyanis az 1980-as évek közepétől folyamatosan csökkenő öngyilkossági halálesetek számának további mérséklődése 2007 és 2011 között megállt.