A vége Game Over: magyar barlangászok a föld mélyén

Ambrus Gergely az abház határhídról, a föld alatti táborokról és a vízzel teli csőről.

– A Krubera-, más néven Voronya-barlang Abháziában van, amely ugyan hivatalosan Grúzia része, mégis az oroszok által felügyelt kvázi független államként működik. Az elmúlt években több összecsapás is kitört a területen. Nem néztek furcsán önökre, amikor bejelentkeztek, hogy barlangászkodni akarnak ott?
– Igazából nem olyan nehéz odajutni, mint azt az ember gondolná. Nyugatiaknak két ponton lehet bejutniuk Abháziába. Vagy Grúzia felől az Enguri folyó hídján át, vagy Oroszországból az egyetlen használható határátkelőn. Mi Grúziából terveztük a belépést. Természetesen előre engedélyt kell kérni a belépésre az abházoktól. A határon szögesdrótot telepítettek, és orosz katonák őrködnek. Problémát okozott ugyanakkor, hogy elutazásunk előtt tíz nappal lezárták a grúz–abház határt. Bizonytalan volt, hogy bejutunk-e egyáltalán, ezért B tervként megterveztük azt is, hogy Oroszország felől lépünk be Abháziába. Szerencsére azonban az érkezésünk előtti utolsó napon megnyitották a határt, így az előzetes terveknek megfelelően jutottunk el a helyszínre.

– Ez a barlang olyan célpontjuk a barlangkutatóknak, mint a Csomolungma a hegymászóknak? Mennyire tolakodnak az expedíciók?
– Évente egy-két barlangkutató tábort szerveznek ide. Idén csak egyet, az ukrán barlangkutató társaság vezetésével. Egy ilyen tábor négy-öt hétig tart, és harmincöt-negyven ember vesz rajta részt, tíz országból. Tehát sokkal kevesebben jutnak le a barlangba, mint fel a Csomolungmára, de ez nem jelenti azt, hogy ismeretlen lenne. Épp ellenkezőleg, mint a világ legmélyebb ismert barlangja, minden barlangász tud róla, igen különleges hely.

– Tehát mindenki, aki barlangászik, titkon le akar jutni a Krubera-barlangba? Önökben mikor vetődött fel az ötlet?
– Legalább tíz éve barlangászunk mindannyian, ami azt jelenti, hogy elég jelentős szakmai múlttal rendelkezünk. Először Magyarországon, aztán külföldön, főként Olaszországban és Montenegróban kutattunk eddig barlangot. Olaszországban például más magyarokkal együtt feltártunk egy 45 kilométer hosszút. Így egy ideje már pedzettük, hogy menjünk a Voronyába. De azt nem akartuk, hogy afféle barlangi turistaként csak lemegyünk, és üres kézzel jövünk föl. Már évek óta foglalkozom barlangi fotózással, így felvetődött, hogy fotós expedíciót szervezzünk, hiszen a barlangról még nem készült igazán részletes és megfelelő minőségű fotóanyag. Az elkészült fényképek alapján az ukránokkal közösen könyvet is fogunk írni.

– A Csomolungmát már az ókor óta ismerik az ott élők, de egy barlang akár örökre rejtve maradhat. A Krubera mióta ismert a kutatók számára?
– A barlangot a múlt század hatvanas éveiben fedezték fel, de a tényleges kutatások csak a nyolcvanas években indultak el. A Kaukázus mészkőből felépült Arabika-masszívumában, Szocsitól úgy 25 kilométerre található légvonalban. A bejárata 2350 méterre van a tengerszint felett. A terület egyébként rendkívül gazdag nagy barlangokban, hiszen itt található a világ második és harmadik legmélyebb barlangja is. Magát a Kruberát 1999-ben kezdték „erősebben támadni” az orosz és az ukrán barlangászok. Ekkor jutottak le először ezerméteres mélységbe, majd néhány évvel később már másfél kilométeren jártak. Ekkor már látszott, hogy ez lehet a világ legmélyebb barlangja. Két csoport – egy orosz és egy ukrán – versengett azért, hogy melyikük jut le előbb a végpontra. 2004-ben több ponton is elérték az 1800 méteres mélységet, amellyel a barlang átvette a világelsőséget, majd 2004 októberében jutottak le abba a 2080 méter mélyen lévő terembe – amelyet stílszerűen Game Overnek neveztek el –, ahol most mi is jártunk.

– Ennél lejjebb már nem is lehet menni?
– Valójában nem ez a barlang legmélyebb ismert pontja, de tovább már csak búvárok mehetnek. 2012-ben egy ukrán barlangi búvár elérte a 2196 méteres víz alatti végpontot. Ezzel mindmáig ő az egyetlen, aki olyan mélyen járt. A barlang kutatása ezután sokáig a merülések körül forgott, de az utóbbi időben újra a száraz részek kerültek előtérbe. Arra törekednek most a kutatók, hogy összeköttetést találjanak egy másik, közeli barlanggal, mert akkor még 180 métert hozzáadhatnának a mélységéhez.

– Ehhez át kell vágni egy sziklafalat?
– Nem. A hegyen belül rengeteg járat van. Vannak olyan járatok, amelyek túl szűkek ahhoz, hogy átjussunk rajtuk. Ezeket ki kell tágítani, és sok az omlás is. A barlangkutatók emellett vizsgálják a föld alatti patakok jellemzőit. A víz és a levegő hőmérsékletét, összetételét. Ebből el lehet ugyanis dönteni, hogy két, egymástól akár több száz méterre lévő patak ugyanannak a vízfolyásnak két pontja-e, vagy sem. Ha ugyanannak, akkor elvileg a víz útját követve valahol át lehet jutni a másik barlangba.

– Maga a „mélységtámadás” hogyan történik? Hasonlóan a magashegységi expedíciókhoz?
– Nálunk nincs a himalájai kereskedelmi expedíciókra jellemző luxus. Nincsenek serpáink. A barlang megközelítése ötórás zötykölődéssel kezdődik UAZ terepjárókon, majd három-négy órás gyaloglás következik, miközben minden holminkat a hátunkon cipeljük. Így érkezünk el a 2300 méteren lévő alaptáborba, amely egy kis völgyben helyezkedik el. Ott saját sátrat verünk föl. Ezeken kívül csak egy közösségi sátor van, és az élelmiszert is az ukrán szervezők vásárolták előre a befizetett táborpénzből. A barlangban nincs szükség akklimatizációra, mert itt nem szokott fellépni oxigénhiány. Bár a mélyebben fekvő részeken össze tud gyűlni a szén-dioxid, amely a magashegységi betegséghez hasonló tüneteket okozhat. A barlangban mindenkinek magának kell vinnie a felszerelését: a technikai kellékeket, élelmet, ruházatot. Ezeket a zsákokat nem egyszerre vittük le, hanem az első néhány napon levittünk néhányat ötszáz, majd hétszáz méterre. Úgy mondjuk, deponáltuk őket. A barlangban lefelé haladva kiépített táborhelyeket létesítettek elődeink. Ezekben szokás aludni, főzni, öltözködni. A végpont felé menet fejenként két-három zsákkal haladtunk, amelyek össztömege húsz-harminc kilogramm lehetett.

– Mennyi ideig tartott lejutni a végpontra?
– Négy napig, és ugyanilyen hosszú volt a felfelé vezető út. Lefelé a hétszáz, ezerkétszáz, majd ezerhatszáznegyven méteren lévő táborban aludtunk. Csak ismert járatokban voltunk. A barlangi térképezés nem egyszerű dolog, mert ott a tér minden irányába vezethet a járat. Vannak metszeti barlangtérképek, amelyek egy szintben ábrázolják a járatokat, illetve háromdimenziós poligon térképek is, amelyek a különféle járatok pontjainak egymáshoz viszonyított távolságát és a közöttük lévő lejtési szöget adják meg. Nagy könnyebbséget jelentett, hogy végig ki van építve telefonkábel, így csak azt kellett követni. A táborhelyeken lévő telefonkészülékek biztosítják az összeköttetést a felszínnel.

– Mi teszi különlegessé ezt a barlangot azonkívül, hogy nagyon mély?
– Ez egy függőleges barlang, tehát az út jelentős részét kötélen ereszkedve kell megtenni, végig a saját erőnkre hagyatkozva. Emiatt kell kötelet vinni magunkkal arra az esetre, hogyha az előzetesen elhelyezettek elhasználódnának, elszakadnának. Főzők is vannak lent a táborhelyeken, de a benzint mindenkinek magának kell vinnie. Mivel mi fotós túrára mentünk, a fotófelszerelést is cipelnünk kellett. Rengeteg vakut és akkumulátort kellett vinnünk, ugyanis semmilyen lehetőség nincs lent, hogy feltöltsük a lemerült elemeket. És mindezt vízhatlan dobozokban, hétszáz méter alatt ugyanis már nagyon vizes a barlang, az ember gyakorlatilag egész nap vízben halad. Neoprénruhát viseltünk az overallok alatt, nehogy kihűljünk.

– Milyen gyorsan lehet haladni ilyen barlangban? Az ember azt gondolná, hogy kétezer méteres ereszkedéshez nem kell négy nap.
– Ez nagyon helyfüggő. Nagy aknákon át gyorsan lehet haladni. Az ember csak lecsúszik a kiépített köteleken. De az aknák között nagyon gyakoriak a szűkületek. Voltak olyan napok, amikor csak százötven métert tudtunk függőlegesen megtenni. Mindennap nyolc-tíz órányit mozogtunk a barlangban, sőt amikor a végpontra mentünk, akkor húszórányit egyhuzamban. A Game Over teremben kilenc napot maradtunk. A táborhelyeken úgy négy órát töltöttünk főzéssel, pakolással, öltözködéssel. Amikor megérkeztünk egy táborhelyre, első feladatunk a vízgyűjtés volt. A barlangban folyó vizet nem szabad azonnal elfogyasztani, mert fertőző lehet. Először át kell pumpálni vízszűrőn.

– Voltak más expedíciók is egy időben a barlangban?
– Két-három másik csoport volt lent, de más járatokban. Mindig egyeztetnünk kellett velük, hogy éppen ki használja a táborokat. Ezért is jó a telefonvonal, mert a többi lent lévő expedícióval is tudtunk egyeztetni. A fenti alaptáborban voltak csoportos expedíciók és egyéni barlangászok, akiket beosztottak valamelyik csoporthoz. Így csatlakozott hozzánk Fábián Botond, egy erdélyi barlangkutató, illetve egy libanoni kolléga.

– A barlangjáratnak van egy szakasza, amely teljes egészében víz alatt halad. A katasztrófafilmekben mindig afféle csúcsjelenet, amikor az alagút egy szakaszán víz alá kell merülni. Ez a valóságban is ilyen izgalmas?
– 1440 méter mélyen nagyon beszűkül a járat, ez azt jelenti, hogy úgy negyven centi széles és hetven centi magas. És valóban van egy négy-öt méteres szakasz, amikor víz alatt kell haladni. Ugyan van vezetőkötél lefektetve, de a víz két Celsius-fokos, és lelkileg is megterhelő áthaladni ezen a csövön. Bár elvileg vízhatlanok voltak a csomagjaink, mégis volt olyan, amelyik beázott. Hétszáz méter alatt a csomagok már folyamatosan áznak a vízesésekben, patakokban, a kiálló sziklákba akadva pedig ki is szakadhatnak. Visszafelé pedig még több lett a víz, mert eleredt a felszínen az eső, és ez árvizet okozott a barlangban. Itt az árvíz az egyik legveszélyesebb szituáció. Hatalmas vízgyűjtő területről érkezik a víz a barlangba, és még a növényzet sem képes felszívni. Az alpesi barlangokban az árvizek miatt történik a legtöbb végzetes baleset, így nagyon óvatosnak kell lenni. De hála a rádiókapcsolatnak, pontosan tudtuk, hogy milyen az időjárás a felszínen, így kivártuk a víz levonulását.

– Meg lehet-e becsülni, hogy mennyi felfedeznivaló maradt még a föld alatt? Lehet, hogy pár év múlva már egy teljesen másik barlang lesz a legmélyebb a világon?
– Biztosan rengeteg ismeretlen barlang van még a földön. Becslések szerint a föld alatti járatok nyolcvan-kilencven százaléka felfedezetlen. A magashegységi barlangok az utolsó feltáratlan helyei a bolygónak. A felszínen már mindenhol jártak. A technikát, amely lehetővé teszi az efféle ezer-kétezer méter mély barlangok bejárását, csak a hetvenes-nyolcvanas években fejlesztették ki, ezért a legtöbb ilyen hely szűz terület. Vannak olyan barlangok Mexikóban és Dél-Amerikában, amelyek talán még a Kruberánál is mélyebbek, de szerintem még sokáig ez marad a csúcstartó.

(Az expedícióról vetítést tartanak szeptember 30-án este 7 órától Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban.)