Tudta? Ellenplakátkampány Kübekházán

Szeretetkampányt indított a kübekházi polgármester. Szerinte az üzeneteknek az emberekről kell szólniuk.

Ha már így belecsaptunk a téma közepébe, nekiszegezem az egyértelmű megállapítást, miszerint a kérdés azért nem ennyire egyszerű. A polgármester rögtön tisztázza, hogy ő nem elviccelni kíván egy súlyos problémát. Mint mondja, tisztában van vele, hogy a beözönlő tömeg rejt magában veszélyt, ezért a kormánynak és az Európai Uniónak egymással összefogva és nem egymás ellenében komolyan kell a kérdéssel foglalkoznia.

– Európa eszköztelen lett, a tagállamok közötti megosztottság is hátráltatja a megoldást. Én csak azt nem hiszem, hogy gyűlölettel vagy egyes esetekben hazugsággal bármit is meg lehet oldani. A hazugságra, a gyűlöletre, az erkölcstelenségre és a korrupcióra nem lehet egy ország jövőjét építeni, mert nem kérdés, hogy előbb-utóbb az összeomlik, és az áldozatai megint csak a kicsik és a védtelenek lesznek – teszi hozzá kissé feldúltan. – Azt gondolom, hogy ez a kampány egy politikai eszköz. Addig, amíg van közös ellenség, jelen esetben a menekültek, az emberek mesterséges leblokkoltatásukban nem foglalkoznak azzal, mi van a saját kertjükben, mert az ellenségre kell nekik is koncentrálniuk – véli Molnár.

Miközben beljebb kerülünk a régi képekkel, festményekkel berendezett hivatalba, a polgármester arról mesél, miként költözött be a félelem a családok mindennapjaiba. Az önkormányzat gyerekeknek és nyugdíjasoknak is számos nyári programot szervez. Az egyiken, egy határ menti biciklitúrán egy kisfiú azért nem akart részt venni, mert félt, hogy „ott lesznek a migránsok”. A gyerek végül elment, de az úton rettegve a szalmabálák mögé szaladt, hogy megnézze, biztosan nincsenek ott az idegenek.

Molnár Róbertnek három gyermeke van. Azt mondja, mint hívő ember igyekszik szeretetre, mások elfogadására és a mások felé való önzetlen szolgálatra tanítani őket, de előfordult, hogy kislánya a vonaton migránsnak nevezte a számára idegen kinézetű, más nyelven beszélő fiatalokat. Apja kijavította, hogy tanulók, akik Budapestre tartanak. – Ezért nagyon veszélyes a kampány, amelyet a kormány folytat, és amelynek pusztán hatalmi célja van. A lelkekben okozott károkért egyszer felelnie kell. Isten előtt az ideiglenes megbízatással tételesen el kell majd nekik is számolniuk, és ott nem lehet majd az itt még egyelőre sikeres kormánykommunikációval előrukkolni. A kormánynak személyválogatás nélkül szolgálnia kellene, nem birkákká tenni a népet. A huszonhat éves magyar társadalomnak felnőttnek kellene lennie, mégis gyerekek szintjén akarnak tartani bennünket a rendszerváltás utáni kormányok is. Miért? Mert közömbös emberből nem lesz forradalmár – magyarázza a polgármester, aki közelről is ismeri a nagypolitikát.

Molnár Róbert Kübekházán nőtt fel, és gyerekkorában, amikor mások pilóták, rendőrök akartak lenni, ő politikus. A rendszerváltás előtt, első munkahelyén a szegedi tejipari vállalatnál középkáderként kezdett dolgozni, majd jogi egyetemet végzett. Közben eljárt pártrendezvényekre, és mint falusi gyereknek nagyon megtetszett neki a Független Kisgazdapárt üzenete. Már fiatalon a párt Csongrád megyei sajtófőnöke lett, így került az országos vérkeringésbe. – 1990-ben meghívtuk Torgyán Józsefet Kübekházára, így ismerkedtünk meg. Amikor elindult a párt elnökválasztási kampányában, majd megnyerte, kinevezett szervezési osztályvezetővé. Nagyon bírtam a humorát, és azonosultam a kisemberek melletti akkori őszinte elkötelezettségével – emlékszik vissza a polgármester.

Molnár Róbert 1998-tól országgyűlési képviselő és parlamenti jegyző lett. Ekkor vette észre, hogy rengeteg „percember” jelent meg a kormányt alkotó kisgazdapárt háza táján, akiknek a célja az volt, hogy megszedjék magukat. – Tudja, a győztesnek mindig sok barátja van – összegzi félmosollyal a tapasztalatait. Molnár ebben már nem akart részt venni, többször jelezte nemtetszését a pártelnöknek és a frakcióvezetésnek is, ám mindhiába. – Fekete fenekűként ültem a frakcióban. A párt vezetői egy elnökségi jegyzőkönyv meghamisítására akartak rávenni, amit nem vállaltam. Ebből aztán hatalmas botrány kerekedett. Az lett a vége, hogy kirúgtak a pártból, a frakcióból, és függetlenként kellett folytatnom a képviselői munkámat. Szájer József frakcióvezető invitálására másodmagammal átültem a Fidesz-frakcióba. Ekkor jobban beleláttam a kormányzat boszorkánykonyhájába, amely aztán teljesen összetörte bennem „a politikáról mint a közjó szolgálatáról” gondolt ideáimat.

2002 májusában véget ért a ciklus. Molnár a ciklus végeztével munkanélküli lett, felesége is pont ez idő tájt vesztette el állását. Sok régi „barát” elfordult tőlük, húszezer forintból éltek öt hónapon keresztül. Nem a pénz hiánya fájt neki a legjobban, hanem az, hogy úgy érezte, szertefoszlottak az álmai. Lelkileg nagyon mélyre került. Sokáig nem talált munkát, „bukott országgyűlési képviselő senkinek nem kellett”, így visszaköltöztek feleségével a szülőfalujába.

Eljött 2002 ősze, és Molnár Róbert elindult a kübekházi polgármester-választáson, amelyet meg is nyert. Új, fiatalos képviselő-testület állt fel, amelynek tagjai fizikailag is részt vesznek a munkában mind a mai napig, hisz a falu már negyedik ciklus óta kizárólag őket szavazza vissza. Molnár szerint a fiatalos váltásra nagy szükség volt, mert romokban állt a falu, szinte mindent felújítottak, éjt nappallá téve dolgoztak.

A már-már ámokfutásként végzett sok önkormányzati munka egy kicsit segített a depresszióján, azonban házassága válságba került. Meglepetésünkre Molnár a magánélete részleteibe is beavat bennünket. – 2003 karácsonyán a feleségem bejelentette, hogy válni szeretne. Ekkor fordultam Isten felé. Az egyik éjszaka összetörve borultam le a nappalink padlójára, és őszinte bűnbánattal hívtam segítségül Istent: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?” Sokszor mindent el kell veszítenie az embernek, vagy mindennek össze kell omlania az életében, hogy megtalálja az igazi utat – véli Molnár. Sok sírás, fájdalom, Isten, a felesége és sok ember előtt való megalázkodás után rendeződött a kapcsolatuk, és a gyerekeikkel ma is boldogok.

Molnár Róbert valamit jól csinálhat, mert 2002 óta folyamatosan újraválasztják. Miközben kint fotózzuk plakátjával, többen is elsétálnak mellettünk. Egy, a falu végében lakó hölgy mosolyog a plakátra, azt mondja, hogy bár egyetért a kampánnyal, nem mondja, hogy nem fél. Többször látta, ahogy a földekről szedik össze a menekülteket a rendőrök, ilyenkor összerezzen.

Őt még sosem támadták meg, nem érte atrocitás, nem nyúltak a dolgaihoz. Nem úgy, mint a faluba Tiszaszigetről átjáró egyik munkavállalóját, de őt is otthon, nem Kübekházán. – Azért azt nem kívánom senkinek, a felesége sírva hívja fel este, hogy jöjjön haza, félti a saját és a gyereke életét, mert az arra járó menekültek a kilinccsel babrálnak. Végül nem jutottak be, de azért ez nagyon ijesztő volt – mondta. – Bár nem vitték még el semminket, a szomszédoktól sem, azért a régi szokásunktól eltérően már mindent zárunk.

Manőverút – tizenegy óra munka hatezerért

Tiszasziget a békés Kübekházával ellentétben pont beleesik abba a migrációs útvonalba, amelybe Röszke és Ásotthalom is. Kübeki – ahogy a helyiek hívják – tartózkodásunk alatt egyetlen menekülttel sem találkozunk, amikor elindulunk a hármashatár-kőhöz a magyar–szerb–román határ felé.

Világvége-hangulatunk lesz, olyan kietlen a táj. Egyedül a kerítés és egy-két magaslati őrhely emelkedik ki. Ahogy odaérünk, látjuk, hogy két-három munkagép üzemel, készül a kavicsokból álló manőverút és a harmadik védvonal.

Három fiatalember közeledik felénk, szatyor a kezükben, nem tudjuk eldönteni, hogy helyiek vagy menekültek. Hamar kiderül, hogy munkások, akik Érdről és Debrecenből érkeztek az építkezésre. Nem árulják el – azt mondják, nem tudják –, mely alvállalkozó alvállalkozója küldte őket ki, de azt igen, hogy hatezer forintot kapnak tizenegy órára. Morognak is miatta.

Amíg felvételeket készítünk a közelgő viharban, egyetlen menekülttel sem találkozunk. Az egyenruhások megengedik, hogy a munkagépeket és a kerítést fotózzuk, de azt már nem, hogy a magaslesre felmenjünk. Annak sem túlzottan örülnek, amikor a lábuk és a bódéjuk beleesik a felvételbe.

– Hagyják abba, vagy telefonálunk a központba – mondják, ezért inkább úgy döntünk, hogy továbbhaladunk, láttunk mindent, amit egyelőre látni lehetett.

Utunkra a polgármester is elkísér, többször el szokott látogatni a határra. Molnár Róbert hangsúlyozza, hogy nem külpolitikai szakértő, de úgy véli, a problémát a gyökerénél, az anyaországokban lehetne nemzetközi összefogásban és csakis irgalmasan megoldani, hisz emberi életekről, sorsokról van szó.

Addig is, amíg a helyzet rendeződik, ha rendeződik, ő levélben nyugtatta meg a falu lakóit, és személyesen is beszélget az emberekkel, hogy a pszichikai hadviseléssel felérő kampány által gerjesztett félelmet oldja bennük. Mint mondja, az ő Bibliájába az van írva, hogy a „jövő a béke embereié”. Mellesleg az önkormányzat nem engedi, hogy bárki kárt tegyen a tulajdonukban. – Itt száz évig magyar és német együtt tudta építeni a dohánytermesztésre alapított falut. Békében éltek, amíg a nagypolitika bele nem szólt a dolgukba. A kübeki sváboknak azért kellett elhagyniuk otthonukat pont 70 évvel ezelőtt, mert a gonosz politika kollektíven náciknak bélyegezte a helyi németeket. Amikor a kübeki svábok megérkeztek Németországba, azt mondták róluk: megérkeztek a magyar cigányok. Ezért kérek az emberektől egy kis empátiát és irgalmat. Borzasztó dolog otthontalannak lenni.