Panama-iratok: egy nyomozás elképesztő részletei

A valaha feldolgozott leghatalmasabb titkos adatbázishoz a legmodernebb informatikai módszerek kellettek.

A Panama-iratok filmszerűen izgalmas története csak úgy lenne teljes és érthető, ha valójában átlátnánk, mekkora munka is volt az adatbázis – amely, ha kinyomtatnák, több könyvtárat is megtöltene – feldolgozása. Erről kérdeztük Michael Hungert, a munkában központi szerepet játszott nyílt forráskódú programok egyik fejlesztőjét.

– Mikor hallott először a Panama-iratokról?
– Valójában akkor, amikor mindenki más. Amikor ugyanis az ICIJ [Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma, International Consortium of Investigative Journalists] újságírói kapcsolatba léptek velünk a kutatás legelején, azt mondták, hogy szükségük van a technológiánkra, de nem mondhatnak semmit arról, hogy mihez kell. Mint kiderült, a részt vevő újságírók még a családjuknak sem beszéltek arról, min dolgoznak. Persze sejtettük, hogy valami nagy durranásról lehet szó, és azt válaszoltuk, hogy természetesen segítünk. Nem volt ez a megkeresés teljesen szokatlan számunkra, hiszen már korábban is dolgoztunk együtt hasonló projekteken, és megbíztunk bennük.

– Pénzért vállalták a munkát?
– Nem, ingyenesen biztosítottuk a programot. De van a szoftvernek fizetős változata is, amelyet cégek használnak. Olyannyira titkolóztak, hogy minden további technikai műveletet, amely szükséges volt az adatbázis kezeléséhez, maguk csináltak. Abban biztosak voltunk, hogy az adatbázis pontjai ezer szálon kötődhetnek egymáshoz, és számos nagyon eltérő forrásból (ímélek, képek, szöveges dokumentumok) származhatnak, különben nem a mi programunk kellett volna nekik. Miután eltelt egy év, és publikálták az első eredményeket, akkor kerestek meg minket újra. Ekkor már természetesen tudtuk, miről van szó, és azt kérték tőlünk, hogy segítsünk az eredmények értelmezésében és a technológia népszerűsítésében.

– Feldolgozhatták volna az adatokat az önök programja nélkül is?
– Fene tudja, az biztos, hogy nagyon-nagyon hosszú folyamat lett volna, még sokkal több ember ku­limunkájával. A program ott segít a legtöbbet, hogy feltárja az adatpontok közötti közvetett kapcsolatokat is. Vannak cégek, amelyek ezerféleképpen kapcsolódnak egymáshoz. Nincs ember, aki mindezt észben tudja tartani, aki képes a „nagy képet” a maga teljességében meglátni. De a klasszikus újságírói nyomozómunkát sem spórolhatták meg. Hiszen a feltárt kapcsolatokat ellenőrizni és értelmezni kellett. Rengeteg forrással beszéltek, több embert szembesítettek a ténnyel, hogy szerepel az adatbázisban. Az is előfordulhat, hogy valaki nagyon indokolható okból offshorozik. Például azért, mert diktatúrában él, és titokban akarja tartani üzleti kapcsolatait. Őket az újságírók nem akarták veszélybe sodorni.

– Hogyan maradhatott mindez titok a végső megjelentetésig?
– Ezt senki sem érti, valóságos csoda. Az ICIJ a bizalmon alapszik. Csak olyan újságírót hívnak meg maguk közé, aki megbízható, mert már dolgoztak együtt korábban, vagy volt hasonló sztorija. Az újságírók is tudják, hogy ha idő előtt nyilvánosságra hoznak valamit, akkor végleg megtörik a bizalom irányukban, és többé nem vehetnek részt hasonló nagyszabású vállalkozásban.

– Az efféle informatikai eszközök átalakítják az újságírás jövőjét?
– Az oknyomozó adatújságírást mindenképpen. Azok az újságírók, akik hatalmas adattömegeken dolgoznak, például a brexit vagy az amerikai elnökválasztás kapcsán, az efféle eszközök segítségével olyan tényeket tárhatnak fel, amelyeket soha korábban. Nem kell, hogy az adatok kiszivárogtatásból származzanak. Tartalmazhatják például közösségi hálózatok forgalmát is. A jövőben létrejönnek majd azok a hatalmas közösségi adatbázisok, amelyekbe az újságírók feltölthetik az általuk megszerzett adatokat, mások pedig elemzéseket végezhetnek az egészen. Persze ehhez előtte fel kell ismerniük, hogy manapság olyan sok adat keletkezik, amelyeket már nem tud egy-egy magányos farkas feldolgozni, így a dicsőségen is meg kell osztozni másokkal.

– Mi másra használható még az önök szoftvere?
– A program igen rugalmas, olyan feladatokra is alkalmazható, mint a logisztika, a fehérje-, rák- vagy gyógyszerkutatás. Használhatják kormányzati szervek a társadalombiztosítás és a nemzetbiztonság egészének kezelésére. És persze cégek is forgalmuk, felhasználóik, vevőik viselkedésének elemzésére.

– Nem mindenkit tölt el nyugalommal, ha egy kormány ilyen hatékony eszközökhöz jut, amelyekkel az egész ország működését, benne akár minden ember viselkedését elemezheti az összes nagy adatbázist összekötve.
– Minden eszköz használható rossz célokra is. A titkosszolgálatokat pedig nem érdekli, a fejlesztő szeretné-e vagy sem, hogy használják az általa létrehozott technológiát, akkor is használják, ha mi nem akarjuk odaadni nekik. A német titkosszolgálat például maga is kifejlesztett egy, a miénkhez nagyon hasonló programot. Az algoritmus mögötti elmélet régóta jól ismert. A gráfelmélet már a 19. században is kutatott matematikai tudományterület volt. Így valójában senki sem zárható el tőle, legyen az kormány, bűnöző vagy külföldi titkosszolgálat. Fejlesztőként a legtöbb, ami megtehető, a jóhiszemű felhasználók és a Panama-iratok feltárásához hasonló, társadalmilag fontos projektek segítése.

– Visszatérve a Panama-iratokhoz, sokakat le­lom­bozott, hogy mennyire nem történt semmi, mi­után nyilvánosságra kerültek. Igaz, az izlandi miniszterelnök lemondott, de senki nem ment börtönbe az ismertebb szereplők közül, még csak a karrierjük sem tört derékba. Ön magánemberként elégedett a következményekkel?
– Néhány ember azért börtönbe került az iratok miatt. Például azok az azerbajdzsáni újságírók, akik írni merészeltek róluk… De sejtem, hogy nem pont rájuk gondol. Én fejlesztőként elégedett vagyok azzal, ahogy az újságírók használták a szoftvert. Mindenképpen fontos eredmény, hogy az emberek értesültek ennek az egésznek a létezéséről. Az ő felelősségük is, hogy arra késztessék a törvényhozókat, hogy hatékonyan lépjenek föl az efféle ügyletekkel szemben. És nincs vége a történetnek, ugyanis az adatbázis jelentős része elérhető bárki számára az offshoreleaks.icij.org webcímen. Itt bárki keresést kezdeményezhet – vannak a papírok között magyar címek is –, és talán olyan dologra jön rá, ami eddig senkinek sem tűnt föl.