Nem kérnek a szellemvárosokból

Japánban a lakosság nem vágyik vissza a fukusimai katasztrófa sújtotta övezetbe.

Egy barátságos város, ahol békében élhetsz – a mai napig ez olvasható egy táblán a japán Namie városának vasútállomásán. A településről adott rövid jellemzés alighanem igaz is volt 2011. március 11-ig. Ezen a napon délután három óra előtt nem sokkal a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán keleti partvidékét, majd negyvenhét perccel később a tenger mellett fekvő várost elérte a cunami. Namie 21 ezer lakójából kétszázan közvetlenül a természeti katasztrófák nyomán vesztették életüket, a többieknek pedig néhány napon belül el kellett hagyniuk a várost. A település ugyanis mindössze nyolc kilométerre található a földrengés miatt megsérült fukusimai atomerőműtől, melynek húsz kilométeres körzetében rendeltek el a hatóságok teljes kiürítést. A település azóta szinte érintetlen.

Öt évvel később Namie még mindig szellemváros, igaz, évente mintegy 2000 katasztrófaturista keresi fel. A közelmúltban bejárták a világot Keow Wee Loong maláj fotós képei, aki engedély nélkül hatolt be a lezárt zónába, és megörökítette, miként fagyott meg az idő fél évtizeddel ezelőtt négy településen (Tomioka, Okuma, Namie és Futaba). A boltokban a 2011-es újságok sorakoznak a polcokon, a helyi iskola egyik termében a falióra háromnegyed hármat mutatva fejezte be a ketyegést, az utcán hagyott kerékpárokat benőtte a gaz. Különös módon azonban a közlekedési lámpák továbbra is irányítják a nem létező forgalmat, s nem ez az egyetlen mocorgás.

Mostanra naponta több ezer munkás jelenik meg a városban. Takarítják a romokat. A kormány ugyanis úgy döntött, hogy minél hamarabb, akár már jövő év első harmadában elkezdi visszaköltöztetni Namie hajdani lakosait. Az egyetlen gond, hogy az érintettek többsége – egy felmérés szerint több mint 80 százalékuk – egyáltalán nem szeretne visszamenni. Részben mert máshol már új életet kezdtek, részben pedig a fájdalmas emlékek, a radioaktív sugárzástól való félelem, illetve az állammal és hatóságokkal szembeni bizalmatlanság miatt.

Így van ezzel a 64 éves szusiszakács, Fudzsita Jaszuo is. A férfi – több száz korábbi namiei lakossal együtt – immáron a Fukusimától 200 kilométerre fekvő Tokióban lakik. Bár a Bloomberg hírügynökségnek arról beszélt, valóban visszavágyik Namiéba, hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy biztonságos lehet ott élni. Nemrég nyitott egy kis éttermet, és készül saját lakást venni. Lehetőleg olyat, amelyben elfér a fukusimai felmenőinek szentelt buddhista szentély.

A japán kormány azonban több milliárd dollár értékű forrást különített el az eredeti állapotok helyreállítására, s azt remélik: Namie sikere fel tudja majd puhítani az atomerőművekkel szembeni ellenérzéseket. A földrengés óta a negyvenkét létező reaktor közül mindössze kettő üzemel, így az ország teljes energiaszükségletét olaj- és földgázimportból kénytelen megoldani. Ez pedig igen költséges és környezetszennyező megoldás.

Abe Sinzó miniszterelnök márciusban bejelentette, a szigetországnak egyszerűen szüksége van az atomenergiára. Kormánya azt szeretné, ha 2030-ra Japán teljes energiaszükségletének egyötödét ilyen erőművek adnák. Ez, bár megközelítené, még mindig nem érné el a Fukusima előtt szintet. Egy nemrég készített felmérés szerint ugyanakkor a lakosság 57 százaléka továbbra is ellenzi és mindössze 29 százaléka támogatja az atomerőművek újraindítását. Namie esetén nemcsak az a kérdés, lesz-e, aki odaköltözzön, hanem az is, miből élnek majd meg az emberek egy olyan városban, ahol a munkahelyek nagy részét eleve a közeli, leállított atomerőmű szolgáltatta. A Namiéhez közeli Naraha példája nem túl biztató. A városba, amelyet tavaly, az evakuált települések közül elsőként adtak vissza a köznek, eddig mindössze a korábbi lakók körülbelül öt százaléka tért vissza.