Hogyan szónokolt a reformkor derekán, negyvennyolchoz közeledve egy igaz magyar, az uralkodóházhoz is lojális hazafi? Valahogy így: „Ünnepelni fogom mindig e napot, melyen fönséged iránt való hű szeretetemnek és a magyar nemzethez való élénk ragaszkodásomnak nyilvános jelét adhatám.” A veretes szöveg azonban, bármily meglepő, nem Széchenyitől, Kossuthtól, Wesselényitől vagy az ország más jeles történelmi alakjától származik, hanem a későbbi „koronás hóhértól”, Ferenc Józseftől. Az ünnepi, a haza ragyogó jövőjéről is említést tevő beszédet 1847 októberében, István nádor beiktatási ünnepségén mondta el a kiejtésére igen ügyelő tizenhét éves főherceg. Első nyilvános magyarországi szereplése érthetően hatással volt a liberális reformellenzék vezéreire; benne fedezték fel hirtelen a vágyva vágyott nemzeti királyt, akinek jövendőbeli uralkodása magában hordja egy új virágkor lehetőségét. Kevésbé ismert ténye a történelemnek, hogy maga a későbbi nagy ellenség, Kossuth Lajos nem sokkal a forradalom kitörése előtt, 1848. március 3-án, a pozsonyi országgyűlésen szintén úgy emlegette a kamaszkorból éppen kilábaló Ferenc Józsefet, mint akit „első föllépésekor e nemzet szeretete magáévá tett, egy fényes trónus öröksége vár”. Őszinte vágyszavaknak tűnhettek akkor csupán mindezek, hiszen nem is az ifjú főherceg, hanem édesapja, Ferenc Károly, az éppen uralkodó – a feladatai ellátására ténylegesen alkalmatlan – V. Ferdinánd öccse volt a trónörökös.
Hamarosan gyökeres fordulat állt be. Szinte napra pontosan kilenc hónap múlva, 1848. december elején az országgyűlés Kossuth kezdeményezésére trónbitorlóvá nyilvánította az Olmützben az uralkodást átvevő, a forradalom ellen szervezkedő udvari kamarilla élére álló, a Magyarországgal szembeni kemény kéz politikáját képviselő Ferenc Józsefet. A folytatás jól ismert: a vérbe fojtott szabadságharcot addig páratlan megtorlássorozat, Haynau rémuralma, majd Bach abszolutista kormányzata követte. Magyarország önállósága megszűnt, területét megcsonkították és az örökös tartományok közé sorolták. A gyilkos Habsburgnak, véreskezű hóhérnak tekintett, Arany János által A walesi bárdokban megénekelt uralkodó gyűlölet tárgya lett nemcsak a magyar nép, de az arisztokrácia nem kis részének körében is.