Kíméletlenül süvít a szél északról a Balaton jegén át a déli partra, a kicsiny balatonszárszói utcában a jeges lehelet döntögeti az autót, és letépni készül ajtaját, ahogy kilépünk belőle. A híres matematikus, Obádovics József Gyula, akinek nevétől a fél ország rettegett, másik fele pedig hálásan gondol rá, meglepetésünkre nem a sajátjából, hanem a szemközti házból lép ki. A rendkívüli időben ő kezeli szívességből a távol lévők helyett a házkulcsokat. Már volt az egyik szomszédnál a bojlerjavító, de érkezését jelezte még a Bécsben, a szépségiparban dolgozó másik szomszédhoz a kőművesbrigád tagja is, mert itt hagytak valami fontos szerszámot, amikor a lépcsőt építették.
Már bent trappolunk az előszobában. Onnan nyílik a könyvekkel alaposan kibélelt szoba, ahol a matematikus egy ideje az Életem: hiszek a végtelenben munkacímet viselő önéletrajzi könyvét írja. A szerző két elmozdult gerinccsigolya miatt mostanában egy gravitációs gerincnyújtón kínozza magát. Kiderül, hogy ő maga szerelte össze rengeteg csavarral. Műszaki érzékét onnan eredezteti, hogy apja kőművessegéd volt Baján, s mellette inasként dolgozva mindenféle munkát meg kellett csinálnia. Az egyik széken fűrész, jobb időben fáit metszi, kertészkedik, ő jár bevásárolni is; egyáltalán nem elvont tudós, két lábbal a földön járó ember.
– Már majdnem száz éve annak, hogy mindennap fél ötkor kelek – mondja mosolyogva. Obádovics J. Gyula márciusban lesz kilencvenéves. Nyolcig, fél kilencig rádiót hallgat, televíziót néz. Majd megcsinálja magának és feleségének a reggelit. Aztán az íróasztal mellé ül, ahogy évtizedek óta mindig.
Végigfuttatom szemem a könyvespolcokon. Vektoranalízis, Tenzoralgebra, Numerical analysis. Majd következnek saját könyvei, a Matematika, amely eddig húsz kiadást ért meg, de említhetnénk többek között a Felsőbb matematika, a Valószínűségszámítás és matematikai statisztika vagy épp a Mátrixok és differenciálegyenlet-rendszerek című köteteket. Fel is villan előttem a gyermekkori kép, ahogy otthon félve ütöm fel a szürke gerincű – Obádovics: Matematika – könyvet, amelyből számomra oly sok érthetetlen dolog bukkant elő.
Van itt szépirodalom is Cs. Szabó Lászlótól Áprily Lajosig, Irwin Shaw-tól Sofi Oksanenig. És sok életrajz: Charlie Chapliné, Bud Spenceré, Növényi Norberté vagy éppen Steve Jobsé. Obádovics J. Gyulának a saját életrajza miatt mostanában se éjjele, se nappala. Képeket rendszerez, ráadásul a kiadó a könyvet márciusra meg akarja jelentetni.
Az asztalon a munka miatt – szabadkozik is érte vendéglátónk – rendetlenség uralkodik. A falnak támasztott balatonszárszói díszpolgári oklevél irányába leborult egy csomó egymásra rakott bársonydobozkás kitüntetés. Vasoklevél, jubileumi érmek, plakettek sorozata és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Sose tűzte még ki.
Obádovics J. Gyula egyetemi tanulmányait 1945-ben kezdte a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ott szerzett 1950-ben matematika–fizika szakos tanári diplomát. 1952-től a Miskolci Egyetem matematikai tanszékén volt adjunktus, majd docens, közben pedig kidolgozta a számítástechnika és a numerikus módszerek tananyagát.
A Matematika című könyvének hallatlan sikere egy pályázattal kezdődött 1955–56-ban. Aspiránsként 24 oldalt írt, valamint egy tartalomjegyzéket az egész koncepcióról. Az elbírálásnál voltak is belőle viták, mert sok olyan témát is belevett, amelyek akkor még nem szerepeltek a középiskolai tananyagban, vagy kihagyták őket, mint az integrál- és differenciálszámítást, az analitikus geometriát és a trigonometriának egy érthető leírását. A kiadvány hamar országszerte ismert fogalommá vált, amelyet azután csak „az Obádovics” néven kezdtek emlegetni.
„Ennek a könyvnek köszönhetem, hogy le tudtam érettségizni.” „Nagyon jó! Mindent megmagyaráz. Nem sieti el a dolgokat, mint a mostani tankönyvek.” „Nagyon nagy segítséget nyújtott az ön könyve a matematika megszeretésében és felfedezésében.” „Középiskolás koromban az ön Matematika című könyvét úgy tartottuk a kezünkben, mint a Bibliát. Úgy tekintettem rá, mint egy klasszikus műre” – olvasni a neki küldött levelekben.
Obádovics J. Gyula elmondhatja magáról, hogy nemcsak országszerte, de a kozmikus közvélemény előtt is ismertnek mondható a neve. Történt ugyanis, hogy űrrepülése közben a neves kutatóval, Charles Simonyival 2007. április 13-án hajnalban rádiós kapcsolatot létesítettek a Puskás Tivadar Távközlési Technikum kiválasztott diákjai. Fekete Somától rádión a következő kérdést kapta: „Melyik könyv és melyik személy volt önre nagy hatással szakmai pályafutása kezdetén?”
„Zsombok Zoltánt említeném, aki fiatalon meghalt, nagyon tehetséges mérnök volt, engem programozásra tanított 1964–65-ben. A könyv pedig: amikor fiatal voltam, Obádovics József Gyula könyvéből tanultam a matematikát” – nyilatkozta az űrben a milliárdos.
Munkásságához tartozik, hogy Miskolcon, az egyetemen két új tárgyat vezetett be 1962-től, a numerikus módszereket és a programozást, 1965-ben pedig három számítógépet telepített a tanszékre. Egy harmónium és egy szoba nagyságút is. Tanárként szigorú volt, de igyekezett segíteni is. A visszaadott tételt viszont sohasem fogadta el. Az elégtelenért meg kell dolgozni, mondogatta. Harmincszázalékos volt a bukás matematikából az évfolyamon.
Mindig csábították Budapestre, végül a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Intézetének igazgatója lett. Obádovicsék optimumszámítási, hálótervezési ismeretek tanításán keresztül adták át a tudást arról, hogyan lehet egy vállalat munkáját előre megtervezni. A fogalommá vált tankönyvszerző ezt követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanított tanszékvezető egyetemi tanárként, emellett a Matematikai és Számítástechnikai Intézet igazgatója volt.
Harminc éve feleségével Balatonszárszón él. Három lányuk van, mindegyikük matematikával összefüggő területen dolgozik. Egyre nő az unokák, dédunokák száma. Amikor a tanítás, a matematika hasznáról kérdezem, szemléletes példával él.
– Hogyan lehet sztrádát építeni? Lejtése van a kanyarban. A különféle súlyú, sebességű kocsik máshogy viselkednek rajta. A súlypont egyiknél lejjebb, másiknál feljebb van, ha meg van rakodva. Ugyanolyan sebesség mellett az egyik felborul, a másik nem. Milyen biztonsággal, lejtéssel, ívvel kell megtervezni az utat, hogy ne egymás hegyén-hátán feküdjenek ott az autók? Nagyon egyszerű dolgok ezek. Ez mind-mind a differenciálszámítás alkalmazásával oldható meg, persze integrálni is tudni kell. A modellhez hozzárendelek valamiféle differenciál- vagy integrálegyenletet, és ha nem lehet megoldani, akkor numerikus módszerrel lépésről lépésre közelítek felé, megbecsülvén, hogy milyen hibakorláttal adhatom meg a megoldást.
– Belenézett már a mostani általános iskolai matematikakönyvekbe?
– Nagyon szép színes ábrák vannak bennük; de nem a színekkel, hanem a tartalommal kellene megfogni a gyermekeket.
Obádovics J. Gyulának nem csak a matematika a szenvedélye. Szeret például horgászni. Baján a Sugovica áradása után kubikgödrökben rekedt halakat gyűjtögetett. Nagyapja kertjéből le tudott szaladni a Duna-völgyi lecsapolócsatornához, ahol keszeget rogyásig lehetett fogni. A Balatonnál a négykilós ponty, a két és fél kilós csuka sem ritkaság a horgán.
És aki azt hiszi, hogy a nemzedékek tanmenetét meghatározó matematikus életpályája így kerek, az nagyot téved.
– A Matematika tizenharmadik kiadásánál a Műszaki Könyvkiadó nem engedte a módosítást. Elfogyott a könyv az üzletekből, gyorsan újra kell nyomtatni, mondogatták. Miközben a középiskolában egy sereg reform volt matematikából, szükséges lett volna a módosítás. Kötvén az ebet a karóhoz végül nem engedtem kiadni, majd 1994-ben a vejemmel, aki matematika–fizika szakon végzett, úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy kiadót, ez lett a Scolar, és teljes átdolgozással mi magunk adjuk ki a könyvet. Kölcsönkértünk másfél millió forintot, mert a nyomda az első harmadot előre kérte. Úgy fogyott a könyv, hogy a hitelt hamar visszafizettük. Ma már irodalmi, életrajzi munkákat adunk ki.
A matematikus egyébként maga is előrukkol időnként nem tudományos témájú könyvekkel is. Sámán Simon álnéven ír fikciós prózát, Julius J. Coach néven pedig erotikus regényeket is megjelentetett. Irodalmi munkássága úgy indult, hogy eleinte maga Obádovics J. Gyula minden nyomdába küldés előtt elolvasta a megjelenésre váró levonatokat. Egyszer egy dánból fordított kéziratot kapott, és azt találta mondani: olyat két hét alatt ő is meg tud írni. Úgyhogy fogadásból a szőlőmetszés közti pihenők alatt álnéven megírt egy regényt, amelyben van bőven erotika is.
– Öt egyetemista beszámolója a nyárról. Visszaemlékeztem a kollégiumi évekre, az 1945–48 közötti időszakra. Volt, aki már karpaszományos katonai szolgálat után került egyetemre, ezért a beszéde sokszor olyan stílusú volt, ahogy a bakáknál megtanulta. Nem úgy beszéltünk egymással, hogy „légy kedves, add ide a logarlécet”, hanem inkább a „baszd ide a lőcsöt” mondat hangzott el.
„A nő a Stradivari-hegedűnél is értékesebb, de miként az is csak jó vonóval szólal meg a legszebb hangján, úgy a nőhöz is kell egy jó vonó. Ezt a szerepet a férfi tölti be, aki ha jól fel tudja hangolni hangszerét, akkor vonójával kihozhatja belőle a maximumot” – olvasom hangosan a fülszöveget. Ezt követték a Lánynak lenni veszélyes és a Nonstop szerelem című könyvek.
– Ilyen hülyeségeket is kitalálok, feleségem nem is volt hajlandó elolvasni – vall bűnös irodalmi elhajlásáról a tudós.
Később a már említett házastárs a kedvünkért töltött káposztát tálalt. Majd a rettegett matematikakönyv szerzője ezek után megjelent az ajtóban, kezében pohárral és a saját diópálinkájával. Ezzel az Obádovics Matematikája iránt érzett minden ifjúkori félelmem elillant.
