Lány a csomagtartóban

A legmodernebb technikai eljárások a nyomába sem érnek egy barátból lett ellenségnek. Gyilkossági egyszeregy.

Nemrég került rendőrkézre Tompa Eszter gyilkosa, aki tizennégy évvel a bűntett után ismerte el tettét. A Győr melletti Gönyűn élő S. Attila egy percig sem tagadott: elmondta, hogy a gyilkosság napján figyelmetlenül vezetett, amikor a mellette kerékpározó nőt elütötte. A baleset helyszínén kiszállt kocsijából, megvizsgálta az ájult lányt, akiről azt hitte, életét vesztette. A sofőrként dolgozó férfi rettegett, hogy a gázolás miatt elveszti jogosítványát, ha pedig elítélik, nem tud gondoskodni pici gyerekéről. Vallomása szerint ezért döntött úgy, hogy a lányt autója csomagtartójába teszi. Az elkövető néhány perces út után egy földes mellékútra kanyarodott, s akkor vette észre, hogy a halottnak hitt nő időközben magához tért. A felfedezést újabb rettenetes döntés követte: S. Attila a lebukástól és a retorziótól félve zsinórral megfojtotta a lányt.

A gyilkosság felderítésén a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitányság rengeteget dolgozott, a lány kapcsolati hálóját minden létező irányból feltérképezte, eredményre mégsem jutott. Hogy az elkövető végül nem a nő ismeretségi köréből került ki, a nyomozókat is erősen meglepte. Az ügyről szóló beszámolójában Bánhalmi Zsolt rendőr ezredes ki is emelte, hogy a forgatókönyv, amely a megoldást adta, a lehető legkevésbé volt valószínű.

Szinte minden olyan emberölésre igaz ez, amelyet a rendőrség nem tud forró nyomon felderíteni, pláne, mert a nyomozók a gyilkossági ügyekre erősen ráfekszenek: 80-90 százalékukat meg is oldják, míg betöréseknél, zseblopásoknál és egyes szexuális bűncselekményeknél csak 15–25 százalékos az eredményességük. Ez persze nem magyar sajátosság, az emberölés a világon mindenütt kiemelt terület, és a gyilkosságok többségét egy-két héten belül felderítik. Ha ez mégsem történik meg, az ügy döglött aktává válik, a nyílt nyomozást felfüggesztik, illetve lezárják. A nyomozók viszont ilyenkor is csak látszólag pihennek, ha ugyanis az ügyhöz bármilyen új adat érkezik, a vizsgálatot ismét megindítják.

De mi kerülhet elő egy olyan ügynél, amelyet korábban évek alatt sem sikerült felgöngyölíteni? Erről már Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredest kérdeztük, aki éveken át vezette az ORFK kötelékébe tartozó „döglött ügyek” osztályát. Az egykori nyomozó ma már tanít, de véleményét így is gyakran kikérik, nem véletlenül: ő a gyilkossági ügyek egyik legnagyobb hazai szaktekintélye, jelentős szerepe volt egyebek mellett a Magda Marinkó-ügy, valamint a Szlávy Bulcsú-gyilkosság megoldásában is.

– A sokéves ügyek felderítését alapvetően három dolog teszi lehetővé. Az első az emberi kapcsolatok átalakulása, a második a technikai fejlődés, a harmadik pedig a jogszabályok változása. Nagyon ritka dolog például, hogy az elkövető legalább egyvalakinek ne számoljon be cselekedetéről – emeli ki a nyugalmazott nyomozó. Mint mondja, a gyilkos kiléte általában a házastárs vagy a legközelebbi barát előtt ismeretes, illetve ha van ilyen, értelemszerűen tisztában van vele a tettestárs is. Ám a viszonyok idővel változnak: akik korábban barátok voltak, később már meg is utálhatják egymást. Akik szerelmesek voltak, elválnak és gyűlölködnek. A szülő összeveszik a gyerekével, a bűntársak összeakaszkodnak a koncon vagy az érdekeltségeken. A lényeg minden esetben az, hogy megváltoznak az emberi kapcsolatok. Ha ez nyolc év múlva következik be, akkor kerül a nyomozók látókörébe a haragossá váló barát, s akkor lesz megoldható az ügy. Ezt a törvény is segíti, a hozzátartozók ugyanis nem kötelesek tanúvallomást tenni, megtagadhatják azt a rokoni kapcsolatra hivatkozva. Viszont ha a viszony megromlik, a hozzátartozókat már nem korlátozzák az érzelmek a tények feltárásában.

Klasszikus példa a fentiekre az úgynevezett Favorit-gyilkosság, amely még 1994-ben történt, de megoldani csak 1999-ben sikerült. Ennél az ügynél egy pénzszállító cég raktárát rabolták ki, és miközben közel kétszázmillió forintot zsákmányoltak, az őrt megölték. A gyilkosságnak két elkövetője volt, egyikük pedig be is számolt barátnőjének az esetről; a lány nagyon szerelmes volt, nem mondta el senkinek. Változás akkor történt, amikor összevesztek, a barátnő pedig elmesélte új fiújának, hogy korábbi párja mit követett el. Az új partner tudomásul vette, hogy az információ nem publikus, azt csak bizalmasan mondták el neki; viszont őt már nem kötötte semmi, két-három embernek azért dióhéjban továbbadta az információt. Az igazi fordulatot az hozta, hogy a bűnét a korábbi barátnőjének megvalló tettes később öngyilkos lett. Innentől kezdve inkognitójának már nem volt jelentősége, a rendőrségnek pedig valaki nyíltan el is mondta, mit tud róla. Ennek köszönhetően tudták felgöngyölíteni a több évvel korábbi gyilkosságot, s végeredményként nemcsak a tettestársat kapták el, hanem a pénz egy része is meglett.

Ugyancsak iskolapélda Szlávy Bulcsú esete. A vállalkozó – aki a kilencvenes években egész maffiahálózatot épített ki a magyar tenger körül, és akit alvilági berkekben a Balaton császáraként emlegettek – 1997-ben tűnt el, holtteste viszont csak hét évvel később került elő. A rendszerváltás utáni Magyarország egyik leghírhedtebb bűnözőjét beton alá temették, oda rejtették holttestét. Miután a főnöknek nyoma veszett, az irányítása alatt működő 30-40 fős csapat felbomlott, majd a tagok egyre beszédesebbek lettek. Az információk lassan terjedni kezdtek, a kézen-közön forgó adatok pedig idővel visszajutottak a rendőrséghez. Viszont egészen addig, amíg a bandatagok kötődtek a csapathoz, illetve egykori főnökükhöz, nem történt előrelépés. A megváltozott emberi kapcsolatokat emiatt kell folyamatosan figyelni, a döglött aktákon dolgozó nyomozók számára ez az egyik legnagyobb kihívás.

Munkájukat nagyban segíti a tudomány és a technika fejlődése is, amit a legplasztikusabban talán azzal lehet szemléltetni, milyen eredményeket hozott a DNS-vizsgálat nyolcvanas évek eleji-közepi hazai megjelenése, elterjedése: ez tette lehetővé az olyan erőszakos közösülések felderítését is, amelyek sok évvel korábban történtek. Annak idején rögzítettek spermamintát a nyomozók, annak lehetősége viszont csak később nyílt meg, hogy a gyanúsítottakat a spermaminta segítségével azonosítsák, bizonyítsák bűnösségüket, vagy kizárják őket a lehetséges elkövetők közül. Korábban hasonló változást hozott az ujjlenyomat azonosítóvá válása vagy éppen az, hogy rájöttek, a vérnyomok kihez tartozhatnak, milyen vércsoportú embertől származhatnak. Ez hatalmas eredmény volt, hiszen korábban még azt sem tudták megállapítani, hogy egy-egy vérminta embertől vagy állattól származik-e. Persze ez a fejlődés nem mindig volt kockázatmentes, a hatóság időnként átesett a ló másik oldalára: annak idején halálos ítéletet is mondtak ki annak alapján, hogy egy gyilkosság gyanúsítottjánál lefoglalt kalapács nyelén talált vércsoport azonos volt az áldozatéval. Ezek persze egyedi esetek, viszont jól rámutatnak arra, hogy egy bizonyíték nem lehet perdöntő, csak akkor lehet számolni vele, ha egyszerre több adat igazolja a gyanúsított bűnösségét.

A DNS inkább abban játszhat kulcsszerepet, hogy a hatóságok látókörébe olyan emberek is bekerüljenek, akik amúgy nem lennének gyanúsítottak. Bács-Kiskun megyében nemrég például azért fogták el egy húsz évvel ezelőtti gyilkosság tettesét – aki fiatal lányt ölt meg –, mert Budapesten rablást követett el. Az áttörést az hozta, hogy a tőle levett DNS egyezett az egykori áldozaton találttal. Ami önmagában még nem okvetlenül lett volna elég bizonyíték, hiszen a DNS nem feltétlenül a tettesé, viszont az elkövető célirányos kihallgatásán a rablás mellett a két évtizeddel korábbi gyilkosságot is beismerte.

Bár ezt a rendőrség hivatalosan nem közölte, de hasonló történhetett Tompa Eszter esetében is: a nyomozást helyi lapként kiemelten követő Kisalföld írta meg, hogy a férfi még szeptemberben kutyatolvajlás miatt akadt fönn a hatósági rostán, ezért DNS-mintát vettek tőle. Ennek során derült ki, hogy a tizennégy évvel ezelőtti gyilkos DNS-e egyezik az övével.

Sokat nyom a latban a jogszabályok módosulása is. Például ma már pénzért is vásárolhatnak információt a bűnüldöző szervek, alkalmazhatnak tanúvédelmet, köthetnek vádalkut. Régebben erre nem volt lehetőség, bár hallgatólagosan azért működött a dolog; viszont ma már legálisan ajánlhatják föl nyomozók és ügyészek azt a lehetőséget, hogy az igazságszolgáltatás kisebb stikliket „benyeljen” egy-egy fajsúlyos információért cserébe. Portik Tamás régóta görgetett ügyében például a vádalkuknak kulcsszerepük volt, több egykori embere is élt a lehetőséggel.

Persze ahhoz, hogy valami a derült égből derüljön ki, nem feltétlenül kell jogi vagy technikai háttér: megesik, hogy valaki egyszerűen besétál a kapitányságra azzal, hogy hallott valamit egy vele italozó embertől, aki egy másik embertől hallotta, amit egy harmadik mondott. Az így kapott hírek valóságtartalmának ellenőrzése szintén nehéz feladat elé állítja a döglött aktákon dolgozó rendőröket. Ugyanez a helyzet a börtönökből érkező pletykákkal: ez a helyszín a nyomozók igazi aranybányája. Például nemegyszer derült ki gyilkosság úgy, hogy az elítéltek eldicsekedtek azzal: megbuktak ugyan betöréssel, de valakit büntetlenül el tudtak tenni láb alól. Egyébként persze nem ez a jellemző: miközben Magyarországon évente 120–140 gyilkosság történik (korábban átlagosan kétszáz körüli volt ez a szám egészen a rendszerváltásig), az elévülési időn belül felderítetlen ügyek számát összesen száz-kétszáz körülire becsülik. És ha ezekről új információ kerül elő, garantáltan felkapja rá a fejét az a nagyságrendileg 150 nyomozó, aki kifejezetten gyilkossági ügyekkel foglalkozik. Azokat ugyanis, dolgozzon akármelyik megyében, szinte mindegyikük behatóan ismeri.