Emberölés lett a banális balesetből

A gyilkos pénzbírsággal megúszhatta volna tettét, ha az ütközés után nem hozza meg rossz döntések sorozatát.

Tizennégy év után fogta el a rendőrség annak a 22 éves nőnek a gyilkosát, akit egy 5 és egy 13 éves lány látott utoljára életben. Tompa Eszter 2003. szeptember 22-én kora délután biciklizett el mellettük Győr külterületén, Sashegypusztán. A gyerekek kétszáz méterre lehettek tőle, amikor azt észlelték, hogy egy autó megáll mellette, a vezető kiszáll, majd visszaszáll és elhajt. Ezt követően a pincérként dolgozó fiatal nőnek hűlt helye volt, csak biciklije feküdt az úttest mellett. Eszter holttestét egy nappal később találta meg egy kutyasétáltató Győr túlsó felén, a Mosoni-Duna töltésén. A hatóság vizsgálatából arra lehetett következtetni, hogy a lányt először bántalmazták, a földön vonszolták, a nyakát szorongatták, végül zsinórral megfojtották.

Az ügyet közel másfél évtizedes nyomozati munkával oldotta meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, az elkövetőt január 11-én hajnalban fogták el gönyűi otthonában. A 36 éves férfi beismerte a bűncselekményt, már a helyszíni kihallgatása alkalmával részletes beismerő vallomás tett. Az esetről Bánhalmi Zsolt ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön sajtótájékoztatót is tartott, amelyen két kollégájával együtt ismertette az ügy részleteit. Károlyi Zoltán rendőr alezredes – aki a január 11-ei, hajnali elfogásban is részt vett – elmondta, hogy az elkövető meg sem próbált ellenállni, megtörve tűrte az intézkedést.

Mint kiderült, a sofőrként dolgozó elkövető korábban azért nem került a rendőrség látókörébe, mert közte és az áldozat között semmilyen kapcsolat nem volt, nem ismerték egymást, soha nem találkoztak. A gyerekek tanúvallomása is félrevezető volt, nem stimmelt a kocsi színe, ellentmondásos volt a leírása is. A rendőrök egyedül azt tudták biztosan: Eszter bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók a helyszíni szemlén minden lehetséges nyomot rögzítettek, bizonyítékokat gyűjtöttek, rengeteg tanút kihallgattak. Erőfeszítésük mégsem hozott eredményt, egy helyben toporogtak. Az eltelt évek alatt az információk azért gyűltek, a háttérben a nyomozók folyamatosan ellenőrizték a valóságtartalmukat. Kétmillió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek, és noha egy hónapja is érkezett az üggyel kapcsolatos levél a kapitányságra, az összeget nem ítélték oda senkinek. Bánhalmi Zsolt ezredes elmondása szerint nyomozóik önerőből göngyölítették föl az ügyet, amelynek végeredménye őket is meglepte.

A rendőrség emberei azért csodálkoztak rá az esetre, mert olyan történet áll mögötte, amilyet a legkevésbé valószínűsítettek. Emiatt nem jutottak sokáig eredményre annak ellenére sem, hogy föltárták a lány kapcsolati hálóját, vizsgálták aktuális és korábbi párját, tapogatóztak minden elképzelhető irányban. A valóság azonban amennyire szörnyű, annyira pofonegyszerű: a férfi a gyilkosság napján figyelmetlenül vezetett, és elütötte a nőt, aki mellette kerékpározott. A baleset sashegypusztai helyszínén kiszállt a kocsijából, megvizsgálta az ájult lányt, akiről azt hitte, az esés következtében életét vesztette. Sofőr lévén rettegett attól, hogy az ügy miatt elveszti jogosítványát, emellett tartott attól is, hogy ha a haláleset miatt elítélik, nem lesz ki gondoskodjon akkor még pici gyerekéről. Ekkor hozta meg rossz döntések sorozatát: a lányt autója csomagtartójába tette, majd továbbhajtott Bőny felé. Ennek volt tanúja az áldozatot utoljára látó két gyerek, és ez magyarázza azt is, hogy tűnt el Eszter, miközben kerékpárja az út mellett maradt. Az elkövető néhány perces út után egy földes mellékútra kanyarodott, amikor észlelte, hogy a halottnak hitt lány időközben magához tért, hányt is. Bánhalmi Zsolt ezredes a történetről szóló beszámolónál kiemelte: az elkövető komoly dilemma után, a lebukástól és a retorziótól rettegve megfojtotta a lányt – viszont az áldozat testén lévő egyéb sérüléseket nem tettlegesség, hanem a baleset okozta.

A tettes a holttestet a helyszínen hagyta, és hazament akkori győri lakhelyére, de még aznap este visszament, hogy a holttestet Győrbe, a Mosoni-Duna árteréhez vigye. A bűncselekmény elkövetésekor használt kocsit másnap elszállította Szlovákiába, és egy illegális autóbontóban eladta.

Károlyi Zoltán rendőr ezredes kiemelte, hogy az elkövető tettéről senkinek nem beszélt, élettársát sem avatta be. Beismerő vallomásából egyértelműen kiderült: tizennégy évig rettegésben élt, azzal kelt és feküdt, hogy bármikor elkaphatják.

A sajtótájékoztató után elmentünk lakhelyére is, hogy a szomszédoknál érdeklődjünk. Környezetében még nem mindenki tudta, miért vitte el a rendőrség, de aki tisztában volt a történtekkel, az is megdöbbent a tényeken. Seftelő és ügyeskedő emberként ismerték, de azt feltételezni sem merték róla, hogy ilyen súlyos bűncselekményt követett el. A történetben különösen rettenetes, hogy a 14 évvel ezelőtti balesetet pénzbüntetéssel megúszhatta volna, mint ugyanis kiderült, áldozatának az ájuláson túl semmi baja nem történt, csontja sem tört. Így viszont gyilkosságért kell felelnie a sofőrnek.