– Egy ideje tekintélyesnek látszó szakértők, nyugalmazott tábornokok is olyan magától értetődő dologként beszélnek az Oroszország és a NATO között küszöbönálló háborúról, mint a reggeli kávéról. Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet, s kezdjük el feltölteni az élelmiszerkészleteinket?
– Háborúra több oknál fogva sem kell számítani. Egyrészt ezek a nagyhatalmak stratégiai gondolkodásukat tekintve nagyon is hasonlóak, s mindannyian tudják, mivel is járna egy ilyen háború. Emellett fegyveresen is nehéz lenne megvívni, hiszen aligha lehetne az eszkalálódását megakadályozni. S a legfontosabb, hogy az érdekeket ma már nem katonai, sokkal inkább gazdasági, politikai és diplomáciai eszközökkel lehet a leghatékonyabban érvényesíteni. A nagyhatalmak közötti háború lehetőségét tehát nem lehet komolyan venni, ráadásul egy ilyen ütközés mindenképpen az Egyesült Államok és Oroszország közötti fegyveres konfliktust is feltételezne, amit aligha kockáztatna meg akármelyik fél is.
– Egyetértek, de miért akkor ez a hisztéria?
– Mindenekelőtt azért, mert korunkban a kommunikációnak mindennél nagyobb szerepe van. Még akkor is mindenki a világnak üzen, amikor látszólag nem erről van szó. Amikor például a nem globális, de így is harmadik legnagyobb hatalomnak számító Oroszország repülőket irányít a NATO légterének közelébe, csak azért teszi, hogy erről az újságok írjanak, s a közvélemény érezze, ő is erős.
– Ennél azért többről lehet szó. Nem gondolja, hogy a globális átrendeződésben mindennél jobban kiütköző érdekütközés természetes velejárója ez?
– Szögezzük le, hogy Oroszország és a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok között rossz a viszony. Alapvetően azért, mert eltérőek az érdekeik. Ez a rossz viszony tehát természetes, s éppen ezért nem várok nagy kibékülést Trump és Putyin között sem. A nagy szerelem e körben ritka, a legjobb kapcsolat Moszkva és Washington között 2001 szeptembere és decembere között volt. Persze az is nyilvánvaló, hogy ennek a viszonynak is lehetnek fokozatai, s ami miatt ez a kapcsolat elhidegült, az főképp Ukrajna s a Krím nemzetközi jogi szempontból elfogadhatatlan annexiója.