A nemzetpolitikai államtitkárság hivatalos megfogalmazása szerint „az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Életművében a nemzet fogalma is hangsúlyos volt, hiszen a Magyar Királyság az ő uralkodása alatt tudta megerősíteni pozícióját és szerepét a térségben.”
Szorítunk, hogy az emlékév sikerét ne a zárt termekben elfogyasztott pogácsa mennyiségében és a fehér abrosz mellett elhangzó pohárköszöntők hosszában mérjék majd egy év múlva, hanem valóban tartalmas programokkal töltsék fel azt. Egyelőre kevés konkrétum áll rendelkezésünkre arról, hogy milyen programok megszervezésére készül a nemzetpolitikai államtitkárság.
Váci várostörténeti sétánkat Ősi János íróval, a helyi Boronkay György Műszaki Szakgimnázium tanárával kezdjük meg.
– Szent László és Vác kapcsolatáról a 14. századi Képes krónikából értesülhetünk, bár valószínű, hogy a történet sokkal régebbi, Árpád-kori krónikára vezethető vissza, amely azonban nem maradt fenn.
Amikor 1074 márciusában Géza és testvére, László egyesült serege Vácnál készült megküzdeni unokatestvérük, a népszerűtlen Salamon hadával, Lászlónak látomása volt: Isten angyala a mennyből leereszkedve koronát helyezett Géza fejére. A jelenetet rajta kívül más nem látta, még Géza sem, de megfogadta, hogy ha úgy lesz, ahogyan testvére állítja, és legyőzik Salamont, templomot emel Szűz Mária tiszteletére a látomás helyén. A kutatók egy része szerint ez a csoda a Gombás-pataktól délre történhetett. Ezen a helyszínen, gyönyörű természetvédelmi területen áll ma a váci Hétkápolna. A Képes krónika szerint a környéket történetünk idején sűrű erdőség borította, és egyetlen remete, Wach lakta. Mégsem ez a Szűz Mária tiszteletére emelt templom helye, ugyanis később, amikor Gézát már királlyá koronázták, és a csatát követően öccsével visszatért a helyszínre, hogy a templom helyét kijelöljék, szarvas jelent meg nekik, agancsán gyertyák világítottak. Az állat az erdőbe vetette magát, a testvérpár üldözőbe vette, és úgy fél kilométerrel odébb, a mai ferences kolostor helyén pillantották meg újra. Ezt megint csak isteni jelnek tekintették, ezért itt épült fel a Boldogasszony temploma, az egykori váci székesegyház. Utódát, a jelenlegi váci klasszicista székesegyházat a 18. században emelték, a régi helyén pedig a barátok, a ferences rendi szerzetesek kolostora és temploma áll ma. Hogy az első csoda helyszíne se maradjon templom nélkül, ott kápolna épült Szent Péter apostol tiszteletére. Ez a török korban semmisült meg.
A Váchoz kapcsolódó két legendán túl tartja magát egy harmadik, helyi „lokálpatrióta” történet is, hogy a városban koronázták királlyá Szent Lászlót. Ennek nem nagy a valószínűsége, mivel akkoriban minden uralkodót Fehérváron emeltek trónra, igaz, cáfolni sem lehet. Ősi János arra hívja fel a figyelmet, hogy a Képes krónika csaknem háromszáz évvel az események után keletkezett, a feltételezett korabeli kódex, a Magyar krónika pedig elveszett, így a források meglehetősen bizonytalanok.
Ősi János az egyik helyi középiskola igazgatója volt tíz éven át. Az intézményt történetesen pont I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolának hívják, és a Géza király téren áll, néhány méterre az egykori, Géza által alapított (más vélemények szerint általa „csak” befejezett) székesegyház helyén álló ferences kolostortól. Nyilván ez a környezet is hatással volt Ősi Jánosra, amikor történelmi kalandregény-trilógiában írta meg Szent László és Könyves Kálmán életét. Mint tanár szembesült azzal, hogy a nagy uralkodóink köré fűződő történetek az oktatásban élettelenek, ezért szeretett volna élettel teli szöveget adni a diákjainak. Géza és László története nemcsak a távolabbról bejáró tanítványai előtt volt ismeretlen, de még a váciak közül is kevesen hallottak róla.
– Szent Lászlót a legnagyobb Árpád-házi uralkodónak tartom, és ennek több oka is van. Egyrészt humánusan bánt ellenfeleivel, emberszámba vette riválisait is, ami példaértékű lehet. Az egyetlen hozzá kapcsolódó írásos emlékben, a Monte Cassinó-i apáthoz írt levelében megvallja, hogy hatalmas bűntudat marja, mert úgy érzi, az e világi hatalmat nem lehet bűnök nélkül gyakorolni. Az efféle önkritika és önismeret ma is példaként szolgálhat – mondja.
Ősi János úgy látja, az emlékév kiváló lehetőséget jelenthet, mert felvetésünkre, hogy a szintén sikeres Hunyadi Mátyást sokkal inkább őrzi a szívében és emlékezetében a magyarok többsége, azt feleli, van mindebben egy furcsa kettősség. Míg ugyanis Mátyást tényleg mindenki ismeri, addig Szent Lászlóról neveztek el utcákat településeinken, neki állítottak szobrokat, és számos közintézmény is az ő nevét viseli. Mátyás hivatalos emlékezete nem áll ilyen nagy becsben, viszont sokkal élőbb. Ez főként a meséknek, népszerű regényeknek, az élő anekdotáknak köszönhető. Ősi reméli, az emlékév talán segít kicsit élőbbé tenni az emlékezetet, hiszen Szent László megérdemelné a nagyobb megbecsülést: példaértékű döntéseket hozott, példamutató magatartást tanúsított. Nemcsak középkori, hanem mai értelemben is példakép lehetne.
Batizi Zoltán régész – a helyi Tragor Ignác Múzeum egykori munkatársa, ma a szobi Börzsöny Muzeális Gyűjtemény vezetője – csatlakozik társaságunkhoz, és elsőként ő is a Képes krónikát „lapozza fel”.
– Viszonylag részletesen írja le a mogyoródi csata eseményeit. Biztos, hogy nem zajlott csata a mai város területén vagy annak közvetlen közelében, egyedül azt jegyezte fel a krónika, hogy a mogyoródi csata előtt Ernye ispán megjegyzi Salamonnak: László és Géza seregei úgy álltak fel a csatához, hogy hátuk mögött a Duna húzódik, azaz nem készülnek menekülésre. A győztes csata és Géza fehérvári koronázása után viszont valóban visszatértek a látomás helyére, hogy hálából templomot tervezzenek. Ekkor jelent meg a szarvas. Hogy Vác ekkor már nem csak erdős terület volt, ahol egy Wach (Vác) nevet viselő remete élt, az is bizonyítja, hogy a Képes krónika leírása szerint László a mogyoródi csata után szemügyre vette a halottakat, és sírva konstatálta: a békeszerető Ernye is köztük van. Miután meggyászolja, rendelkezik, hogy Vácon temessék el. Ha Vácon valóban csak egy remete éldegélt volna – állapítja meg Batizi Zoltán –, akkor nem így rendelkezik. Valószínűleg Ernyét is azért vitték Vácra, mert – ahogy fogalmaz – nem egy fa alá akarták eltemetni, vagyis Vácon állhatott már egy templom. A krónika ilyen értelemben ellentmondásba kerül önmagával.
A mogyoródi győzelem iránti hálából Géza megalapította a bencés apátságot Mogyoródon. A csodára emlékezvén emelték a váci templomot, amely Batizi alaposnak tűnő feltételezése szerint a mai Hétkápolna táján állhatott. A feltételezést többek közt az is erősíti, hogy a mai stadion helyén a 19. század végén homokbánya állt, ahol az 1880-as években a 10–11. századra utaló temetkezések nyomait fedezték fel. Ez is arra enged következtetni, hogy a látomás idején talán már állhatott ott egy templom, amely esetleg Szent István korában, az államszervezés idején épült. A Képes krónika korábbi krónikák szövegeit vette át és ötvözte. Az első ilyen krónika feltehetőleg a kora Árpád-korban, 1100 körül született. Később ezt egészítgették ki, és az egyes másolások idején is módosultak a szövegek. A történészek arra gyanakszanak, hogy azért említi a Képes krónika Vácot egyszer erdős területként, ahol csupán egy magányos remete él, máskor meg (valószínűleg templommal rendelkező) temetkezési helyként, mert utólagos betoldásról lehet szó.
Vácról úgy tartják, hogy vagy Szent István utolsó, tizedik püspöksége, de az is lehet, hogy utódja, Orseolo Péter alapította. Mindenesetre Szent István tíz püspöksége közt szokás említeni a várost.
Batizi Zoltán vezetésével találta meg 2015 augusztusában egy régészcsoport az egykori középkori székesegyház főhajójának közepén azt a sírt, amelyben szinte biztosan Géza király nyugodott egykor. Az erősen feldúlt sír négy oldala korábban feltehetőleg kővel volt kirakva. Ám amikor a ferencesek a 18. században megkapták a középkori vár és székesegyház területét, nagyszabású területrendezésbe kezdtek, és elsimították a dombtetőt. A ferencesek iratai szerint főpapi sírokat is találtak ekkor. Ezekből kiszedték a kőanyagot, mert kellett az építkezéshez, majd visszalapátolták a törmeléket.
A Képes krónikában olvasható, hogy I. Gézát 1077-ben az általa alapított váci Szűz Mária-székesegyházban temették el. A régész szerint ezt a sírt később biztosan feldúlták. A tatárok mellett a Vácot vagy száz éven át birtokló törökök is kutathattak kincsek után a templom közepén lévő királyi kriptában. Ha viszont már Géza uralkodása előtt, I. István vagy Péter király idején létrejött a váci püspökség, akkor miért őt tekintette alapítónak az utókor?
Batizi Zoltán elképzelhetőnek tartja, hogy Szent István vagy Orseolo Péter félig kész székesegyházat hagyott örökül Vácon, amelynek befejezését lassították a pogánylázadások és a német betörések.
Feltehető, hogy Géza adományából készült el végül a székesegyház, de az is lehetséges, hogy egy korábbi, már létező kisebb templom helyére építtette azt. A régész szerint nagyon nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy Géza sírjáról van szó: Szent Istvánt is a fehérvári, háromhajós bazilika közepén temették el, illetve ismerjük I. András nyughelyét is, akit a tihanyi, megint csak háromhajós kis templom közepére helyeztek. Az alapítót, az adományozót tehát mindig a templom mértani közepére temették. Batiziék számos csontot találtak a feltételezett királysírban. A csonttöredékek egy részét genetikai vizsgálatnak vetették alá, az eredményt még várják.
I. Géza fiúági ükunokája volt III. Béla, aki az egyetlen olyan Árpád-házi férfi, akinek a csontváza biztosan azonosítható. Az ő dns-ével lehetne összevetni a váci sír csontmaradványait. Az apaági rokonság, leszármazás miatt a két dns esetében meg kellene mutatkozniuk az egyező részleteknek.
Hogy mit üzen nekünk, maiaknak a középkor?
– A középkorban sokkal inkább megvolt, ami a mai korból gyakran hiányzik: az egyszerűség, a természetközeliség, az észszerűség. Szent Lászlóról úgy emlékezhetünk meg méltóképpen, ha minél több emlékét sikerül felkutatni, érthető módon a közönség elé tárni – zárja várossétánkat Batizi.
Ősi János azzal egészíti ki, reméli, az emlékév talán segít kicsit élőbbé tenni az emlékezetet, pláne, hogy volna miért.
– Szent László nemcsak középkori, mai értelemben is példakép lehetne. Egy év múlva akkor mondhatjuk el, hogy sikeres volt az emlékév, ha egyrészt rangos közéleti személyiségek is részt vesznek a megemlékezéseken, de szükség lenne olyan pályázatokra is, amelyek a Szent Lászlóval kapcsolatos képregényeket, meséket, rajzfilmeket, legendák modern kori feldolgozását szorgalmaznák. Azaz ha élő példaként tennék a laikusok elé a témát.
A múltat alaposan kifaggattuk Vácon, hogy mit hoz a jövő, az az emlékév szervezőin múlik. Várjuk a fejleményeket, ahogy a Szent László-filmet, -rajzfilmet és a 3D-s animációt is.
