Bihari Viktória: A megmondóemberek kártékonyak

Naplót vezetett az interneten, az emberek pedig ráharaptak az átlagos gondokkal küzdő nő történeteire.

Szóval Holnap leszek negyven. Hogy milyen érzés? Mivel a negyvenből vagy húsz évet konkrétan átaludtam, nagyon furcsa. Kicsi korom óta nagyon magányos vagyok itt legbelül. Asszem, így születtem. Vagy a fene tudja Sóvárogtam szeretet meg pajtás után, de aztán befelé kezdtem el utazni, most meg már öreg vagyok, és igaz, egyre jobban érzem magam a saját társaságomban, azért bosszant, hogy nem tudtam megmutatni a világnak, milyen jó anya és milyen jó társ vagyok/lennék.

Istentelenül befordulok, mert hát a kutyának se kellek, meghíztam, tokám van, narancsbőr, karfiol, miegymás. S r az élet, meg van a másik út, hogy örülök annak, amim éppen van. Tiszta víz folyik a csapból, tudok mit enni, meleg lakásban élek, és naivan azt feltételezem, hogy egészséges vagyok. Nem vagyok megmondóember, nem vagyok sem feminista, sem antifeminista, félek az izmusoktól, maximum véleményem van, ami ritka, amúgy meg egyáltalán nincs kőbe vésve

A nemrég negyvenedik életévét betöltött nő Bihari Viktória. A Keleti pályaudvarnál találkozunk, miközben várok rá, valamiféle azonosíthatatlan csapadék esik. Késik tíz percet, de minden egyes megállónál küld egy ímélt, hogy már mindjárt ott van, és ne haragudjak. Merthogy ő ilyen kedves, elég furán érzem magam, amikor azt javasolom, egy gyorsétteremben üljünk le beszélgetni. Örömmel belemegy, nem nagyon ad a formalitásokra. Átlagos nő képét mutatja, a szó legjobb értelmében.

###HIRDETES###

Bihari Viktória bloggerből lett író. Most már nem a Tékasztorik blogoldalon, hanem a Facebookon számol be gondolatairól és élete buktatóiról. Csípősen, humorosan, kellő öniróniával. Van azonban egy fontos különbség közte és egy átlagos Facebook-felhasználó között. Pár ezer kedvelés. A fent idézett születésnapi megemlékezését például közel ötezren tetszikelték.

„Miben más egy ilyen produkció belülről, mint egy magyar film forgatása?

Semmiben. A magyarok ugyanolyan profik, felkészültek mint a külföldi stábok, úgyhogy nem látok óriási különbséget. Közel száz filmszerepem volt már, úgyhogy nem beszélhetünk mázliról, de szinte kizárólag profi, felkészült magyar alkotókkal dolgozhattam, mint amerikaiakkal.”

A Csuja Imrével, a Tékasztorik című film egyik főszereplőjével készült interjúnkat itt olvashatja.

Egy nagy hamburgerrel és ezersziget öntettel kevert sült krumplival megpakolt tálca előtt mesél az életéről. Mint mondja, gyerekkora óta írogatott, szeretett szavalóversenyre járni. Tanulni már annál kevésbé, ez a bizonyítványain is meglátszott.

– Befelé forduló kis büdös tojás voltam, így tudnám összegezni az iskolai éveket.

A középiskola még ennél is rosszabb volt. A gimnáziumból eltanácsolták, mivel jegyei „rontották az átlagot”. Így került egy vasútközlekedési szakközépiskolába, mivel más lehetőség hirtelen nem volt. Bár nem értette, hogyan lesz ő sínváltó vagy villamosvezető, elfogadta, hogy ez van. Sokszor megbukott azokból a tárgyakból, amelyekben számolásra volt szükség. Matekból, kémiából, fizikából.

– Amíg mások nyaraltak, én minden nyáron tanultam.

A humán tárgyakat szerette, de nem volt velük szerencséje. A tanárok csak a „magukét mondták” tanítás helyett, így meg képtelen volt felszívni a tudást. Egészen addig, amíg negyedikben el nem érkeztek a filozófia tantárgyhoz egy kitűnő és valódi pedagógussal. Viktória agya beindult.

Egy nap titkárnő anyukája és karosszérialakatos apukája elé állt, és bejelentette, hogy már tudja: filozófia szakos lesz az egyetemen. Szülei finoman szólva sem fogadták kitörő lelkesedéssel lányuk szakmai választását, de mit volt mit tenni, támogatták. 1998-ban el is kezdte az egyetemet, ösztöndíjat is kapott, és életében először 4,5 feletti átlagot produkált.

Minden rendben volt egészen 2001-ig. Ekkor zongorahangversenyre menet rosszul lett a buszon. Lezsibbadt, megizzadt, majd kiugrott a szíve, elszédült. Rögtön hívta édesapját, aki bevitte a János-kórházba, mivel fogalmuk sem volt, mi okozhatta a megsemmisülés érzését, az eszméletvesztést.

Ekkor derült ki, hogy súlyos pánikbeteg. Az egyetemnek pedig ezzel lőttek. Jöttek az ájulások, rosszullétek, nemcsak a betegségtől, hanem a nem megfelelő antidepresszánsoktól és nyugtatóktól is.

– Zsiráfok úsztak a plafonon a szemem előtt, ijesztő volt – meséli.

Bihari Viki mindent megtett, hogy jobban legyen. 2001-ben néhány hónapra befeküdt a tündérhegyi pszichiátriai intézetbe. Maradt volna még, de mivel a lipótmezei elmegyógyintézet megtelt, a súlyosabb mentális betegséggel küzdők is oda kerültek.

Hozzájuk képest a lány makkegészségesnek érezte magát, így kijelentkezett az intézetből.

– Nem bírtam az éjszakai halálsikolyokat, az önmagukban kárt tenni próbálókat. Nagyon megviselt.

Állapota azonban nem javult. Folytatódtak a rosszullétek, harminc kilót hízott, önbizalma a padlón volt. A bajokat tetézte, hogy 2004-ben elhunyt a nagyapja, aki mindenben segítette. Halálával nemcsak a lelki, az anyagi támogatás is megszűnt.

Mivel nem fejezte be az egyetemet, és semmiféle szakmai tapasztalata nem volt, huszonhét évesen gyorsétteremláncnál helyezkedett el.

– Napi tizenkét órákat húztam le. Volt, hogy elsírtam magam a kassza mögött. Közben pedig arról álmodoztam, hogy egyszer szövegíró leszek egy nagy cégnél. De annyi esélyem volt rá, mint most egy szépségversenyre – teszi hozzá a tőle megszokott iróniával.

A gyorséttermet mozis takarítói munka és a mára már sokak által ismert videotékás karrier követte 2010-ben.

– A tékában unatkoztam. Végül is egy szobában ültem egész nap, egy idő után a filmek is elfogytak, bár egyébként sem nagyon érdekeltek. Mit csinál egy kreatív ember, ha bezárod egy szobába? A fejébe menekül.

Ekkor kezdett el blogolni, és egy idő után már nemcsak az ismerőseit, hanem sok idegent is megnevettetett. Olyannyira, hogy egyik olvasója beajánlotta írásait egy nagy hírportál bloggyűjtőjébe. A Tékasztorik ekkor önálló életre kelt.

– Ahogy nőtt az olvasóközönség, már éreztem egyfajta felelősséget. Lejjebb vettem a trágár kiszólásokat, nem is csak azért, mert magam is változtam, hanem már nem öncélúak voltak az írások. Szerettem volna kiszolgálni az olvasókat. Ezzel párhuzamosan pedig nekem mentőmellény lett a blog.

Miután a Tékasztorik befutott, és a Facebookon is sokan követték, már volt referenciája: egy reklámügynökség is felfigyelt rá, egy évig dolgozott náluk.

Öt év után abbahagyta Goldenblog díjas internetes naplóját. Úgy érezte, megfáradt, kinőtte a vicces, szerencsétlen szingli szerepét.

– Ma már csak a Facebookon osztom meg a véleményemet. Pánikbetegségről, párkapcsolatról, komolyabb témákról. A lényeg, hogy az olvasók azonosulni tudjanak velem. Nem akarom megmondani a tutit, soha nem is akartam. Nem írom le, mit kell tennie valakinek ahhoz, hogy jobb legyen. Ezért, egyesekkel ellentétben, nem tartom magam kártékony közösségimédia-szereplőnek. Valószínűleg emiatt nem kapok túl sok negatív hozzászólást, ugyanakkor ezért is eladhatatlan, amit csinálok.

Mielőtt bárki félreértené, Bihari Viktória sosem élt meg a blogposztjaiból. Mindig volt mellette állandó munkája. Tavaly áprilisig szövegírói, kreatív igazgatói munkakörben dolgozott egészen addig, amíg rá nem jött, hogy valójában mással szeretne foglalkozni. Ma kreatív írást tanít lelkes amatőröknek, és nagyon élvezi.

A Tékasztorik sikere sem ment feledésbe. Olyannyira nem, hogy film is készült belőle. Bihari 2011-ben kereste meg Martin Csaba producert, miután látta a munkáit. Mindenképpen szeretett volna vele dolgozni. A vágyból végül 2016-ra valóság lett, hála a közösségi finanszírozásnak és a szponzoroknak. A Tékasztorik mozifilm Bihari blogbejegyzéseit dolgozza fel, Martin Csaba forgatókönyve alapján.

– Az egyik főszereplő nem volt kérdéses. Ha olvasol Fater karakteréről, megjelenik előtted Csuja Imre. Leültünk vele, kissé tartottunk tőle, hiszen messziről bűzlött rólunk, hogy nem multicég vagyunk milliós ajánlattal. De nem volt mitől félnünk. Csuja Imre még a Suzukiját és asszisztensnek a fiát is felajánlotta a forgatáshoz.

A másik szerepet, az anyáét Görbe Nóra kapta, Bihari Viktória pedig Bihari Viktória lett. Bár eleinte ódzkodott tőle, a végén nagyon élvezte a színészetet.

– Rettentően egoromboló feladat. Nem vagyok színész, lövésem sem volt, mit kell csinálnom. Nem tudtam szó szerint a szöveget, a vágó megőrült tőlem. Hajnalban ebédeltem, és folyamatosan fáradt voltam. A komfortérzetem megszűnt. Nagyon kemény meló.

A végeredményt, Bihari Viktória színészi debütálását már mindenki megtekintheti. Ő pedig a folytatáson, a második részen gondolkodik. És továbbra is tanít meg ír, de továbbra sem megmond.