Esznek-e még kutyát Dél-Koreában?

Az állatvédők örülnek, az idős, vidéki dél-koreaiak azonban tradícióik elárulását látják a szigorításokban. Nyílt színen ebet vágni egyelőre tilos!

Ez az intézkedés már-már megszokottnak számít Dél-Koreában, hiszen már harmadik alkalommal vezetnek be moratóriumot. Mindig nagy, nyugati turisták tömegeit vonzó sportesemények idejére időzítik a kutyamészárlás tilalmát (így jártak el az 1988-as szöuli olimpia és a 2002-es labdarúgó-világbajnokság idején is), és most is a jövőre esedékes pjongcsangi téli olimpia a kiváltó ok. Amint hazamennek a külföldiek, szép csendben feloldják majd a tilalmat.

A dél-koreai közvélemény végletesen megosztott a kutyaevés kérdésében. Amint az sejthető, a városi, nyugatias kultúrában felnőtt fiatalok elutasítják, a vidéki öregek viszont a koreai identitás fontos hozzávalójának tekintik e táplálkozási szokást.

A kutyahúst áruló hentesek tiltakoznak. Azt hangoztatják, hogy a vásárlók nyolcvan százaléka konkrétan a kutyahúsért keresi fel őket, és kifejezetten szeretik, ha annyira friss az áru, hogy percekkel a vásárlás előtt még csahol. Így a most bevezetett tilalom tönkreteszi őket. Az „iparág” ellenzői viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy korántsem csupán arról van szó, hogy egy, a koreai kultúrkörben teljességgel érthetetlen nyugati táplálkozási tabut próbálnak az országra erőltetni. A piac nem volt ugyanis az egyébként Koreában és Japánban elsődleges fontosságúnak tartott higiénia mintapéldája. A környék lakói sokat szenvedtek a szag és a kutyák állandó vonítása miatt. Ez a helyzet úgy állhatott elő, hogy a táplálkozási céllal tartott állatok tartásáról és feldolgozásáról rendelkező koreai törvény a kutyákat nem említi, tehát az egész iparág szabályozási résben működik.

A felmérések szerint majdnem 900 ezer kutyát tartanak dél-koreai farmokon. Több ezer étterem és üzlet van az országban, amely kutyahúsból készült ételeket (főként levest és ragut) árul, illetve kutyából készített, a kínai „orvoslás” tanításainak megfelelő készítményeket forgalmaz. Utóbbiak állítólag gyógyítják a levertséget és a férfiterméketlenséget. Valójában viszonylag kevés koreai szereti a kutyákat (megenni). Miközben egy átlagos koreai évente 21 kilogramm disznóhúst, 11 kiló csirkét és 10 kiló marhát eszik, egy teljes életet (ami ott 81 évig tart átlagosan) kell leélnie ahhoz, hogy egy egész kutyát elfogyasszon.

Hatalmas a koreai generációs szakadék a kutyahús megítélésében. A Gallup közvélemény-kutatása szerint a huszonévesek csupán 17 százaléka evett kutyát az elmúlt évben. Az ötvenéveseknek viszont 39 százaléka mondta ugyanezt magáról. Ahogy mindenütt a világon, régen a szegények fanyalodtak a kutyahús fogyasztására. Dél-Korea ma a világ egyik legmagasabb életszínvonalat biztosító országa, de a XX. század jó részében polgárháborúk és katonai diktatúrák alatt sínylődő szegény állam volt. Az éhínség közepette szinte természetesen adta magát, hogy elfogyasszák a többé-kevésbé haszontalannak tartott kutyákat.

Amint a New York Times rámutat, az ázsiai konfuciánus világlátás teljesen másképp viszonyul az állatokhoz, mint a nyugati civilizáció. Koreában nagyon komolyan veszik a dolgok között fennálló szigorú hierarchiát. A hagyományos délkelet-ázsiai értékítélet szerint a munkaerőt biztosító ökör volt a legértékesebb vagyontárgy, őt követte a fő fehérjeforrásnak számító sertés, majd minden más állat. A kutyák legfeljebb a házat őrizték, de az egy-egy nagycsalád lakta falvakon belül nem volt igazán szükség házőrzésre. A kutyákat ezért az idősebb koreaiak egyáltalán nem tekintik társállatnak, eszükbe nem jutna beengedni őket a lakásukba.

A kutyaevés legalább tízezer éve része a koreai kultúrának. Már a Csangjong városnál feltárt neolitikus lelőhelyen is találtak elfogyasztott kutyákból származó csontokat. A világörökségi helyszínként számon tartott, időszámításunk szerinti IV. századból származó Kogurjo-síremlékek területén is leltek hentesek által leölt kutyákról készített falfestményeket. A koreaiak olyannyira nem tekintik szerethető, védendő teremtménynek az „étkezési” kutyákat, hogy más-más szót használnak a házi kedvenc ebekre és a „húskutyákra”. Egy közismert koreai népi költemény leírja, hogy a frissen férjhez ment asszony rizstortát, rizsbort és kutyahúst visz anyósának és apósának, ezzel is igazolva, milyen fontos volt ez az alapanyag a hajdani étrendben.