Azok a hegyek Horvátországban vannak, a magas oszlop jelöli a szlovén határt, amott az osztrák Alpok körvonalai láthatók – vág bele vendéglátónk, Harcz Endre, miközben közvetlenül érkezésünket követően a dombról vizsgáljuk a gyönyörű tájat Tormaföldén, a tornyiszentmiklósi határátkelőtől mindössze néhány kilométerre.
Utunkat már sokadszor szegélyezte az a kettősség, amely olyannyira jellemző Magyarországra. A tavaszban viruló kis falvak gondosan rendezettek, tiszták, Tormaföldén például kifogástalan minőségű aszfaltozott út vezet a település fölött magasodó dombokra, ahol kilátó és megművelt földek egyaránt megtalálhatók. Ugyanakkor egy-egy ház már menthetetlenül összeroskadt, és volna még itt bőven föld, csak a szorgos kezek, a vállalkozó szellemű gazdajelöltek hiányoznak.
– Ez a terület, amelyen állunk, dzsungel volt, bozótos, még sokkal durvábban, mint az ott szemközt – mutat a megműveletlen részekre. – Pedig a klíma kiváló, csapadék, meleg és napfény is van. Itt bőven lenne hely ültetvényeknek.
Tudja, miről beszél, nem is olyan régen ültetett tele hat hektárt fügével, emellett Becsehelyen is gazdálkodik, ott datolyaszilvát termeszt, s akad ott kivilugas is. Ha ez nem volna elég, ő birtokolja ma Európa legnagyobb egybefüggő fügeültetvényét. És ez nem vicc. Pedig azt gondolnánk, hogy a mediterrán vidékeken jóval nagyobb ültetvények sorakoznak, mint a tormaföldei, de ez nem így van. Ekkora egybefüggő ültetvény Európában sehol sincs.
Nem létezik, hogy nem fagy el, okoskodhatnánk tovább, különösen a mögöttünk álló tél után, de ez a feltételezés is a tájékozatlanságunkból fakad. Az ész diadalt arathat a természet törvényszerűségei felett, ha felismeri őket.
„Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne / Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein” – lelkendezik Janus Pannonius a minden racionális logika ellenére télen kivirágzó mandulafáról, holott lehet, annyi csak a titok, hogy dombon állt az a fa, amely úgy vált a kietlen vidéken a reneszánsz műveltséget terjeszteni próbáló költő metaforájává, ahogy a füge lett Harcz Endre megmaradást ösztönző küzdelmeinek szimbóluma.
– Itt fenn, 260 méteren, a Kerka folyó szintje felett 110 méterrel a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,4 Celsius-fok volt az elmúlt télen. 2010. december 19-én éjszaka mínusz 8,1 fok volt, míg lent a völgyben mínusz 22. Ennek az az oka, hogy a hideg levegő sűrűbb, ezért „kiülepszik” a völgy aljára, mint amikor egy flakon vízbe szórunk homokot. Szegeden, amelyet a napfény városának is neveznek, Szolnokon, Kecskeméten, azaz az alföldi vidékeken két-három évente elfagy a termés. Ha ide ültetnének kajszibarackot, gyakorlatilag soha nem szenvedne fagykárt. Ehhez képest egész Zala megyében nincs vagy alig található üzemi méretű sárgabarack-ültetvény – hívja fel a figyelmet némi ellentmondásra Harcz Endre.
Amikor a környék adottságait ecseteli tovább, elmondja, a hosszú, észak–déli fekvésű völgy biztosan okoz egy kis fúvókahatást, akár déli, akár északi szél fúj. Nem áll meg itt a levegő. A közeli Alpok pedig „levágja a hideg lábát”, így csak a magasban zúdul be a fagyos levegő. Ezek már speciálisan helyi jellemzők, de az tény, hogy a dombon melegebb a levegő. Persze a mediterrán vidékeken, Horvátországban vagy Olaszországban a tenger vize által melegített levegőnek köszönhetően a dombokon akár télen is plusz tíz fok lehet, míg a völgyben csak négy. Ott ezért olyan kultúrákat nevelnek, mint például az olajfa.
A Magyarországra nem jellemző ültetvények történetét tipikusan magyar sors köré építhetjük fel: Harcz Endre Nagykanizsán dolgozik egy autómosóban, hogy ezzel biztosítsa megélhetését, amíg az általa felügyelt ültetvények termőre fordulnak. Ha éppen nem ott tisztítja a járgányokat, valamelyik földön serénykedik, szervezi a marketinget, növényeket olt be, szaporít.
Az ötlet, hogy magyar földön egzotikus gyümölcsökkel kísérletezzenek, egy letenyei – Harcz szerint autodidakta polihisztor – gazdálkodó, Varga János fejéből pattant ki 1992-ben, amikor kísérletképpen fügét, kivit és datolyaszilvát ültetett. Azóta sokan háztájiznak ezekkel a gyümölcsökkel, de Harcz Endre szerint szinte senki nem gondolta még végig, hogy ha többet ültetnének ezekből a tövekből, megélhetésnek is alkalmas lehetne a tevékenység. Ő maga úgy került bele a történetbe, hogy a Varga János által kikísérletezett termesztést dokumentálni kezdték. Megállapításaikat, észrevételeiket közzétették az interneten, fényképes naplót vezettek a növények fejlődéséről, a virágzásról, a gyümölcsérésről és a szüretről. Erre lett végül figyelmes egy gödöllői befektető, aki megkereste Harcz Endrét azzal, hogy szívesen vágna bele nagyobb területen a fügetermesztésbe, igénybe véve a fiatalember szakértelmét és lelkesedését. A találkozásból együttműködés lett, Harcz szakértelméből és a mögé álló befektetői tőkéből megszületett Európa legnagyobb egybefüggő fügeültetvénye. A mindennapi munkát maga végzi, a döntéseket a Fügeliget Kft. befektetője hozza meg. A befektető lánya a szakdolgozatát is fügetermesztésről írta.
Amikor Harcz elment kiválasztani az alkalmas földterületet a Tormaföldén álló dombtetőre, megállt egy helyen, és kinézte magának a domb két szélét, három-három hektárt. Másnap a település polgármestere is vele tartott, megállt éppen ugyanott, és közölte, hogy pontosan az a kétszer három hektár eladó, amelyet kinézett magának. Ez már felhívás volt keringőre.
Mindez nyolc évvel ezelőtt történt, és azóta 1200 tő, húszfajta füge, jellemzően inkább bokor, mint fa növekszik a zalai napfényben. Egyelőre a két-három év múlva várható terméshozam nagyjából fele érik be, az első kör júliusban, a másodtermés októberben. Bár már így is ezerkilós nagyságrendről beszélünk, azt mind egy szálig elviszik magánemberek. Van, aki több száz kilométerről utazik ide, és ládaszámra veszi a gyümölcsöt. Harcz Endre szeretné, hogy amikor majd a tövek a teljes hozamot termik, megkezdődjön a füge feldolgozása is. Készülhet belőle lekvár és aszalt gyümölcs.
Addig marad a több lábon álló élet, amelynek része, hogy Harcz maga is szaporít és árul töveket. Nem titkolt célja, hogy akit csak lehet, gazdálkodásra, főként füge, kivi, datolyaszilva és egyéb, ma még egzotikusnak tartott gyümölcs termesztésére inspiráljon.
– Szeretném, ha a környékbeliek rájönnének, hogy itt kiválóan megteremnek ezek a fajták, és termesztésükből jól meg lehet élni, ha az ember komolyan veszi. A fiatalok ma vagy a városban kapnak valamilyen munkát, vagy még inkább külföldre mennek, akár mosogatni is. Így aztán mindenképpen elkerülnek innen, a környék lassan kihal, elgazosodik, dzsungellé válik. Pedig ugyanazt a pénzt megkereshetnék úgy, hogy itthon maradnak, és tesznek valamit a környezetükért.
Az első kérdés, amelyet a leggyakrabban intéznek hozzá, hogy el lehet-e adni ezeket a gyümölcsöket. Erre rendszerint azt a választ adja, hogy a mai marketinglehetőségek közepette szinte lehetetlen nem megtalálni azokat a csatornákat, amelyeken az egészséges gyümölcs eladható. Mindig vannak érdeklődők külföldről és belföldről, magánszemélyektől és viszonteladóktól, feldolgozóktól egyaránt. Persze nem zárja le a kérdést ennyivel. Harcz Endre pontosan tudja, hogy a vállalkozó kedv elsősorban az információ hiánya miatt nincs meg, és lehetőségeihez mérten minden segítséget megad, hogy a helyzet ezen a téren megváltozzon. Nem félti másoktól a „vadászterületét”, ellenkezőleg, igyekszik másokat is buzdítani, hogy a dél-zalai dombok, a Muravidék környéke életben maradjon.
Mi a tanulság? Az, hogy mindnyájunk közérzetének jót tenne, ha több életerős, tervekkel teli, panaszkodástól tartózkodó fiatalt tudhatnánk magunk között. Harcz Endre nem ismert lehetetlent, és álmai, amelyeken korábban sokan csak mosolyogtak, hamarosan beérnek.
