Aranyláz a pokol legmélyebb bugyrában

A nyomorban élő nigeriek egyetlen reménye a jobb életre az, ha sikerül aranyat találniuk.

Aki látta Charlie Chaplin Aranyláz című filmjét, az biztosan emlékszik a jelenetre, amikor a csavargót játszó nagy nevettető megfőzi, majd jóízűen megeszi bakancsát. Bár a vígjáték a maga korában rengeteg arcra csalt mosolyt, a szomorú valóság végig köztudott volt: a XIX. század amerikai és kanadai aranyásói nagyrészt szegény, munka nélküli szerencsevadászok voltak, és a belőlük élő kereskedőkkel ellentétben a legtöbbször ugyanolyan szegényen távoztak, ahogyan érkeztek. Ezeket a történeteket idézi fel a legújabb nigeri aranyláz is: útra keltek az afrikai ország szegényei, hogy szerencsét próbáljanak. Nem messze a fővárostól, Niamey-től, ahol állítólag aranyat találtak nemrég.

Az AFP hírügynökség felvételei megrendítőek: újabb és újabb autók, motorok érkeznek Kafa-Koirába – a feltételezett új lelőhelyhez –, ahol a homokdűnéken hatalmas embertömeg kutakodik. Ki kézzel, ki ásóval, ki csákánnyal. Bár volt, aki arról számolt be, hogy az elmúlt napokban aranyat talált, a többség mégis csalódott. Ők csak homokot. Abból rengeteget.

A nigeri aranyláz kitörése korántsem a véletlen műve. A nyugat-afrikai országban először 2004-ben találtak aranyat a Samira-dombnál, ahol a kitermelést azonnal meg is kezdte egy nyolcvan százalékban kanadai tulajdonú nagyvállalat; így mindössze húsz százalékkal kellett beérnie a nigeri államnak. Bár az itt kibányászott arany mennyisége 2008 óta folyamatosan csökken, nem kellett sokat várni a következő felfedezésig. 2014-ben a Dzsádói-fennsíkon találtak aranyat. A legenda szerint egy autó a homokba fúródott, és amikor az utasok megpróbálták megtisztítani, egyszer csak aranyszemcsékre lettek figyelmesek.

A hír gyorsan terjedt. Nem sokkal később már nemcsak a környékről, hanem Csádból, Szudánból, Burkina Fasóból is aranyásók tízezrei özönlöttek ide. Ám idén februárban a nigeri hatóságok „biztonsági okokból”, terrorizmusra és fegyveres rablásra hivatkozva, lezárták a lelőhelyet, és egy állami vállalatnak adtak engedélyt. Az önjelölt aranyásók így munka nélkül maradtak, de alig várták, hogy újra dolgozhassanak.

A nigeri aranyláznak van egy sokkal szomorúbb oka is. Ez a világ egyik legszegényebb országa. Az ENSZ emberi fejlettségi indexe szerint – amely lehetővé teszi a világ országainak összehasonlítását a születéskor várható élettartam, az írástudás, az oktatás, az életszínvonal alapján – az afrikai ország a 188. helyezést mondhatta magáénak 2014-ben. Az ország területe hiába gazdag uránércben, a gazdaság nagyrészt a mezőgazdaságra épít, amely a munkaerő kilencven százalékát foglalkoztatja. Még ez sem elegendő a lakosság ellátásához, így Niger ma nem csupán élelmiszer-behozatalra, hanem nemzetközi segélyekre is szorul.

Egy területen teljesítenek kitűnően a nigeriek: ez a születésszám. Az 1960-ban még csak 1,7 millió lelkes országban ma 15,7 millióan élnek, ami elsősorban annak köszönhető, hogy egy anyára 7,1 gyerek jut. A növekedési ütem az egyik legmagasabb a világon. A nemzetközi szervezetek állandóan nyomják a vészcsengőt emiatt, ám változás továbbra sem tapasztalható. Napjainkban Niger lakosságának közel fele 15 év alatti, és csupán 2,7 százaléka idősebb 65 évnél. 2005-ben egy tanulmány megállapította, hogy nyolc százalékuk szolgasorban él. Az sem mellékes, hogy az International Food Policy Research Institute legfrissebb kimutatása alapján az emberek egyharmada éhezik. Ez a rendkívül elkeserítő helyzet kitűnő táptalajt teremt a szerencsés aranyásókról szóló pletykáknak.

Nigerben továbbra is rengetegen hisznek abban, hogy egy kapavágással kiszakíthatják maguknak a gazdagságot a homokdűnékből.

Figyelmeztető hangok ilyen helyzetben is akadnak. A nigeri geológusok szerint a Kafa-Koiránál talált törmelék lehet épp arany, de pirit is, ezeket a hozzá nem értők gyakran összekeverik; nem minden arany, ami fénylik. A „bolondok aranyának” is nevezett pirit egy szulfidásvány: csillog a fényben, de az értéke csak töredéke az aranyénak, amellyel gyakran összekeverik.

A nigeri homokdűnékben puszta kézzel kutakodó amatőr aranyásókat láthatóan nem érdeklik ezek a felvetések. Talán igazuk is van. Őket ugyanis tényleg csak a remény élteti, hogy egyszer igazi aranyat találnak, és így örökre búcsút inthetnek a nyomorúságnak.