Veszélyben vannak azok az orosz állampolgárok, akik turistaként Montenegróba utaznak vagy ott tartózkodnak – ilyen és ehhez hasonló riportok jelentek meg az elmúlt hetekben az orosz médiában, amely inkább Szocsit és a Krímet ajánlja a pihenni vágyóknak. A Szabad Európa Rádió egy sor vádat gyűjtött össze az orosz sajtóból: ezek hol a fegyver-, drog- és emberkereskedelem tranzitországaként festik le Montenegrót, hol pedig egyenesen azt állítják róla, hogy itt koholt vádakkal gyanúsítják meg az orosz állampolgárokat. Ám az Adria-parti kis országot sem kell félteni: nem lenne ugyan kötelező nekik, mégis szankciókkal sújtották Oroszországot az ukrajnai válság miatt, most pedig Moszkva minden rosszallása ellenére még a NATO-ba is belépnek.
Pedig valaha nagyon gyümölcsöző volt az orosz–montenegrói testvériség. Néhány éve még ünnepséget is rendeztek a hivatalos kapcsolatok háromszázadik évfordulója alkalmából, amelyen megemlékeztek róla, hogy 1711-ben I. Péter cár követei felkeresték a montenegrói uralkodót, hogy a törökök ellen kérjék a segítségét. A cetinjei metropolita, Danilo I Scsepcsev Petrovics-Njegos igent mondott a felkérésre, ami hosszan tartó barátság nyitánya lett. Ékes bizonyítéka volt ennek a Szláv (Szlavjanin) nevű gőzös, amelyet II. Sándor cár ajándékozott Miklós hercegnek; ez volt az első montenegrói hajó az újkorban, amelyre kitűzték az ország zászlaját. A szláv testvériség pedig évről évre erősödött: amikor 1890-ban éhínség tombolt Montenegróban, az oroszok siettek az ország segítségére. A kis állam vezetői pedig a hála jeleként elrendelték, hogy az orosz nyelvet minden montenegrói iskolában tanítani kell. A cári Oroszország rövidesen fegyverekkel és hadihajókkal halmozta el az országot, ami ugyan óriási segítség volt a fiatal államnak, mégsem akadályozta meg, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1916-ban elfoglalja a területét. Az első világháború után Szerbia, illetve Jugoszlávia részeként az oroszok már egy nagyobb ország alkotóelemeként kezelték Montenegrót, a régi idők iránti nosztalgia azonban továbbra is élt.
Különösen az orosz üzletemberek fejében, akik a 2000-es évek elején hatalmas pénzeket invesztáltak oda, elég csak Oleg Gyeripaszka orosz oligarchára gondolni, aki megvásárolta az ország legnagyobb gyárát, a podgoricai alumíniumkombinátot. 2006-tól, Montenegró függetlenségének kikiáltása után már valósággal özönlöttek az orosz vállalkozók, s tömegével vásárolták fel a montenegrói ingatlanokat, ami alaposan megdobta az árakat. Az oroszok lettek a legnagyobb befektetők az országban, valamennyi külföldi befektetés egyharmadát ők adták. A 2008-ban kezdődő gazdasági világválság azonban a fekete hegyek országába is begyűrűzött: az orosz vállalkozók nem tudták eladni itt vásárolt villáikat, sőt a montenegrói kormány évekkel később úgy döntött, hogy átveszi Gyeripaszka részesedését az alumíniumkombinátban. A Kreml mégis kitartott balkáni szövetségese mellett, 2011-ben Szergej Lavrov orosz külügyér határozottan kijelentette: Oroszország erősen támogatja Montenegró európai integrációját, az ország NATO-hoz csatlakozási szándéka pedig nem lehet hatással a két ország kapcsolatára.
Pedig hatással lett. 2014-ben ugyanis Montenegró is követte azoknak az uniós országoknak a példáját, amelyek szankciókkal sújtották Oroszországot az ukrajnai válság miatt. Erre válaszul Moszkva betiltotta bizonyos mezőgazdasági termékek behozatalát Montenegróból. 2015-ben még hűvösebb lett a viszony, miután Montenegró hivatalosan meghívást kapott a NATO-tól a teljes jogú tagságra. A Kreml akkor már figyelmeztette a kis országot, hogy a katonai szövetséghez való csatlakozás negatív hatással lehet a turizmusra, a befektetésekre és a gazdasági együttműködésre. Podgorica viszont nem tágított: most, április végén parlamentjük megszavazta az ország NATO-tagságát, amivel az észak-atlanti katonai szervezetnek sikerült elérnie, hogy az Adriai-tenger mentén immáron csak NATO-tagállamok legyenek; már ha leszámítjuk a szövetségen kívüli Boszniát, amelynek néhány kilométeres tengerparti sávja van Neumnál. Az oroszok azonnal léptek: importtilalmat vezettek be a montenegrói borokra, méghozzá egészségügyi hiányosságokra hivatkozva. A montenegrói kormányfő, Duško Marković persze tiltakozott, mondván, pusztán politikai döntésről van szó, ez azonban mit sem segít a montenegrói borászoknak, akik termékeik egyötödét eddig Oroszországban értékesítették.
Ám az orosz testvériség megbomlását igazán a múlt év októberi montenegrói puccskísérlet körüli csörte mutatja legtisztábban. Mint ismert, a podgoricai hatóságok a múlt évi montenegrói parlamenti választásokkal összefüggésben húsz szerb férfit fogtak el még ősszel, akiket azzal gyanúsítottak, hogy bűnszervezetet hoztak létre abból a célból, hogy fegyveresen megtámadják a montenegrói állami intézményeket, betörjenek a parlamentbe, ott meggyilkolják Milo Đukanović akkori miniszterelnököt, oroszbarát pártokat juttatva hatalomra. Időközben az elfogottak többsége vádalkut kötött az ügyészséggel, amely idén februárban jelezte: biztosan tudható, hogy az orosz állami intézményeknek közük van a puccskísérlethez, amelyet egy Eduard Šišmakov nevű, feltételezett orosz katonai kém és társa hangolt össze titkosított mobiltelefonok és más különleges berendezések segítségével. Moszkva abszurdnak és felelőtlennek nevezte ezeket az állításokat, majd nyomban hozzátette: Oroszország nem avatkozott és nem is avatkozik be más országok belügyeibe.
Jól jellemzi az indulatokat az orosz külügy szóvivőjének, Marija Zaharovának a nyilatkozata is: a politikus immáron Podgorica oroszellenes hisztériájáról beszélt, ez egyértelműen kedvezőtlen az országban tartózkodó orosz állampolgárok számára. Szerinte a montenegróiak egyre negatívabban viszonyulnak üzletembereikhez, a kormányzó koalíció pedig csak erősíti a montenegrói társadalomban az oroszokkal szembeni ellenséges magatartást. Sőt, az orosz külügyben úgy látják, hogy már a provokációk lehetőségét sem lehet kizárni, ahogy azt sem, hogy kétséges vádakkal tartóztassanak le oroszokat, akiket aztán kiadnak más országoknak, különösen az Egyesült Államoknak. Ezért arra kérik állampolgáraikat, hogy kiutazásukkor vegyék figyelembe ezeket a körülményeket.
A montenegrói és az orosz polgárok érdekes módon ebben a helyzetben is optimisták maradtak. A montenegrói nemzeti idegenforgalmi szervezet például úgy tartja, hogy Moszkva médiakampánya épp pozitív hatással lesz a montenegrói turizmusra, hiszen a megjelent negatív cikkekre az oroszok úgy reagáltak, hogy a közösségi hálókon megosztották a Montenegróban készített fotóikat és benyomásaikat az országról; ennél jobb reklám pedig nem kell. Sőt, ha a szervezet számainak hihetünk, az idei foglalások felülmúlják a múlt évieket. Józanság ez vagy vakmerőség? Egyelőre nem tudni. Azt viszont igen, hogy nem mostanában fogják bevezetni Montenegróban a kötelező orosznyelv-oktatást.
