Vajon mi inspirálja a technológiai fejlődést? A magyar miniszterelnök tavaly ugyan kijelentette, hogy nem az innovációban látja a jövőt, mégis: manapság nehéz igazán számottevő gazdasági fejlődést felmutatni új gondolatok és némi képzelőerő nélkül. Kínában tíz éve elgondolkoztak azon, hogy mivel lehetne berobbantani a kreatív gondolkodást, és Amerikában vizsgálódva találtak egy lehetséges utat: teret kell engedni a fantasztikus irodalomnak.
Korunk egyik legismertebb fantasztikusregény-írója, Neil Gaiman 2007-ben Kínában járt, ahol először tartottak államilag támogatott science fiction és fantasykonferenciát. A kommunista Kína a huszadik század második felében hadilábon állt ezzel a két műfajjal: először a szovjet sci-fi kapott erőre a szocialista realizmus jegyében, majd a kulturális forradalom évei alatt nem jelenhettek meg ilyen művek sem, aztán rövid felfutás után a nyolcvanas években egy időre ismét szellemi szennyezésnek bélyegezték a fantasztikus irodalmat.
Neil Gaimant az érdekelte, hogy korábbi tiltott, illetve tűrt helyzete után miért lett hirtelen államilag támogatott a science fiction. Az egyik szervező a következőt válaszolta neki: a kínaiak jól teljesítenek akkor, ha valaki hoz nekik terveket; viszont ha az innovációról, saját ötletekről, a képzelet szárnyalásáról van szó, nem brillíroznak. Delegációt küldtek olyan amerikai szupercégekhez, mint a Google, az Apple és a Microsoft, hogy kiderítsék a jelenség hátterét. Az eredmény? Az innovatív amerikai cégek dolgozói, fejlesztői gyerekkoruktól olvastak sci-fit.
Tíz évvel később beérni látszik a terv, legalábbis az irodalom területén: mára a kínai sci-fi aranykoráról beszélnek a helyi szerzők és rajongók, hatásában az amerikai fantasztikus irodalom aranykorához hasonlítva. Az elmúlt években még magasabb fokozatra kapcsolt a kilencvenes évek eleje óta internetes fórumokra épülő sci-fi rajongótábor, egyre több professzionális szervezet foglalkozik a növekvő olvasói igények kielégítésével. A Future Affairs Administration nevű társaság például külföldi, főleg amerikai regények és képregények mellett a hazai tehetségek felkarolásával is foglalkozik: novellaversenyeket tartanak, a legjobb szerzőket pedig írói műhelymunkára hívják Pekingbe. Szintén Pekingben működik a Storycom, amely filmre, videojátékra adaptálható fantasztikus művekre szakosodott, de központi elem tevékenységükben az irodalmi művek külföldi promóciója is.
A kínai fantasztikus irodalom az ezen a téren is legfontosabbnak számító angolszász piacon az egyik legforróbb téma lett az elmúlt években. 2014-ben jelent meg angolul Liu Ce-hszin 2008-as trilógianyitó regénye, A Háromtest-probléma (itthon az Európa Kiadó adta ki tavaly), amely a következő évben el is nyerte az ezen a területen létező legnagyobb elismerést, a sci-fi Oscarjának számító Hugo-díjat. Tavaly Hao Csing-fang kisregénye, a Folding Beijing nyert Hugót; idén pedig ismét jelölt lett Liu Ce-hszin. 2016 őszén egy kínai novellákból válogatott antológia is megjelent angolul, a kínai szerzők pedig stabil szereplői lettek a legnevesebb angol nyelvű fantasztikus irodalmi magazinoknak. A nyugaton díjnyertes művekből már forognak a filmek Kínában, de ezeken kívül is közel száz ilyen témájú mozgóképes produkció készül, miközben 2010 óta megduplázódott az évente megjelenő sci-fi regények száma.
A fantasztikus irodalom ugyanakkor nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a tudományos gondolkodást inspirálja, hanem arra is, hogy a szerzők burkolt formában kritizálják a fennálló társadalmi vagy akár politikai rendszert. Liu könyvének egyik történetszála a kulturális forradalom idején játszódva mutatja be a Mao Ce-tung által kezdeményezett, többek között értelmiség- és tudományellenes harc következményeit; Hao kisregénye pedig a mai Peking társadalmával kapcsolatban fogalmaz meg súlyos kritikákat.
Még szembetűnőbb ez az irány Csan Kun-csung regényében, amely tajvani megjelenése után The Fat Years címmel jelent meg angolul, és amelyet egyszerre tartanak az 1984 és a Szép új világ örökösének. A 2013-ban játszódó könyvben minden kínai boldog, nem utolsósorban azért, mert az ivóvízbe ecstasyt csempészett a kormányzat. Valami azonban nem stimmel: huszonnyolc nap teljesen kiesett a kínaiak emlékezetéből, a kulturális forradalomról és a nyolcvanas évek politikai viharairól szóló anyagok pedig elérhetetlenek. A könyv hivatalosan nem jelent meg Kínában, az interneten azonban elterjedt, és sokak szerint a lehető legpontosabban fogalmazza meg azt, hogy milyen manapság Kínában élni.
