Rajmund felújított egy Csepel motort, hogy örömet szerezzen 90 éves nagyapjának

A családi történetekben rendre felbukkanó motor mását készítette el a férfi. Évekig dolgozott rajta.

Ekkor gyártották a híres, teleszkópos 125-ös Csepelt is, amely már magán viselte a kibontakozó személyi kultusz jegyeit: a tervezőknek a korábbi WM emblémát úgy kellett átrajzolniuk, hogy az immáron az RM-et, vagyis Rákosi Mátyás monogramját mintázza. Az új embléma elnyerte a kommunista diktátor tetszését, most már ezt sütötték az ülésekre, így az ötvenes évek elején a motortulajdonosok büszkén ülhettek Rákosira. Groteszk módon később éppen az ülés bizonyult a motor leggyengébb pontjának: gyorsan széttöredezett. Miután 1954-ben a 125-ösök gyártósorát áthelyezték Zuglóba a Danuviához, többé nem készült Csepel márkanevű motorkerékpár nagy sorozatban, és Rákosi monogramja is lekerült az ülésekről.

– Megvan a teljes Csepel-sorozat – jelenti ki büszkén Páhi Zoltán gyűjtő, a Rozsdamarók Veteránjármű-egyesület tagja, aki egy tapolcai belvárosi helyiségben mutatja nekünk a motorjait. A hatvan körül járó férfinak köszönhette Papp Rajmund, hogy olyan Csepelt sikerült vásárolnia, amelynek még megvoltak a papírjai. Először egy 1939-es német DKW–200-ason akad meg a szemünk, amelynek a forgalmi engedélyét még horogkeresztes pecséttel hitelesítették a hatóságok. A szürke, kopott járgány mellett azonnal feltűnnek a Csepelek, amelyek olyanok, mintha most gördültek volna le a gyárszalagról. Egy lemezvillás Csepel ma legalább hatszázezer forintba kerül, de a D-Csepeleknek is alaposan megkérik az árát. Ám ha valaki úgy dönt, hogy maga újítja fel a motort, az sem olcsó mulatság: a használhatatlan, sokszor fészerben rozsdálló Csepelek százezer forintnál is többért kelnek el, ha van hozzájuk eredeti papír. És akkor még nem is beszéltünk az alkatrészekről.

Páhi úr azonban nagyban játszik: vagy hetven motorja van több helyen a városban, melyek közül a legújabb szerzeményeit is megmutatja. Nyitott fedelű, keletnémet katonai Trabanttal visz minket az egykori tapolcai laktanya épületeihez, ahol raktárat bérel. Az omladozó falakhoz passzolnak ezek a járművek. Odabenn valóságos veteránmotor-mennyország tárul elénk: Páhi úr felkap egy korabeli Csepel-ülést, és megmutatja, hogyan módosították néhány vonallal Weiss Manfréd monogramját Rákosi Mátyáséra. Kitol nekünk a napfényre egy motort, amelynek a javítása még profi szerelőnek is óriási kihívás lenne. Ennek az ülését házilag vonták be szivaccsal, mert az eredeti teljesen széttört.

– Hát igen, kispórolták belőle az anyagot. De a motor maga nagyon jó volt – mondja a férfi.

A második világháború végén szinte minden fiatalt behívtak katonának Nyirádon. Papp Rajmund nagyapja, Takács Lajos is ott volt közöttük, aki dacolva a hatóságokkal mégsem jelentkezett a sorozáson. A csendőrség azonban a barátaival együtt megtalálta, így hamarosan Németországba szállították őket, ahol rövid kiképzés után harcolniuk kellett. Amikor 1945 májusában közölték velük a németek, hogy véget ért a háború, útra keltek Magyarország felé, azonban a szovjet katonák csúnyán átverték őket: a vonatjuk áthaladt Magyarországon, de meg sem állt a Volgáig, ahol többéves kényszermunkára fogták az elhurcoltakat.

Ivanovóban kegyetlen sors jutott nekik: az orosz lágerparancsnok mindig azt mondogatta, hogy az apját és a húgát magyar katonák ölték meg, ezért ő nagyon haragszik a magyarokra. Ezt aztán ki is mutatta: amikor egy magyar fiú egyszer megpróbált elszökni, az őrök elfogták, és a többi fogoly előtt annyira megverték, hogy belehalt sérüléseibe. Mínusz negyven fokban is dolgozniuk kellett a téli hidegben, sosem volt megállás. Lajos bácsi elmeséli: odabenn elterjedt a híre, hogy aki megeszi a cigaretta végét, az belázasodik, és hamarabb hazakerülhet. Amikor először próbálta, nem sikerült neki, ám másodszorra már le tudta nyelni a cigarettavéget: belázasodott, így sokkal jobb körülmények közé került. Ma, amikor a hetven évvel ezelőtti eseményekről a 93 éves Takács Lajost hallgatjuk, szinte beleborzongunk, amikor elárulja: még mindig tart attól, hogy az elmondottak miatt visszavihetik a munkatáborba.

Lajos bácsi sorsa azonban a hazatérés után jóra fordult: hamarosan megismerte későbbi feleségét, aki mindenben támogatta. 1952-ben vettek egy félig kész házat Nyirádon, amelyhez csak nagy nehezen találtak tetőlécet, amelyet egy barátjuk Csepel motorjával sikerült hazavinni. Amikor aztán sikeresen leszállították a fát, Lajos bácsi megkérdezte a feleségétől: mi lenne, ha ők is vennének egy ilyen motort? Az asszony pedig így válaszolt: „Ha lesz pénzünk, motorunk is lesz.”

A csepeli gyár egyik utolsó darabját sikerült megszerezniük, amely igazi családtag lett. A családi történetekben rendre feltűnt a fekete Csepel, amelyet különös becsben tartottak. 

– Nem a veterán motorok érdekeltek, hanem a nagyapám, akit nagyon tisztelek – mondja Papp Rajmund, a negyven körüli tapolcai férfi, akinek óriási munkával sikerült összeraknia egy 125-ös Csepelt. Eredeti terve az volt, hogy visszaszerzi a nagyapja motorját, de ez sajnos nem sikerült. Így Páhi úrhoz fordult, aki kitartó keresgéléssel talált neki egy olyan Csepelt, amelynek még megvannak a papírjai. A munka oroszlánrésze azonban csak itt kezdődött: az ország legeldugottabb szegleteiből kellett összegyűjteni az alkatrészeket, amelyeket aztán külön-külön tisztítottak meg és újítottak fel a motorhoz – évekbe telt a munka, amelyet a családnak mindvégig sikerült titkolnia Lajos bácsi elől. Az aranycsíkot a keszthelyi Fellner József autófényező festette – szabad kézzel – a motorra. A kezét mutatja: semennyit sem remegnek az ujjai, így húz egy Csepel-tankra nekünk egy vonalat. Mint mondja, külföldről is hozzá küldik a motorok tankját, hogy csíkot húzzon rájuk.

A motor pedig végül elkészült a születésnapra: unokája az udvaron hurkapálcákra tűzött, régi „csepeles” családi fotókkal jelezte az utat a motorig. Amikor Lajos bácsi meglátta a gyönyörű, feketén csillogó motort, elsírta magát a meghatottságtól. A kilencvenen túli férfi felült a motorra, amelynek ülésén már nem Rákosi monogramja szerepelt.

– Tudom, hogy a sok szenvedésért nem lehet őt kárpótolni, de ez a motor talán feledteti vele a nehéz múltat – teszi még hozzá Papp Rajmund, miközben nagyapjára néz. A rendkívüli munkával újraépített 125-ös Csepel így a család erejét is szimbolizálja.