Politika: „show-biznisz csúnya embereknek”

Vérprofi, vagy örök vesztes a republikánus politikusok lila öltönyös, mocskos szájú főtanácsadója?

Hánynom kell! – így reagált Roger Stone, amikor meglátta a felvételt, amelyen Donald Trump amerikai elnök kitüntetést vesz át Szalman szaúdi királytól. A politikai tanácsadó nem értette, hogyan finomkodhatott egykori „pártfogoltja” azokkal, akik szerinte a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményért felelősek.

Értetlenkedésének van alapja. Trump kampánya alatt mindvégig az arab királyságot okolta a támadásokért, és többször kritizálta Barack Obamát, amiért az nem volt hajlandó a radikális iszlám terrorizmus kifejezést használni. Ezzel szemben Trump is, amikor szemtől szemben megtehette volna két héttel ezelőtti szaúdi látogatása alatt, inkább az iszlám szélsőségesek kifejezést használta. Ezen a „puhányságon” háborodott fel Roger Stone nyilvános Twitter-üzenetében. Aki követte a korábban történteket, nem lepődött meg: Stone kapcsolata az új elnökkel mindig is két véglet között váltakozott.

De miért érdekel bárkit is Stone véleménye? A különcködő viselkedéséről ismert férfi több mint negyven éve az amerikai politika egyik meghatározója. Állítása szerint ő állt Nixon mögött, és ő faragott elnököt a milliárdos Trumpból.

Ezt több politikus is aláírja, vérprofinak tartják, mások viszont úgy vélik, Stone idegen tollakkal ékeskedik, és valójában örök vesztes (multimilliomos vesztes). Az biztos, hogy a lila öltönyös, mocskos szájú figurát nehéz elképzelni konzervatív, republikánus politikusok főtanácsadójaként.

Az 1952-ben Connecticutban született Stone magyar és olasz felmenőkkel rendelkezik. Elmondása szerint már hatévesen tudta, hogy politikával fog foglalkozni. Egy szomszédjuktól megkapta Barry Goldwater A konzervatív lelkiismeret című könyvét, amelyet behatóan tanulmányozott. „Végigmentem a büfé előtt álló soron az általános iskolában, és mindenkinek azt hazudtam, hogy Nixon be akarja vezetni a szombati tanítási napot. Ez volt az első politikai trükközésem. Az iskolai jelképes szavazáson be is vált, a többség John Fitzgerald Kennedyre voksolt volna.”

Stone hasonló manipulációval jutott a középiskolai diákönkormányzat élére New Yorkban, amikor szövetségesek keresése mellett rávette az egyik legkevésbé népszerű – ám okos – fiatalt, hogy induljon ellene. Később – lobbistakarrierje során – a dirty trickster ’piszkos trükköző’ gúnynevet kapta. „Azt hiszik, ez gonosz dolog volt? Szerintem csak roppant okos húzás” – mondta erről egy interjúban.

Nem kellett sok idő, hogy ezzel a vehemenciával az amerikai politika legmélyebb bugyrában találja magát. 1972-ben félbehagyta tanulmányait a George Washington Egyetemen, hogy Nixon kampányában dolgozhasson. Ekkorra már rég átpártolt a demokratáktól a republikánusokhoz, a fiatal republikánusok klubjának is tagja volt. Stone azóta is republikánusnak vallja magát, de nem keresztény-konzervatívnak, hanem liberális beütésűnek. Támogatja a melegek jogait, szexklubokba jár. Nixont tartja a példaképének, arcmását a hátára tetováltatta. „Ő volt az, aki megmutatta, hogy a legnagyobb mélységből is újra fel lehet emelkedni. Amúgy a nők is imádják a tetoválásomat” – mondta nevetve Jeffrey Toobinnak, a The New Yorker újságírójának még 2008-ban.

A padlóról felállást Stone-nak is többször be kellett mutatnia. Csupán húszéves volt, amikor a Watergate-botrány kellős közepén találta magát. Jason Rainier álnéven a fiatal szocialisták egyik tagjának adta ki magát, és Nixon ellenfelének, Pete McCloskey-nak küldött pénzadományokat a kampányára. Az összegért kapott elismervényt felhasználta, hogy azzal „bizonyítsa”, McCloskey a baloldallal konspirál, és Nixon a megfelelő republikánus induló. Nixon lett a befutó. „Vicces volt később, a botrány kirobbanásakor a nevemet látni a trükközők listáján – mesélte nevetve a Get me Roger Stone című dokumentumfilmben. – Vicces volt, de elkeserítő is. Ekkor Robert Dole szenátor mellett dolgoztam. Azonnal kirúgtak. Azt hittem, soha többé nem kapok munkát.”

Tévedett. A dollármilliókhoz csupán annyit kellett tennie, hogy a kormányzat peremére húzódjon. Előtte azonban pár évig a tűz közelében maradt. Még csak huszonöt éves volt, amikor egy political action committeen (PAC), vagyis politikai akcióbizottságon keresztül elősegítette Ronald Reagan megválasztását. Ezek az 1944 óta alapított bizottságok arra jók, hogy megkerüljék azt a törvényt, amelyik szerint egy ember maximum 2500 dollárral támogathatja egy jelölt vagy párt kampányát. A PAC-ok ezzel szemben korlátlan összegű támogatást fogadhatnak el, feltéve, ha nem egyeztetnek előre a támogatott jelölttel. Ez kiváló kiskaput biztosított a Stone-féle trükközésekhez.

Tanácsadói karrierje előtt részt vett két kampányban is, Reagan segítve. Először a sikertelen 1976-os választáson mint a nemzeti ifjúsági tagozat elnöke, majd négy évvel később már komolyabb szerepben. A húszas éveiben járó Stone elmondása szerint New York, New Jersey és Connecticut politikai kampányigazgatója lett. A régió korántsem számított Reagant támogató körzetnek, de Stone talált magának egy mentort, aki megmutatta, hogyan tudnák maguk mellé állítani a szavazókat. „Megismertem Roy Cohnt, a demokrata kommunizmusellenes ügyvédet, aki segíteni akart nekem” – állítja visszaemlékezéseiben Stone.

Az említett Cohn szintén közismert figura volt az amerikai politikában. Ha Stone a piszkos játékos, ő a piszkos ügyvéd. „Miután megtartottuk az első megbeszélést, a bíróságra sietett. Volt vele egy fiatal ügyvédtanonc is, és egyértelművé vált, hogy neki fogalma sincs az ügyről, amelynek a tárgyalására mennek. Ekkor azt mondta: »Sose az ügyet ismertesd nekem, hanem azt mondd meg, ki a bíró!«”

Stone elmondása szerint Cohn segítségével vaskosan hozzájárultak Reagan győzelméhez; az állítás komolyságát és Stone valódi szerepét többen is megkérdőjelezik. Igaz vagy sem, ezután indította el politikai tanácsadói, lobbistakarrierjét. Több kampánybeli munkatársával megalakította a Black, Manafort, Stone & Atwater irodát, és csakhamar olyan ügyfeleik voltak, mint a Mac Andrews & Forbes vagy a médiacézár Rupert Murdoch News Corp.-ja, illetve számos magas rangú Reagan-kormánytag is igénybe vette szolgáltatásaikat. A politikus ügyfelek továbbra is főként Stone-hoz tartoztak. Nem szerette az üzleti világot, mint mondta: egy cégnek még sosem emeltek szobrot.

A prominens nevek mellett voltak kevésbé kirakatképes klienseik is. Például az angolai lázadók és a hírhedt Fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos. Stone erről később úgy nyilatkozott: semmi erkölcstelent, törvénybe ütközőt nem tett, a módszerei pedig csakis rá tartoznak.

Mentegetőzés ide vagy oda, sok volt kollégájának nem tetszett Stone új iránya. A becstelenség netovábbjának nevezték tevékenységét, őt pedig olyan embernek, aki sutba dobta a konzervatív eszméket, hogy a kampányok alatt szerzett kapcsolatait, információit eladja annak, aki a legtöbb pénzt kínálja értük.

Olyan is akadt, aki nem berzenkedett. Csak egyszerűen nem vette komolyan. Egyes republikánus bennfentesek szerint Stone csak előadja a nagykutyát. Reagan elnök első politikai igazgatója, Ed Rollins szerint Stone sosem volt tagja hivatalosan Nixon kampánystábjának: „Senki sem bízik benne, egy kis patkány.”

Kilencvenhatban Stone éppen a republikánus Bob Dole szenátori kampányának tanácsadójaként dolgozott, amikor egy szemfüles újságíró kiszúrt egy online hirdetést. A hirdetésért Stone feleségének hitelkártyájával fizettek, és más párokat vagy fiatal férfiakat kerestek benne szexuális aktusra. Túlsúlyos jelentkezők kizárva, állt a szövegben, a hirdetéshez pedig csatolva volt a kidolgozott testű Roger Stone és bájos feleségének fényképe.

A leleplező cikk megjelenése után kirobbant a botrány, és bár Stone azt állította, hogy valaki ostoba tréfát űzött velük, mégis lemondott kampánybeli munkájáról. Közel húsz évvel később a The New Yorker újságírójának bevallotta, hogy a hirdetést valóban ők adták fel. Csak azért nem vallotta be, mert a nagyszülei akkor még éltek, és nem akarta, hogy megbotránkozzanak. Ő nem szégyellte volna.

Stone ekkor már Miamiban élt feleségével. Harciassága és utcai politizáló stílusa közrejátszott abban, hogy külsősként alkalmazták ifjabb Bush 2000-es kampányában a floridai újraszámláláskor. Tudta, hogyan kell a többségében spanyol ajkú (kubai, Puerto Ricó-i, kolumbiai) helyieket megszólítani, milyen csatornákat néznek, milyen rádiót hallgatnak. És bár az akkor hétéves Elián González ügye is közrejátszott abban, hogy a helyiek elfordultak a demokratáktól (Bill Clinton visszaküldte a tengeren át érkező, illegális bevándorló kisfiút apjához Kubába), Stone állítása szerint nagyrészt neki köszönhető, hogy végül Bush javára billent a mérleg nyelve.

Azonkívül, hogy már a nyolcvanas években megjósolta Trump elnökségét (erre még visszatérünk), Roger Stone leginkább a New York volt kormányzója, Eliot Spitzer bukásában játszott szerepéért vált híressé. A manhattani államügyészi hivatalban dolgozó Spitzer Stone egyik jó barátjánál húzta ki a gyufát, amikor keresztbe tett a férfi biztosítócégének egy per során. Stone ezért úgy döntött: megszorongatja barátja ellenségét. Spitzer kormányzói megválasztása után Stone telefonban fenyegette meg a politikus 83 éves apját, hogy börtönbe fog jutni, amiért kölcsönt adott a fiának annak kormányzói kampányához. Ezt a hívást azóta is tagadja. Azt viszont nem, hogy ő teregette ki Spitzer magánszennyesét az FBI-nak. A kormányzó kénytelen volt lemondani a posztjáról, miután kiderült, hogy a szövetségi kormányzat által vizsgált prostitúciós hálózat egyik ügyfele volt.

Trump még 39 éves ifjú ingatlanmágnás volt, amikor a cikk elején említett Roy Cohn bemutatta őt Stone-nak. Emez azonnal elnököt akart faragni belőle. Kétezerben ez nem sikerült, viszont a tavalyi választásokon a USA Today és a The New York Times szerint a Stone-féle propaganda nyomai mindenütt tetten érhetőek voltak. A Reagantől kölcsönzött „Make America Great Again” (Tegyük újra naggyá Amerikát) szlogen, Barack Obama születési helyének megkérdőjelezése, a bevándorlókkal való riogatás és a demokrata jelölt lejáratása (még férje, Bill Clinton régi afférjainak felemlegetésével is) mind-mind a piszkos trükköző módszereire utalnak.

Ám úgy látszik, Stone öröme ezúttal sem lehet felhőtlen: megvádolták, hogy összejátszott az orosz vezetéssel Hillary Clinton legyőzésének érdekében. A demokraták többször felszólították az FBI-t, hogy adjon információt szerepéről az állítólagos befolyásolási ügyben. Az ellene folyó nyomozás még folyamatban van.

Stone és Trump viszonya közben megromlott. Stone szerint ő maga lépett ki a kampányból, mert nem tetszett neki annak iránya. Trump azt állítja: kirúgta. 2016-ban még minőségi szakemberként, fantasztikus fickóként beszélt róla. Nemrég magamutogató, másokon élősködő senkiként jellemezte. Ami biztos, Stone nem változik, a saját szabályai szerint játszik. Íme négy nagyon jellemző ezek közül: 1. A politika nem az emberek egyesítéséről, hanem megosztásáról szól. Ezután kell a magad 51 százalékát megszerezned. 2. Csak egy rosszabb dolog van a politizálásban annál, ha tévedsz: ha unalmas vagy. 3. Támadj, támadj, sose védekezz! 4. A politika nem más, mint show-biznisz csúnya embereknek.

Hiába, mindenki magából indul ki.