Véres rózsák: régi harcok nyomai és fortyogó feszültség Szarajevóban

Európa első muzulmán többségű állama majdnem a szomszédunkban van. Riport.

Szokatlan látványban van részük ezekben a napokban azoknak a turistáknak, akik a bosnyák főváros központjában, a Baščaršija környékén sétálnak esténként. Nyolc után már nem találni helyet az éttermekben, de senki sem eszik. Sőt nemhogy alkohol, még víz sincs az asztalokon, csak üres tányérok és poharak. Az emberek békésen beszélgetnek egészen addig, amíg úgy fél kilenc körül ágyúdörgés nem hallatszik a Sárga bástyáról, és fel nem hangzik a müezzin imája valamelyik közeli minaretből. Ekkor következik a pincérek rémálma: lehetőleg egy időben kellene megpakolniuk az összes asztalt rengeteg, előre elkészített élelemmel, mert eljött a napi böjtöt megtörő étkezés, az iftár ideje. Most van ugyanis a ramadán, az egy hónapos böjt ideje, amikor napkeltétől napnyugtáig az igazhitűek nem esznek, és nem vesznek magukhoz még vizet sem.

Igen, Európa első muzulmán többségű állama majdnem a szomszédunkban van. Bosznia-Hercegovinában a háború után hosszú évekig a politikusok egyszerűen nem mertek népszámlálást tartani, de aztán 2013-ban megtört a jég, és fehéren feketén kiderült: az ország három és fél millió lakosából csaknem 1,8 millió muzulmán vallású bosnyák. Az ortodox szerbek kevesebb mint 1,1 millióan vannak, a többségében római katolikus horvátok száma alig haladja meg a félmilliót. A tendenciák pedig világosak: a horvátok rohamosan, a szerbek kicsit lassabban fogynak, a bosnyák lakosság pedig erőteljesen nő. Elöljáróban ennyit az etnikumról és vallásról az ötvenegyezer négyzetkilométernyi területű országban. 

A csillagok szerencsés együttállásának, valamint a klubtagságinak köszönhetően akár hatezer forintért is lehet menettérti jegyet venni a hazai színekben repülő fapados viszonylag új – a magyar állam támogatásával indult – szarajevói járatára, és mivel pénteken, valamint hétfőn repülik ezt a távot, a menetrend tökéletes egy kis kézipoggyásszal is lebonyolítható kiruccanásra.

Szarajevó különleges város számomra; a kilencvenkettő tavaszán kitört háború idején többször jártam az ostromlott településen. Legutoljára a 1995-ös daytoni békemegállapodást követő első szabad választásokkor látogattam oda, így tulajdonképpen csak háborús emlékeim vannak. Nagyon érdekelt, hogyan épült újjá a város, és milyen a hangulata békeidőben.

Ami most, huszonkét évvel a háború lezárása után is szembetűnő, hogy egyáltalán nem múltak el a harcok nyomai. Azokon a régebben épült házakon, amelyekre jól rá lehet látni a környező dombokról és hegyekről, ma is rengeteg a golyónyom; annak idején ugyanis a szerb orvlövészek ezekről a magaslatokról lőttek mindenre, ami mozgott a városban.

Egyből feltűnik az is utazónak, hogy a korábban Európa Jeruzsálemének is nevezett város egyre inkább muzulmán lesz: az iszlám lassan, de biztosan visszaszerzi száznegyven éve elveszített hatalmi helyzetét. Rengeteg mecset épült és épül, jellemzően külföldi támogatással; például az ország legnagyobbjára, a szarajevói Fahd király mecsetre húszmillió eurós támogatást kaptak Szaúd-Arábiából.

Visszatérve a ramadánra, rengeteg étterem kínál úgynevezett iftármenüt, melynek része a speciális lepénykenyér és faszénen sült grillhús különféle formában. És rengeteg cukros édességet is tartalmaz, de például alkoholt egy cseppet sem. A ramadán változó idejű ünnep, és ilyenkor, júniusban különösen megterhelő, mert rendkívül hosszú a napkeltétől napnyugtáig tartó időszak, és meleg is van. A szabályok világosak: a böjtölők nem ehetnek és nem ihatnak semmit, de tartózkodniuk kell más élvezetektől is, mint például a dohányzás, a zenehallgatás vagy a házasélet. Mivel Szarajevóban sok a turista, illetve más vallású emberek is élnek, a nem muszlimoknak nem kell éhezniük; ramadán idején találni napközben is nyitva tartó éttermet vagy kávézót.

Azt viszont nem tudni, hogy meddig lesz ez így. 

A legnagyobb baj gazdasági természetű: nincs munkahely, és akinek van, az sem kap jó fizetést. A kávézókban a pincérek egynapi munkáért, vagyis tizenkét órás talpalásért 15 konvertibilis márkát (körülbelül 2400 forintot) kapnak, és nincs borravaló, mert azt is elteszi a tulaj. Szolgálati étkezés sincs, és társadalombiztosítást sem fizet utánuk. Egy Szarajevóban dolgozó délvidéki magyar orvos mesélte, hogy ügyeleti ideje alatt a betegek fele biztosítás nélkül érkezik, ezért különböző adminisztrációs bravúrokkal sürgősségi esetekké próbálja nyilvánítani őket, mert így nem kell fizetniük. A recepttel viszont már nem lehet trükközni, a szükséges gyógyszereket teljes áron kell kifizetniük. Egy nyugdíjas három-négy száz konvertibilis márkát kap, a havonta negyvenöt-hatvan ezer forintból csak túlélési bravúrok árán tud kijönni. A fiatalok előtt két út áll, és az egyik járhatatlan: bekerülni egy állami munkahelyre havi ezermárkás, vagyis százötvenezer forintos bérért, vagy elmenni Nyugat-Európába dolgozni.

A harmadik útról már egy muszlim ismerősöm mesél: a közel-keleti nyári meleg elől ideiglenesen ideköltöző vagy itt ingatlant vásárló gazdag araboknak dolgozni. Ezek a munkahelyek kizárólag muzulmán fiatalok számára elérhetők, hiszen eleve a mecsetekben lehet ilyenre bukkanni úgy, hogy az ember beszélget az ima után.

A jelenségről egyébként már beszámoltunk márciusban: Majláth Ronald kollégám cikkében arról írt, hogy a nagy kereslet miatt szédületesen mennek fel a telekárak. Van olyan település, ahol 15 éve ezer négyzetméter földterület ötszáz euróba került, néhány éve már ötezer euró környékén volt, ma viszont 17,5 ezret kell fizetni érte. A Szarajevó környéki vásárlások Hadžići, Trnovo és Ilidža településen kezdődtek, helyi hírforrások szerint az eladott földek 99 százaléka korábban szerbeké volt. A jogszabályok szerint az arab országok állampolgárai csak abban az esetben vásárolhatnak földet Boszniában, ha céget alapítanak.

A belbiztonsági minisztérium ellenőrzése nemrég elképesztő eredményt hozott: 691 cég közül 499, vagyis csaknem a „vállalkozások” háromnegyede fiktívnek bizonyult. Ráadásul több mint 1700 földhivatali bejegyzést tudtak azonosítani, ami arra utal, hogy korántsem egyedi esetekről van szó. A vevők elsősorban kuvaitiak, katariak, szíriaiak, de a szaúdiakat is érdeklik a boszniai földek.

Egy helyi embertől kapott füles alapján én is villamosra ülök, hogy a Szarajevó elővárosának számító Ilidžában megnézzem az épülő luxuslakóparkokat. A Miljacka folyó partján tucatnyi többszintes épület készül, előttük táblák hirdetik, hogy mi lesz belőlük. Mindegyiknek valami hangzatos neve van, benne az arany és a luxus szavakkal, és jellemzően arab cég befektetése.

A Monarchia egyik felkapott üdülőhelyén járunk. Ilidža egyébként meleg forrást jelent törökül. Az osztrák–magyar korszakban a meleg vizű fürdőkben kikapcsolódni vágyók számára elegáns luxusszállodákat húztak fel (az egyik neve ma is Hungária), és a szállodák mellől manapság is konflissal hajtathatunk ki a szarajevóiak egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Vrelo Bosne nevű hatalmas parkba. Ahogy a konflis zötyög a nyílegyenes fasorban, elegánsnál elegánsabb villákat csodálhatunk meg. Mindegyiken arab felirat; tulajdonosaik közel-keletiek, és csak nyáron jönnek ide élvezni a Boszna folyó kellemesen hűs forrásvidékét. Ráadásul alig pár kilométer a nemzetközi repülőtér, ahol nem nagy a forgalom, így bőven van hely a magángépeknek.

A különös jelenség már szemet szúrt többeknek. Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője 2013-ban azzal vádolta a bosnyákokat, hogy az arabok tömeges betelepítésével megváltoztatják Bosznia etnikai összetételét. Ez persze lehet alaptalan vád is, de az biztos, hogy a bosnyákok már a háború idején jelentős anyagi és emberi segítséget kaptak hittestvéreiktől. Több szélsőséges vahabita jött ide a bosnyákok oldalán harcolni, ők a békekötés után állampolgárságot kaphattak. Számukat több ezerre teszik, igaz, néhányuktól nyugat-európai nyomásra később megvonták az állampolgárságot. Az itt maradt vahabiták azóta tanítóként radikalizálják a muszlim fiatalokat, akik rossz anyagi helyzetükben meglehetősen fogékonyak a szélsőséges tanokra. Ők leginkább Szaúd-Arábiából kapnak támogatást, de befektetői szinten jelen van az összes muzulmán többségű állam. A Balkán legmagasabb felhőkarcolója, a 176 méter magas Avaz Twist Tower is egy maláj cég befektetéseként épült meg 2008-ban. A Dnevni Avaz napilap szerkesztőségének is helyet adó toronyház kilátója egy konvertibilis márka, vagyis 150 forint ellenében látogatható; lefelé bámulva közeli villa kertjében örömmel fedeztünk fel egy magyar és egy európai zászlót; később tudtam meg, hogy ez a boszniai magyar nagykövet rezidenciája. Az arab befolyás erősödését jól jelzi az is, hogy az egyik pláza fölötti irodaházban van a katari hírtelevízió, az Al-Dzsazíra helyi szerkesztősége, amely Al Jazeera Balkans néven helyi hírcsatornát is üzemeltet. 

Turistaszemmel nézve egyébként Szarajevó jó kis város, tökéletes hét végi kiruccanásra. A hegyek közelsége miatt nyáron sincs túl meleg, esténként például kifejezetten lehűl a levegő. Az árak barátságosak, jókat lehet enni: kitűnő a bárányhús és a Balkánra jellemző csevapcsicsa. Számtalan emlékmű utal a közelmúlt borzalmaira, külön emlékhelye van például a háború idején a városban meggyilkolt ezernél is több gyereknek, és megrázóak az úgynevezett szarajevói rózsák. Ezek még a felújított tereken is meghagyott gránát- és lövésnyomok. Itt emberek haltak meg; a mélyedéseket vörösre festették, ezért hívják rózsáknak.

Bár látszólag béke van, érezhető a hatalmas feszültség. A kelet-szarajevói szerbek nem látják szívesen szórakozóhelyeiken a muzulmán fiatalokat: nemrég Németországból hazalátogató óvatlan bosnyákokat vertek halálra. Vannak olyan hegyi falvak, ahol a legszélsőségesebb iszlám az úr. Párhuzamos világok alakultak ki: a bosnyák vagy horvát daganatos beteg Szarajevóban kap kezelést, de a hasonló cipőben járó szerbnek eszébe sem jutna oda menni, őt Banja Lukában ápolják. A szerb gyerekek nem tanulhatnak a srebrenicai mészárlásról vagy Szarajevó ostromáról, míg a föderáció másik államában ez kötelező. Tavaly szeptemberben népszavazást tartottak a szerbek arról, hogy január kilencedikén legyen a saját függetlenségi napjuk (1992-ben Paléban, a boszniai szerbek „nemzetgyűlésén” ezen a napon kiáltották ki a boszniai Szerb Köztársaságot), a szavazásra jogosultak 99,81 százaléka szavazott igennel. Húsz év óta nem volt ekkora feszültség az országban, majdnem háború lett belőle.

A helyzet tehát nem egyszerű. Őszintén remélem, hogy a „szarajevói rózsák” a közeljövőben nem szaporodnak tovább.