Véres rózsák: régi harcok nyomai és fortyogó feszültség Szarajevóban

Európa első muzulmán többségű állama majdnem a szomszédunkban van. Riport.

Ami most, huszonkét évvel a háború lezárása után is szembetűnő, hogy egyáltalán nem múltak el a harcok nyomai. Azokon a régebben épült házakon, amelyekre jól rá lehet látni a környező dombokról és hegyekről, ma is rengeteg a golyónyom; annak idején ugyanis a szerb orvlövészek ezekről a magaslatokról lőttek mindenre, ami mozgott a városban.

Egyből feltűnik az is utazónak, hogy a korábban Európa Jeruzsálemének is nevezett város egyre inkább muzulmán lesz: az iszlám lassan, de biztosan visszaszerzi száznegyven éve elveszített hatalmi helyzetét. Rengeteg mecset épült és épül, jellemzően külföldi támogatással; például az ország legnagyobbjára, a szarajevói Fahd király mecsetre húszmillió eurós támogatást kaptak Szaúd-Arábiából.

Visszatérve a ramadánra, rengeteg étterem kínál úgynevezett iftármenüt, melynek része a speciális lepénykenyér és faszénen sült grillhús különféle formában. És rengeteg cukros édességet is tartalmaz, de például alkoholt egy cseppet sem. A ramadán változó idejű ünnep, és ilyenkor, júniusban különösen megterhelő, mert rendkívül hosszú a napkeltétől napnyugtáig tartó időszak, és meleg is van. A szabályok világosak: a böjtölők nem ehetnek és nem ihatnak semmit, de tartózkodniuk kell más élvezetektől is, mint például a dohányzás, a zenehallgatás vagy a házasélet. Mivel Szarajevóban sok a turista, illetve más vallású emberek is élnek, a nem muszlimoknak nem kell éhezniük; ramadán idején találni napközben is nyitva tartó éttermet vagy kávézót.

Azt viszont nem tudni, hogy meddig lesz ez így. 

A legnagyobb baj gazdasági természetű: nincs munkahely, és akinek van, az sem kap jó fizetést. A kávézókban a pincérek egynapi munkáért, vagyis tizenkét órás talpalásért 15 konvertibilis márkát (körülbelül 2400 forintot) kapnak, és nincs borravaló, mert azt is elteszi a tulaj. Szolgálati étkezés sincs, és társadalombiztosítást sem fizet utánuk. Egy Szarajevóban dolgozó délvidéki magyar orvos mesélte, hogy ügyeleti ideje alatt a betegek fele biztosítás nélkül érkezik, ezért különböző adminisztrációs bravúrokkal sürgősségi esetekké próbálja nyilvánítani őket, mert így nem kell fizetniük. A recepttel viszont már nem lehet trükközni, a szükséges gyógyszereket teljes áron kell kifizetniük. Egy nyugdíjas három-négy száz konvertibilis márkát kap, a havonta negyvenöt-hatvan ezer forintból csak túlélési bravúrok árán tud kijönni. A fiatalok előtt két út áll, és az egyik járhatatlan: bekerülni egy állami munkahelyre havi ezermárkás, vagyis százötvenezer forintos bérért, vagy elmenni Nyugat-Európába dolgozni.

A harmadik útról már egy muszlim ismerősöm mesél: a közel-keleti nyári meleg elől ideiglenesen ideköltöző vagy itt ingatlant vásárló gazdag araboknak dolgozni. Ezek a munkahelyek kizárólag muzulmán fiatalok számára elérhetők, hiszen eleve a mecsetekben lehet ilyenre bukkanni úgy, hogy az ember beszélget az ima után.

A jelenségről egyébként már beszámoltunk márciusban: Majláth Ronald kollégám cikkében arról írt, hogy a nagy kereslet miatt szédületesen mennek fel a telekárak. Van olyan település, ahol 15 éve ezer négyzetméter földterület ötszáz euróba került, néhány éve már ötezer euró környékén volt, ma viszont 17,5 ezret kell fizetni érte. A Szarajevó környéki vásárlások Hadžići, Trnovo és Ilidža településen kezdődtek, helyi hírforrások szerint az eladott földek 99 százaléka korábban szerbeké volt. A jogszabályok szerint az arab országok állampolgárai csak abban az esetben vásárolhatnak földet Boszniában, ha céget alapítanak.

A belbiztonsági minisztérium ellenőrzése nemrég elképesztő eredményt hozott: 691 cég közül 499, vagyis csaknem a „vállalkozások” háromnegyede fiktívnek bizonyult. Ráadásul több mint 1700 földhivatali bejegyzést tudtak azonosítani, ami arra utal, hogy korántsem egyedi esetekről van szó. A vevők elsősorban kuvaitiak, katariak, szíriaiak, de a szaúdiakat is érdeklik a boszniai földek.

Egy helyi embertől kapott füles alapján én is villamosra ülök, hogy a Szarajevó elővárosának számító Ilidžában megnézzem az épülő luxuslakóparkokat. A Miljacka folyó partján tucatnyi többszintes épület készül, előttük táblák hirdetik, hogy mi lesz belőlük. Mindegyiknek valami hangzatos neve van, benne az arany és a luxus szavakkal, és jellemzően arab cég befektetése.

A Monarchia egyik felkapott üdülőhelyén járunk. Ilidža egyébként meleg forrást jelent törökül. Az osztrák–magyar korszakban a meleg vizű fürdőkben kikapcsolódni vágyók számára elegáns luxusszállodákat húztak fel (az egyik neve ma is Hungária), és a szállodák mellől manapság is konflissal hajtathatunk ki a szarajevóiak egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Vrelo Bosne nevű hatalmas parkba. Ahogy a konflis zötyög a nyílegyenes fasorban, elegánsnál elegánsabb villákat csodálhatunk meg. Mindegyiken arab felirat; tulajdonosaik közel-keletiek, és csak nyáron jönnek ide élvezni a Boszna folyó kellemesen hűs forrásvidékét. Ráadásul alig pár kilométer a nemzetközi repülőtér, ahol nem nagy a forgalom, így bőven van hely a magángépeknek.

A különös jelenség már szemet szúrt többeknek. Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője 2013-ban azzal vádolta a bosnyákokat, hogy az arabok tömeges betelepítésével megváltoztatják Bosznia etnikai összetételét. Ez persze lehet alaptalan vád is, de az biztos, hogy a bosnyákok már a háború idején jelentős anyagi és emberi segítséget kaptak hittestvéreiktől. Több szélsőséges vahabita jött ide a bosnyákok oldalán harcolni, ők a békekötés után állampolgárságot kaphattak. Számukat több ezerre teszik, igaz, néhányuktól nyugat-európai nyomásra később megvonták az állampolgárságot. Az itt maradt vahabiták azóta tanítóként radikalizálják a muszlim fiatalokat, akik rossz anyagi helyzetükben meglehetősen fogékonyak a szélsőséges tanokra. Ők leginkább Szaúd-Arábiából kapnak támogatást, de befektetői szinten jelen van az összes muzulmán többségű állam. A Balkán legmagasabb felhőkarcolója, a 176 méter magas Avaz Twist Tower is egy maláj cég befektetéseként épült meg 2008-ban. A Dnevni Avaz napilap szerkesztőségének is helyet adó toronyház kilátója egy konvertibilis márka, vagyis 150 forint ellenében látogatható; lefelé bámulva közeli villa kertjében örömmel fedeztünk fel egy magyar és egy európai zászlót; később tudtam meg, hogy ez a boszniai magyar nagykövet rezidenciája. Az arab befolyás erősödését jól jelzi az is, hogy az egyik pláza fölötti irodaházban van a katari hírtelevízió, az Al-Dzsazíra helyi szerkesztősége, amely Al Jazeera Balkans néven helyi hírcsatornát is üzemeltet. 

Turistaszemmel nézve egyébként Szarajevó jó kis város, tökéletes hét végi kiruccanásra. A hegyek közelsége miatt nyáron sincs túl meleg, esténként például kifejezetten lehűl a levegő. Az árak barátságosak, jókat lehet enni: kitűnő a bárányhús és a Balkánra jellemző csevapcsicsa. Számtalan emlékmű utal a közelmúlt borzalmaira, külön emlékhelye van például a háború idején a városban meggyilkolt ezernél is több gyereknek, és megrázóak az úgynevezett szarajevói rózsák. Ezek még a felújított tereken is meghagyott gránát- és lövésnyomok. Itt emberek haltak meg; a mélyedéseket vörösre festették, ezért hívják rózsáknak.

Bár látszólag béke van, érezhető a hatalmas feszültség. A kelet-szarajevói szerbek nem látják szívesen szórakozóhelyeiken a muzulmán fiatalokat: nemrég Németországból hazalátogató óvatlan bosnyákokat vertek halálra. Vannak olyan hegyi falvak, ahol a legszélsőségesebb iszlám az úr. Párhuzamos világok alakultak ki: a bosnyák vagy horvát daganatos beteg Szarajevóban kap kezelést, de a hasonló cipőben járó szerbnek eszébe sem jutna oda menni, őt Banja Lukában ápolják. A szerb gyerekek nem tanulhatnak a srebrenicai mészárlásról vagy Szarajevó ostromáról, míg a föderáció másik államában ez kötelező. Tavaly szeptemberben népszavazást tartottak a szerbek arról, hogy január kilencedikén legyen a saját függetlenségi napjuk (1992-ben Paléban, a boszniai szerbek „nemzetgyűlésén” ezen a napon kiáltották ki a boszniai Szerb Köztársaságot), a szavazásra jogosultak 99,81 százaléka szavazott igennel. Húsz év óta nem volt ekkora feszültség az országban, majdnem háború lett belőle.

A helyzet tehát nem egyszerű. Őszintén remélem, hogy a „szarajevói rózsák” a közeljövőben nem szaporodnak tovább.