Arzén légypapírból, avagy a Horthy-korszak legismertebb bűnügye

Tizennyolc évig folyt a nemzetközi sajtóban is hatalmas vihart kavaró tiszazugi méregkeverés.

– Abban nagyon nagy varianciát találtunk, hogy az arzént ki miért adta be valamelyik hozzátartozójának. A klasszikus esetnek az számít, amikor a férj erőszakos volt, felesége pedig így állt rajta bosszút, így menekült a házasságból. Ugyancsak tipikusnak számított, amikor az áldozat magatehetetlen volt, de jellemző ok a haszonszerzés is. Vagy éppen az, hogy a tettesnek volt már szeretője, vele akart együtt lenni, a férj ezért volt útban. Több olyan eset is ismeretes, amikor a férj az első világháborúból sérülten tért haza, nyomorékká vagy agresszívvá vált. A módszert a legkülönbözőbb élethelyzetekben alkalmazták tehát. Az egyetlen közös pont: a bába, akihez az egész mérgezéssorozat elindulása köthető – mondja a történész. – Az ötletszerző Fazekas Gyuláné, aki bábaként a közösség egyfajta lelki vezetője is volt. Amikor az arzént átadta, kulcsmondata mindig az volt: „Mit kínlódsz vele?” Ezzel egyfajta felmentést is adott az elkövetőknek, áldozatként állította be őket.

Az asszony véletlenül jött rá, miként lehet arzént kinyerni légypapírból. A legenda szerint – ez a leírás Móricz Zsigmondtól származik – épp egy haldoklót őrzött, eközben esett vízbe a légypapír. Először a csirke kóstolt bele, és pusztult el tőle, utána a macska. Az asszony ezután szándékosan próbálta ki, mi történik a kutyával, majd gondolt egyet, és beadta a haldoklónak. Nála is működött. Felfedezéséből a bába üzletet csinált, a mérget pénzért árulta, másrészt az asszonyok közt is hatalomra tett szert, élet-halál urát játszhatta a településen. A halálos áldozatok számáról biztos adatok máig nem állnak rendelkezésre, az áldozatokat ugyanis csak exhumálással lehetett azonosítani. Akinél a gyanú fölmerült, és kiásták, annál az be is igazolódott. Ez alapján száz körüli ilyen esetről tudunk. Ugyanakkor a hatóságok a vizsgálatokat leállították, főképp azért, mert a nemzetközi sajtó nagyon fölkapta az ügyet. Valószínű, hogy az 1911-től 1929-ig tartó mérgezéssorozatnak jóval több érintettje volt.

Hiába állapították ugyanakkor meg, hogy valaki arzéntól halt meg, abból még nem lehetett megmondani, ki volt a mérgező. Az évekkel, évtizedekkel korábbi ügyek bizonyítása nagyon nehéz volt, a hatóságok annak igyekeztek utánajárni, mindez kinek állhatott érdekében. Viszont aki a gyilkosságot nem vallotta be, azzal szemben tehetetlenek voltak. A bíróság hat vádlottat ítélt halálra, de csak három ítéletet hajtottak végre. Életfogytiglani börtönbüntetést nyolc személy, további két vádlott 15 év, egy 10 év, kettő 8 év, egy pedig 5 év fegyházat kapott. A többi esetben nem volt elég bizonyíték. Fazekas Gyuláné öngyilkos lett, meglepő módon nem arzént ivott, hanem lúgkőt. Mivel tettét épp akkor követte el, amikor a csendőrök kihallgatás miatt felkeresték, már vallomást tenni sem tudott.