Nem tartott sokáig az örömünnep Horvátországban, miután az Európai Bizottság 357 millió eurós támogatást ítélt meg a peljesaci híd megépítéséhez. A június eleji hír nemcsak azért jött jól Zágrábnak, mert ezzel az unió átvállalta a híd építési költségének 85 százalékát, hanem azért is, mert így jóval közelebb került az ország ahhoz, hogy csatlakozzon a schengeni övezethez. A boszniai parlament azonban július közepén felszólította Horvátországot, hogy álljanak el a híd megépítésétől mindaddig, amíg nem lesz egyetértés mindkét fél részéről. És hogy Szarajevó nem viccel, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy különleges parlamenti bizottságot is létrehoznának, amely megvizsgálná, vajon teljesítették-e a horvátok a híd megépítésének feltételeit, amelyeket annak idején Bosznia határozott meg nyugati szomszédjának.
A „két Horvátország” problémája már évtizedek óta foglalkoztatja a horvát politikusokat, mert mint ismert, az országot Neumnál Bosznia egyszerűen kettévágja. Bár a kis boszniai város döntő többsége horvát nemzetiségű, sokáig mégis csak nehézkesen volt megoldható a kapcsolat Dalmácia nyugati és keleti oldala között. Ezért a délszláv háborúkat lezáró daytoni egyezmény után egy évvel, 1996-ban Zágráb és Szarajevó aláírta a Neum-egyezményt is, amelynek értelmében akadálytalan áthaladást garantáltak a horvátoknak. Az egyezményt sosem sikerült teljes mértékben megvalósítani, hiszen a határátkelőhelyek továbbra is megmaradtak.
Egy esztendővel később aztán egy horvát politikus, Ivan Srplje nagyot álmodott: azt javasolta, építsenek egy hidat a Peljesac-félszigetnél. Az ötlet egészen zseniális volt: Horvátország második legnagyobb félszigete – amelyet egyébként a legfinomabb horvát vörösbor szülőföldjeként tartanak számon – ugyanis éppen Neum előtt húzódik, így ha a tengerbe nyúló részét összekötnék a kontinentális szárazfölddel, gyakorlatilag megszűnne minden probléma. Az elgondolás mégsem nyerte el a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) tetszését, ami talán nem is meglepő, ha tudjuk, az eredeti javaslattevő a nagy baloldali ellenfél, a Szociáldemokrata Párt (SDP) soraiból került ki. Viszont az ötlet annyira jó volt, hogy a HDZ végül belátta, ennél jobb megoldás nincs a probléma – szó szerinti – áthidalására.
Újabb gondok adódtak: ahogy az lenni szokott, megjelentek a környezetvédők, akik szerint a híd megépítése súlyos veszélyt jelentene a tengeri élővilágra. A közgazdászok természetesen pénzügyileg kínáltak jobb alternatívát: egyesek szerint olyan autópálya-szakasz jelentett volna megoldást, amelyet magas falakkal kerítenek el Boszniában, megint mások úgy okoskodtak, alagutat kell ásni, hogy megteremtsék az összeköttetést.
Utóbbi felvetés mögött igen nyomatékos érv is húzódott: Bosznia-Hercegovina ugyanis azért ellenezte a híd megépítését, mert akadályozná szabad kijutását a nemzetközi vizekre. Azt mondták, az eredetileg 35 méter magasra tervezett híd alatt nem férnének el a nagy hajók, hogy elérjék a neumi kikötőt. A konstruktőrök ezért új tervekkel álltak elő: a közel 2,5 kilométer hosszú, 21 méter széles hidat 55 méter magasra rajzolták át, a középső pillérek között pedig 200 méteres távolságot határoztak meg, hogy így már minden vízi eszköz elférjen alatta. A híd megemelésével persze a méretek is nőttek, így ha a peljesaci híd megépül, Európa második legnagyobb hídja lesz. A költségek sem csekélyek: bár 2007-ben még 260 millió euróra taksálták az árát, napjainkra ez az összeg már elérte a 420 millió eurót, ez nagyjából 127 milliárd forintnak felel meg.
Aztán elértünk a gazdasági világválság éveihez. Mivel a hídhoz vezető utakat is meg kell építeni, Zágrábban úgy határoztak, hogy az eredetileg lefektetett határidőket kicsit kitolják. Az ország 2013-as uniós csatlakozása végül megoldotta a pénzügyi problémákat, az uniós támogatás megszavazásának így mindenki örült Horvátországban.
Nem úgy Boszniában, ahol a parlamentben ismét pirosra váltották a jelzőlámpát a horvát gigaprojekt előtt. Most Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök próbálta menteni a helyzetet. Elmondta: a híd semmilyen módon nem veszélyezteti Bosznia érdekeit, sőt Horvátország továbbra is a legelkötelezettebb támogatója lesz Bosznia EU- és NATO-csatlakozásának. Szarajevó azonban továbbra is a nyílt tengerre való szabad kijutás miatt aggódik, és azt szeretné elérni, hogy biztosítsanak számára egy másfél kilométer széles, 70 kilométer hosszú folyosót a tengerre.
A horvátok persze egészen más okokat látnak a boszniai politikusok akadékoskodása mögött. Egy, a Deutsche Wellének névtelenül nyilatkozó horvát politikus szerint csak belpolitikai okokkal magyarázható Szarajevó magatartása, ugyanis ezen a területen nincsenek határviták, a híd alatti hajózás kérdésében pedig már korábban megállapodtak, amikor a híd megemeléséről és a középső pillérek távolságáról döntöttek. Az Európai Parlament egyik horvát képviselője, Tonino Picula is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte itt nem is a peljesaci hídról van szó, sokkal inkább arról, hogy a jövő évben parlamenti választásokat tartanak Boszniában. A boszniai parlament döntése ráadásul nemcsak a híd megépítését késleltetheti, hanem azt is, hogy Horvátország a schengeni övezet teljes jogú tagja legyen. A híd megépítésével ugyanis hatékonyabban lehetne ellenőrizni Horvátország határait, hiszen a közúti forgalom elterelésével Neumnál is életbe léptethetik a horvátok a szigorú határellenőrzést.
Nemrég a mérnökök még úgy számoltak, ha minden jól megy, 2022-ben át is adhatják a hidat a forgalomnak. Ma úgy látszik, a híd megépülése még messze van. Viszont ha egyszer mégis elkészül, bizonyosan szimbolizálja majd a horvát–bosnyák megbékélést is.
