Pusztai pedikűr – Két nő a Hortobágyon, vadlovak között

A látogatóktól elzárt Pentezug Európa legnagyobb vadlórezervátuma. Itt járja a pusztát Viola és Tímea.

A felfedezőjükről Przsevalszkij-lovaknak elnevezett takik tenyésztési programja néhány évtizede kezdődött, a Hortobágyra húsz éve érkezett az első kis csapat különböző európai állatkertekből. Ma a nemzeti park mélyén megbúvó, látogatóktól elzárt Pentezug Európa legnagyobb vadlórezervátuma. Viola gyesekkel megszakítva – Emma a harmadik lánya – tizenhárom éve dolgozik a programban. Asszisztense, Szabados Tímea nyolc hónapja jött át a vadasparkból a rezervátumba. Mindketten természetvédelmi mérnökök, szenvedélyük a vadló, holott munkájuk egyfajta társadalmonkívüliséget jelent.

– Megszállottak vagyunk, nem is lehetne ezt másképp csinálni – mondja Viola. – Gyakran úgy érzem, mintha két világ között utaznék. Itt nincs forgalom, rohanás, idegeskedés, térerő híján alig működik a telefon. Debrecen túl hangos, mindenki rohan, stresszel. Szívesen kiköltöznék ide, de a férjem kutató biológus, az egyetemen, az üvegcsék közt érzi jól magát. Viszont igyekszik megérteni a hóbortomat, ezért lehetek itt.

Viola jelenleg gyesen van, elméletileg nem dolgozik, így csak hetente kétszer-háromszor jár ki a lovakhoz. A májusi elléskor azonban napokig itt aludt Emmával, pedig a baba akkor még három hónapos sem volt. Emma különben strapabíró gyerek. Sokat alszik, eszik, mosolyog, és mintha élvezné, hogy míg anyja kilométereket gyalogol, közben ringatja őt. Nem állom meg, hogy rá ne kérdezzek: miért nők vezetik a pentezugi projektet? Hiszen a cowboyfilmekből kiindulva a vadlovakhoz férfiak illenének.

– Mert a nők minimum három dologra tudnak egyszerre figyelni – vágja rá azonnal. – Kombinációs képességünk is jobb, mint a férfiaké. A mi munkánkban épp erre van szükség, hogy összerakhassuk, melyik csikó melyik kancától született, melyik csoporthoz milyen lovak tartoznak, egy csődörnek melyek a kancái.

Fű se rezdül, szinte tapintható a csönd, a lovak békésen legelésznek. A lányok szerint ez tünékeny pillanat. Bármikor megtörténhet, hogy egyik percben még nyugalom honol, a másikban meg már hallják a paták dobogását, a rúgások becsapódását. Ilyenkor biztos, hogy ott van Koppány vagy Huba, a két örök balhés háremcsődör.

A takik ugyanis háremcsoportokban élnek. Viola régebben úgy gondolta, ezekben az első kancából lesz a főkanca. Idővel azonban világossá vált, hogy ezek az állatok sokkal jobban hasonlítanak hozzánk, mint gondolnánk. Bonyolult a szociális viselkedésük, nem lehet rájuk szabályokat felállítani. Illetve egyet igen: a fiatal kanca nem az apját választja, így kerüli el a beltenyésztést.

A bulvármédiát is megjárt kifejezés a „csődörgyilkosság”. A takik azonban nem tudatosan, előre eltervezetten ölnek. A háremcsődör sorsa valóban kegyetlen: folyamatosan figyel, véd és harcol. Ám a dicsőség véges, egy fiatalabb vagy erősebb csődör előbb-utóbb legyőzi, és elveszíti a kancáit. Kivételek persze vannak, s a nőkért vívott küzdelemben nem mindig az erő dönt. A legendás Bendegúz apja, Makan angliai állatkertből került a Hortobágyra. Úgy is viselkedett, mint egy gentleman, és fia, Bendegúz követte a példáját: kedves volt, nem bántotta a kancáit, a háreme imádta. Egyik évben megsérült a lába, és egy csődör kemény csata után elvette a háremét. Bendegúz bevonult a nádasba gyógyulni, mert a sérülteket a többi csődör újra és újra megtámadja. Amikor helyrejött, előbújt, és a kancái szép lassan visszaszökdöstek hozzá. Bármit csinált az új háremcsődör, nem tudta őket visszatartani.

Vagy itt van F. Sós, aki Tímea megfogalmazásában igazi arc. Azért hívják így, mert a névadás ábécérendben történik, születésekor épp az f-nél tartottak, és csikókorában egy Sós István nevű remek állatorvos húzta őt ki a fülénél fogva a mocsárból. Szóval F. Sós mindig nyugodt, nem zavargássza a kancáit, minden úgy jó neki, ahogy van. Harcolnia sem kell a háreméért, a megjelenése, a puszta látványa meghátrálásra készteti a fiatal csődöröket. Mert férfias virtus az erőfitogtatás, de bizonyos esetekben jobb a békesség. A kis termetű, nem túl robusztus Irhát harci stílusa különbözteti meg a többiektől. Pontosan tudja, mikor kell rúgni, és hová. Nagyszerű taktikai érzéke van, olyan, mint egy lóba oltott Bruce Lee, minden lépését kiszámítja. Nagy háremet tartott, majd a tíz kancája mellé bekebelezett még egy háremcsapatot, és ez lett a veszte. Ennyi már sok volt, leváltották. Tímea azt mondja, csodálkozott is rajta, mert „józan gyereknek látszott, de hát a nők elvették az eszét”. Apor, az első itt született csődör is nagy túlélő és visszatérő volt. Nem harcolt körömszakadtáig, ha látta, hogy a küzdelem veszett fejsze nyele, otthagyta a háremét a másik csődörnek. Egy év múlva újra nekifutott, és megint lett csapata. Azok a csődörök, amelyek szívvel-lélekkel, ész nélkül a végsőkig harcolnak, sokszor belepusztulnak, legalábbis ezt mutatja a tapasztalat. Ebben a világban tehát a hosszú élet titka nem a fizikum, hanem a személyiség.

Fél tizenegykor már teljes erővel tűz a nap. A lovak a hőség ellen úgy védekeznek, hogy szoborrá dermednek, csak a farkuk csapkod, úgy űzik el a rovarokat. Aztán egyszer csak, mintha veszélyt szimatolnának, fölbolydul a csapat, futkosás kezdődik, nyerítés veri fel a csendet.

– A július kész téboly – nyugtázza Tímea. – Kritikus időszak, mert a májusban született csikók mostanra érnek abba a korba, hogy kezdenek önállósodni. Elcsavarognak az anyjuk mellől, átmennek a többi csikóhoz játszani, és nem találnak vissza. Ilyenkor nagy a kavarodás, adó-vevő szolgálat, riadólánc alakul, hogy akié a csikó, jöjjön érte, mert szopnia kellene.

Ketyeg az óra, meg vannak számlálva a perceink. A lovak nagyjából fél óra múlva elindulnak inni, napnyugtáig nem is kerülnek elő. Elbúcsúzunk hát tőlük, s visszafelé a kocsiban arról beszélgetünk, hogy már folyik a válogatás, melyiket küldjék Mongóliába vagy Oroszországba. Fájdalmas, egyben örömteli folyamat ez. Fájdalmas az elválás, de Violáék biztosak benne, hogy jót tesznek.

– Az egész program részben arra szolgál, hogy a takik visszatérhessenek eredeti élőhelyükre – fejtegeti Viola. – Nekik is érdekük, ott sokkal nagyobb területük lesz, nem kell őket fogamzásgátlóval kezelni, hogy a túlszaporodást elkerüljük. Mongóliába öt éve telepítünk vissza lovakat a Pentezugból, Oroszország tavaly jelentkezett be. Akkor 14 lovat küldtünk, idén 16-ot kértek. Orenburg akár ezer lovat is elbír. Nálunk 2500 hektáron 600 tulok, 350 ló él – ezzel elértük a terület eltartóképességének felső határát. Amikor tavasszal megindul a növényzet, elég a táplálék, de a nyári aszályban vagy télen ennyi állat is sok.

A lovak elkábítva és bedobozolva repülnek a célállomásig. A speciális szállítóládákat kifejezetten erre a programra fejlesztették ki, a ló végig áll, nem tud benne megfordulni vagy lefeküdni. Első hallásra nem tűnik túl humánus módszernek, de mindenképpen jobb, mint ha pánikba esve tombolni kezdene és összezúzná magát.

– A jelek arra utalnak, hogy hamar kiheverik a megpróbáltatást – szólal meg Viola. – A pentezugi lovak egyébként helyzeti előnyben vannak azokkal szemben, amelyeket máshonnan telepítenek vissza. Nagy csapatban ugyanis könnyebb megtanulni, hogyan viselkedjenek, hogyan kommunikáljanak, hogyan védjék meg magukat. A mi lovaink meglepően gyorsan alkalmazkodnak az új környezethez. Tudjuk, sőt látjuk is, mert hallunk híreket, kapunk képeket róluk. A visszatelepítést a prágaiak szervezik. Ők mesélték, hogy az egyik kancánk azzal kezdte Mongóliában a pályafutását, hogy mindenkit lerúgott, és beállt főnöknek. Azóta is ő vezeti a háremet.