Budapest ékkövét elborítja a szemét

Bár sokféle terv született már a Gellérthegy és környéke felvirágoztatására, a megvalósítás jó ideje várat magára.

Lázár Fruzsina
2017. 09. 10. 9:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átlagos nyár végi hétköznap délutánja van, a turistaszezon még tart, legalábbis erről tanúskodnak a Szirtes úton pöfögő városnéző buszok és a szelfibottal járkáló külföldiek. A Búsuló Juhász vendéglő irányából a Citadella felé menet az első, ami szembetűnik, a szemetesedényekből kiömlő hulladék. A kukák mellé kötözött szemeteszacskók tovább rontanak a képen, azok is tele vannak. A Szirtes úti parkolóba nagyjából kétpercenként érkezik egy újabb városnéző busz, a sofőrök egy pillanatra sem állítják le a motort. Zaj, fullasztó kipufogógáz, az út mentén kiszáradt facsemeték, a korhadó padokról hiányzik az ülőfelület. Bár a parkolóban körülbelül 12 busz és ugyanennyi személyautó számára van hely, a forgalom ennél sokkal nagyobb. Öt-hat éve vált tarthatatlanná a helyzet, amikor a „Hop on, hop off” és más turistabuszok elárasztották a Citadellához vezető utat és környékét – meséli János, aki több mint negyven éve lakik a Szirtes út Citadella felőli végén.

A férfi több busztársaságnak és hivatalos szervnek, egyebek mellett a XI. és az I. kerületi önkormányzatnak is írt már (a Gellérthegy közigazgatási szempontból két kerülethez tartozik) a problémával kapcsolatban, ám a válaszokból az derült ki, hogy mivel a gépjárművek motorjának leállítására Magyarországon semmiféle jogszabály nem létezik, a sofőröket legfeljebb a józan belátásra hagyatkozva lehet kérni, hogy amíg áll a jármű, ne járassák a motort.

Hogy a – nem mellesleg – természetvédelmi területté nyilvánított Gellérthegy a lehangoló körülmények ellenére is vonzó a turisták számára, az nem meglepő. A Szirtes útról és a Citadella sétányról pazar a kilátás, egyszerre látni a budai várat, a Parlamentet, a dunai hidakat, a budai hegyeket és az egész pesti oldalt. Igaz, az ember komfortérzetét némileg rontja, hogy a távcsövekkel ellátott, kifejezetten a panorámában való gyönyörködésre kialakított kiszögellésen a padok töröttek, a kutakból nem folyik a víz, és a talajt mindenütt csikkhegyek borítják. Hátranézve még kevésbé épületes a látvány: rozsdás állványokon foszladoznak a Magyarország történetének egy-egy eseményét bemutatni hivatott képek: a Rothschild-gépgyár munkásai, a menetelő katonák, a lebombázott Duna-híd cafatokban lóg a furnérlemezekről.

 

Ha néhány lépést feljebb megyünk, már látni a Budapest emblematikus helyének kikiáltott, műemléki védettségű Citadella bejáratát. Az 1848–49-es szabadságharc leverése után az osztrákok által építtetett erőd eredetileg a – „lázongásra hajlamos” – pesti lakosság ellenőrzésére és megfélemlítésére szolgált. A Citadella a második világháborúban légvédelmi bázis volt, a későbbiekben pedig működött itt szálloda, étterem, turistaszálló, zenés rendezvényeknek is helyt adott, néhány éve azonban semmiféle funkciója nincs, üresen áll, a bejáratánál most éppen álmos biztonsági őr unatkozik. A Citadella sétányon néhány ideiglenes pavilonban méregdrága „hungarikumokat” árulnak.

A Szabadság-szobornál újabb turistahad, a szelfibotoktól alig látni a panorámát. Több lépcső is vezet lefelé a hegy oldalába, elindulunk az egyiken: ajánlatos figyelni, ha az ember nem szeretné kitörni a nyakát, a burkolat ugyanis töredezett, a lépcsőfokokból itt-ott hiányzik egy darab. A térdig érő a gaz, az üres pillepalackok, cigarettásdobozok, összegyűrt műanyag poharak látványát pedig már kezdjük megszokni. Lejjebb a gyalogútról darabokban hiányzik az aszfalt, de legalább van két új pad, bár már azokat is összefirkálták. Nem messze egy kút, félmeztelen kőszoborral. A hölgy tekintete a távolba mered, talán ő sem érti a méltatlan helyzetet: a csap letörött, vízgyűjtőjében rothadó fadarabok úszkálnak. Lejjebb néhány esernyőszerű építmény, nyilván az időjárás viszontagságaitól óvta meg a kirándulókat, amíg tetejéről nem hiányzott még a fedél. Nem sokkal odébb összefirkált falú, elhagyatott, használaton kívüli mellékhelyiség. Kár, hogy bezárták, mert a közeli bokrok alatt gyanús papírhalmok sorakoznak.

Egy kicsit feljebb a Jubileumi parkba érünk. Ezt persze csak akkor tudjuk meg, ha észrevesszük az eredeti helyéről elmozdult, fűben heverő súlyos emlékkövet, amelyen felirat tájékoztat: „Gellérthegyi park: létesült Budapest felszabadulásának 20. évfordulójára.” A kavicsos úton haladva fűvel benőtt homokozó után újabb elhagyatott, hervasztó állagú vécébe botlunk. Aztán a felújított Cerka-firka játszótér Játszóterek tekintetében a Gellérthegy igazán nem szégyenkezhet, a Vuk, a nemrég felújított csúszdás, a Cerka-firka játszótér méltán a gyerekek kedvence.

A Cerka-firkáról lefelé vezető út már korántsem oly szívderítő, a két összefirkált toi-toi vécé után dugig rakott, bűzlő szemeteskonténerek, aztán az eddigihez hasonlatos hullámos, hiányos aszfaltú út, kitörött járdaszegélykövek A látvány tehát enyhe kifejezéssel élve is lelombozó. Pláne annak tudatában, hogy Budapest egyik legértékesebb területén sétálgatunk.

Persze nem mi vagyunk az elsők, akiknek ez feltűnt, a Gellérthegy-védők például már sok évvel ezelőtt is tiltakoztak a turistabuszok, valamint a minden hónap első szombatján megtartott motorkerékpáros felvonulás és a tabáni zenés rendezvények ellen. Annak idején szerepük is volt az engedély nélkül épült Citadella-terasz lebontatásában, ám úgy tűnik, az egyesület feladta a harcot, honlapjuk nem működik, vezetőjük elérhetetlen.

A civil kezdeményezések mellett időről időre újabb és újabb ötletek születnek kormányzati oldalon is a terület megújítására. A Miniszterelnökség tavaly júliusban ötletpályázatot írt ki a Gellérthegy átalakítására. A pályázatra 68 beadvány érkezett, 14-et részesítettek elismerésben.

A pályaműveket végignézve kézenfekvő megoldások mellett egészen meglepő elképzelésekkel is találkozhatunk. Szinte mindegyik terv erősítené a Gellérthegyen a sportolási lehetőségeket, kiemeli a természeti adottságok fontosságát, hangsúlyt fektet a tájépítészetre, a környezetvédelemre. A tervezők a Citadellát kilátóként, múzeumi és kulturális rendezvények helyszíneként képzelik el, van, aki szállodát, éttermet, színpadot vagy éppen élményfürdőt rendezne itt be.

Akad olyan tervező, aki úgynevezett magyar panteonná alakítaná a Citadellát, számos történelmi kiállítással. A nemzeti panteon ötlete egyébként nem új keletű, Széchenyi annak idején nemzeti sírkertet képzelt el a Gellérthegyen. Az ötletet először a Kelet Népében vetette fel, majd az 1843-ban kiadott Üdvlelde című munkájában is foglalkozott vele. A sírkertből végül a Citadella megépülésével nem lett semmi. Az ide irányuló közlekedést siklóval, függővasúttal, a hegy belsejébe épített lifttel, barlang-, sőt hullámvasúttal képzelik el a tervezők, illetve született olyan elgondolás is, hogy sajátos csúszdarendszer segítségével lehetne lejutni a Szabadság-szobortól a Gellért térig. Terveztek még ide helytörténeti tanösvényt, sőt panorámateraszt és medencéket, egy újabb elképzelés pedig a Szabadság-szobrot egész éves napórává alakítaná.

Ami a sikló ötletét illeti, a Rác fürdő és a Citadella sétány közötti kisvasút építése már sokszor felvetődött, 2005-ben például a Rác fürdő felújítása kapcsán. Néhány évvel ezelőtt arról lehetett hallani, hogy hamarosan megkezdik a sikló építését, amely a Rác fürdőtől az Orom utcáig alagútban közlekedne, onnan a felszínen menne fel a Citadelláig. Az is a tervek között szerepelt, hogy buszparkolót létesítenek a sikló alsó állomásának közelében, valamint felmerült, hogy a turistabuszokat kitilthatják a Gellérthegy területéről, és a látogatók kizárólag a siklóval mehetnek fel a Citadellához.

A turisztikai szakmai szervezetek már akkor aggályaikat fejezték ki a lehetséges döntéssel kapcsolatban, és azt is kétségbe vonták, hogy a negyven férőhelyes sikló képes lesz-e fel-le szállítani azt a több ezer fős tömeget, amely főszezonban megfordul a Gellérthegyen. Mások amiatt fejezték ki nemtetszésüket, hogy buszparkoló kialakításával a Tabánban csökkenne a zöld terület nagysága. Bár néhány évvel ezelőtt arról lehetett hallani, hogy a siklóberuházás megvalósításához szükséges engedélyek rendelkezésre állnak, és nemsokára kezdődik az építkezés, azóta sem történt semmi.

Annak ellenére, hogy rendre felröppen a Gellérthegy átalakításának terve, valójában az utolsó nagy építészeti beruházás a hatvanas évek közepén a Jubileumi park kialakítása volt. Hogy a tavalyi ötletpályázatot mikor követik szakmai, építészeti tervek, és – ha lesz – meddig tart a megvalósítás, azt még találgatni sem érdemes. Addig pedig azoknak, akik a gellérthegyi panorámában szeretnének gyönyörködni Budapest egyik legszebb pontján, marad a szemét, a gaz, a kosz, a kipufogógáz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.