Merkel és a stabilitás

A választások biztos esélyesének tekinthető kancellár új koalíciós partnert kereshet a szociáldemokraták helyett.

Már önmagában az a körülmény a német választásokra irányítja a figyelmet, hogy Európa legbefolyásosabb országáról van szó. A választás így nem csupán a Bundestag összetételéről dönt, hanem arról is, hogy ki és milyen hátországgal vezeti a következő években kontinensünket. A kiemelt figyelmet nem csupán ezért érdemli meg a megméretés. A második világháború óta ugyanis először kerülhet be a parlamentbe hat párt, és akár a harmadik legerősebb is lehet köztük a szélsőséges kiszólásai miatt ellentmondásos megítélésű, ugyanakkor a protestszavazatokra nagyon is számító Alternatíva Németországért (AfD). Mellettük nemhogy visszatérhetnek a Bundestagba, de jó eséllyel kormányzó szerepet is kaphatnak a szabad demokraták (FDP).

Mindez arról árulkodik, hogy a német politikai életben a viszonylag csendes felszín alatt komoly, leginkább fragmentálódással jellemezhető átalakulások zajlanak. A figyelem azért is kijár, mert ez a választás lesz az első a migránsválság kezdete óta. Miután Angela Merkel meghirdette a nyitott kapuk politikáját, rövid idő alatt közel egymillió menekült és migráns zúdult rá Németországra. A későbbi kölni események hatására a kapuk szép lassan záródnak, és bár a CDU támogatottsága akkor megrendült, a kormány – Merkel ígéretéhez híven – fokozatosan megbirkózik ezzel a kihívással.

Nem számít meglepetésre Prőhle Gergely volt berlini nagykövet, aki szerint az igazi kérdés az, hogy miként szerepelnek majd a kis pártok. Ettől függ, hogy továbbra is marad-e a nagykoalíció, vagy újra feláll egy kereszténydemokrata-liberális kormány. Nem bocsátkozik jóslatokba Balázs Péter sem – aki egykor szintén a német fővárosban képviselte Magyarországot –, bár tényként jegyzi meg: a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján az uniópártok mintegy 14 százalékos előnye szinte behozhatatlan. Nagy valószínűséggel lehet tehát abban gondolkodni, hogy a kancellár Angela Merkel lesz, a mandátumok leosztása azonban már bizonytalanabb.

– A CDU–CSU vezető pozíciója aligha ingatható meg, a többi párt szereplése, jövőbeli súlya ugyanakkor meglehetősen nyitott. Látunk egy gyengülő, nagyjából 24 százalékos SPD-t, egy, a legutóbbi tartományi választásokon erőteljesen feljövő FDP-t, nagyon erős zöldeket, miközben ugyanebben a 8–12 százalékos tartományban sötét ló az AfD, amelynek sok rejtőzködő szavazója lehet – vázolja a helyzetet Balázs Péter.

Mellettük számolni kell még a Die Linkével (Baloldali Párt), amely leszálló ágban van ugyan, de biztos befutónak számít. Ráadásul az előrejelzéseket nehezíti, hogy a németek két voksot adnak le, vannak elsődleges és másodlagos szavazatok is a választási rendszerben.

– Könnyen elképzelhető, hogy sokan úgy gondolják, maradjon Angela Merkel a kancellár, de nem szeretnék, ha a jelenlegi koalíció menne tovább, így a szavazataikat a liberálisokra adják. Ez a koalíció működőképes lenne, hiszen az FDP gazdaságpolitikája nagyon liberális, a közbiztonság szempontjából viszont határozottan rendpárti – fejtegeti Prőhle Gergely.

Egyelőre annyi tűnik erősen valószínűnek, hogy a CDU–CSU egymaga nem tud kormányt alakítani. Ez nem is lenne igazán jó Merkelnek, hiszen ebben a helyzetben túlságosan megnőne a CSU súlya, és könnyen lehet, hogy a kancellárnak többet kellene engednie a bajoroknak, mint adott esetben az FDP-nek.

– Párttörténeti adottság, hogy a két erő csak együtt kormányozhat. Létrejöttükkor megegyeztek abban, hogy a CDU Bajorországban, a CSU ezen a tartományon kívül nem alapít szervezeteket. A CSU rendelkezik bizonyos zsarolási potenciállal, de a döntő pillanatokban mindig kiderül, hogy a pártszövetség szétválaszthatatlan. Ráadásul a bajor párt mindig is radikálisabb volt, így a tandemben egyfajta szelepként is működik. Ez a helyzet a kancellárnak kényelmes pozíciót biztosít, mert középről tarthatja sakkban a széleket – mondja Prőhle.

A variációk közül az egyik a 2005–2009 között, majd 2013-tól működő fekete-piros nagykoalíció, amelyben az uniópártok kényelmesen érezhetik magukat, míg a szociáldemokraták kevésbé. Merkel azonban más irányba is indulhat, így egyre többet beszélnek a fekete-sárga, azaz a CDU–CSU és az FDP koalíciójáról, amely 2009–2013-ig működött, ám a vége az lett, hogy a liberálisok kiestek a parlamentből. Ott van még a „Jamaica”, a fekete-sárga-zöld koalíció, amely most Németország legészakibb tartományát, Schleswig-Holsteint irányítja. Ha a Martin Schulz vezette szociáldemokraták megtáltosodnának, adódna a baloldali összefogás a zöldekkel és a baloldallal, ám az utódpárttal alighanem nehéz lenne dűlőre jutni. Marad még a színes – úgynevezett közlekedési lámpa – koalíció, az SPD, az FDP és a zöldek együttműködése.

– A CDU érezhetően váltana, de elege van a nagykoalícióból az SPD-nek is, amely elkopott a másodhegedűs szerepében. A kereszténydemokraták kacsingatnak a liberálisok felé, ehhez azonban megfelelő számú mandátum is kell. Lehet álmodni az FDP-vel, ám ha nincs meg közösen az 50 százalék, az egész illúzió marad. Akkor esetleg jöhet a „Jamaica”, de ennek a három pártnak a programját nem lesz egyszerű összefésülni – fogalmaz a volt külügyminiszter.

Merkelnek akár ez is sikerülhet, hiszen három cikluson át igazolta, hogy nagyon otthonosan mozog a politika boszorkánykonyháiban. A választások közeledtével könyvek sora próbálja megfejteni sikerének a titkát. Mi az, amiért a németek döntő többsége a magáénak érzi, és a migránsválság miatt egy pillanatra megingott bizalom ellenére is támogatja? Mint a berlini elemző, Alexander Rahr fogalmaz, Merkel továbbra is a stabilitást testesíti meg a németek szemében. A Wikileaks által kiszivárogtatott iratokban az amerikaiak teflon-Merkelként jellemezték a kancellárt, olyan politikusként, akiről minden lepereg. Az egyik róla szóló könyv szerzője, Stefan Kornelius a csendes küzdelemben, az NDK-ból hozott óvatos kivárásban, a visszafogottságban láttatja a lényeget.

– A kancellár sikerének titka a jó kormányzás. Kerüli a felesleges konfliktusokat, és még akkor is elhajol, amikor mások már rég belemennének a küzdelembe. Egyfajta női bölcsesség látszik ebben. Nem kakaskodik, kötözködik, mindig a célt nézi. Nem konfliktusokkal, hanem megegyezésekkel operál. Emellett nagyon jól választja meg a prioritásokat. Mindig azzal foglalkozik, ami az országnak és a kormánynak a legfontosabb. Számára nem a hatalom az igazán fontos, és talán éppen ezért képes ilyen hosszú ideig hatalmon maradni – jellemzi a puritán politikust Balázs Péter.

Merkel sikerének megértéséhez elengedhetetlen a közeg ismerete. A német politika természetrajza ugyanis más, mint amit Magyarországon megszoktunk. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a föderatív berendezkedés miatt ebben a politikai kultúrában a pártoknak képesnek kell lenniük a konszenzusra. Míg az egyik tartomány szociálliberális vezetésű, addig a másikban nagykoalíció van, a harmadikban pedig a konzervatívok egyedül kormányoznak. Soha nem lehet tudni, mikor kerül egy párt olyan helyzetbe, hogy egy másikkal kényszerüljön együttműködésre. Ez eleve tompítja a politikai konfliktusok élét. Ebben a közegben érvényesül igazán Merkel mentalitása.

– A kancellár természettudományosan közelít a politikához, ami egy fizikus esetében nem meglepő. Az általános érvényű racionalitás áthatja gondolkodását. Úgy gondolja, ezt a politika eszközeivel el lehet érni, sőt politikai hívószó is lehet. Ez a siker garanciája is, hiszen olyan országról beszélünk, ahol a második világháborút követően tudatosan tompították a politikai konfliktusokat, és ezt a megközelítést a politikai berendezkedés is pártolja – fogalmaz Prőhle Gergely.

Merkelt itthon – nem utolsósorban a kormányzati propaganda hatására – sokan már nem is sorolják a konzervatív politikusok közé. A kancellár lépéseinek, retorikájának a megértéséhez azonban tisztában kell lenni azzal a Magyarországról nehezen érthető adottsággal, hogy Németországban létezik egy baloldali strukturális többség. Ez abból adódik, hogy az SPD, a zöldek és a baloldal akár kormányt is alakíthatnának, ha a másik oldalon nem lenne egy olyan kancellár, aki folyamatosan átveszi azokat a baloldali hívószavakat – a sorkötelezettség megszüntetése, az atomerőművek bezárása, a minimálbér emelése, a menekültpolitika –, amelyekkel korábban csak a szociáldemokraták és a zöldek tudtak nyerni. Így például bármennyire is bekeményített a Bundestag a migránsok kérdésében, a kancellárról mint a menekültek védőszentjéről kialakult kép megmaradt.

– Merkel nem baloldali vagy liberális, részéről ez csupán hatalomtechnikai játék. Ahogy a magyar miniszterelnök néha rákényszerül arra, hogy szóhasználatában a Jobbik szimpatizánsai felé tegyen gesztusokat, úgy Merkel a szociáldemokraták vagy a liberálisok felé teszi ezt – érzékelteti Prőhle.

Sokan már a német politika Merkel újabb győzelme után várható változásait latolgatják. Mivel a költségvetés bevételei meghaladják a kiadásokat, és történelmi mélyponton van a munkanélküliség, gazdaságpolitikai vonalon továbbra is nehéz lesz a kancelláron fogást találni. Minden siker ellenére azonban a kampányban téma volt a növekedés fenntartása, a foglalkoztatás javítása, a versenyképesség erősítése, valamint természetesen a migráció kezelése, hiszen ez hatalmas súllyal nehezedik a befogadóképessége határait elérő Németországra.

A világot azonban inkább a német külpolitika alakulása érdekli. Megvalósulhat-e az európai hadsereg német gerince? Mennyire őrizhető meg az euró stabilitása? Mi lesz a kétsebességes Európával? Alexander Rahr szerint nagy változások nem várhatók, Németország az eddigi úton megy tovább, ami láthatóan az európaiak többségének is megfelel.

– Németország eléggé eltökélt abban, hogy Európát erősíteni kell. Az EU-ra építi a jövőjét, és komoly szerepet vállalna abban, hogy az eurózóna legyen az unió centruma. Látható, hogy egy Merkel vezette bármilyen koalíciónak Franciaország jó partnere lesz. Mint ahogy az is egyre nyilvánvalóbb, hogy Németországban megérett az eltökéltség a nagyobb globális szerepvállalásra. Arra lehet számítani, hogy Berlin Európában és a NATO-ban is jobban hallatja a szavát – vázolja a várható jövőt Balázs Péter, megjegyezve, hogy Európának jó, ha Németország ilyen pozitív szemléletű.

Nem mindenki optimista azonban. Vannak, akik szerint nagy átalakításokat kell végrehajtani, hogy Németország stabil és sikeres maradjon. Ehhez korlátoznia kell liberális politikai nagyvonalúságát, és egyre inkább meg kell küzdenie más nagyratörő államok féltékenységével is. Egyesek egyenesen azt vizionálják, hogy Franciaország lesz az európai politika meghatározó állama.

– Emmanuel Macron kétségkívül ügyesebben mozog, mint elődei, de nincs mögötte igazi erő. Úgy tűnik, a német szempontból nagyon rokonszenves francia gazdasági reformok kártyavárként dőlnek össze. Az a gazdaságpolitikai következetesség, amely Macron programjában szerepelt, Franciaországban nem tartható, így továbbra is a német akarat fog érvényesülni Európa jövője kapcsán – állapítja meg Prőhle Gergely.