Napi egy-két kapszulával nem lehet kiváltani az egészséges táplálkozást

Veszélyes vitaminok: hogyan vált a nyugati világ a táplálékkiegészítők rabjává?

Viszont a mostani kutatásban több mint tízszer több, szám szerint 77 ezer ember életmódbeli szokásait – így a táplálékkiegészítő-fogyasztást – vetették össze kórtörténetükkel. Ezt a vizsgálatot már eleve a vitaminok, ásványi anyagok és egyéb, kétséges hatású készítmények (például a ginszeng) és a rák kapcsolatának vizsgálatára tervezték, így az eredmények jobban értelmezhetők – és ha lehet, még aggasztóbbak. Azok a férfiak, akik napi húsz milligramm B6-vitamint szedtek évekig, kétszer gyakrabban kaptak tüdőrákot. Ha ráadásul még dohányoztak is eközben, a veszély háromszorosnak bizonyult – tehát a vitamin nem ellensúlyozta, hanem súlyosbította a dohányzás hatását. A B12 még veszélyesebbnek tűnik: ha dohányos szed belőle 55 mikrogrammnál többet naponta, a tüdődaganat kockázata négyszeres lesz. Az itt szereplő mennyiségekről érdemes tudni, hogy a fent már idézett webshopban száz mikrogrammos B12-t és öt-nyolc milligrammos B6-vitamin-hatóanyagot tartalmazó tablettát is árulnak.

Természetesen ez csak két vitamin a sok (bár nem annyira sok, mint sokan hiszik) közül, és a többi vegyület élettani hatásaira ezen kutatási eredmények alapján nem tudunk következtetni. Ugyanakkor azt a következtetést igenis levonhatjuk, hogy ne bízzunk vakon mindenben, amire a forgalmazók (sokszor teljesen alaptalanul) rásütik, hogy „vitamin”. Csupor Dezső gyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Farmakognóziai Intézetének docense többtucatnyi olyan „vitamint” gyűjtött össze Ködpiszkáló című blogján, amelyek valójában sosem voltak vitaminok. De sok olyat is találni, amelyeket eredetileg valóban vitaminnak hittek, de később kikerültek ebből a patinás körből. Érdemes tudni, hogy a vitaminok azok a vegyületek, amelyekre kis mennyiségben szükségünk van egészségünk megőrzéséhez, de mi magunk mégsem tudjuk őket elegendő tömegben előállítani.

– Az emberek kevéssé tudják, hogy pontosan mi is a vitamin, de annyi biztosan ott van mindenki fejében, hogy a vitamin jó. Ezt a cégek is tudják: ha valamire rásütik, hogy vitamin, azt könnyű eladni. Ez a „B17-vitamin” esetében a legszembetűnőbb: a vegyület valójában a mérgező amigdalin, amelyről azt állítják (hamisan), hogy öli a rákos sejteket. Valójában azonban a szervezetben cianiddá alakul, és halálos lehet – mondja Csupor Dezső. – Ami viszont most különösen aktuálissá teszi a kérdést, hogy „Szabó Gyuri bácsi”, az úgynevezett bükki füvesember a parlagfűben vél felfedezni olyan vitaminokat, amelyek nem léteznek, és ezzel propagálja a parlagfű fogyasztását. Holott ez veszélyes is lehet.

Szabó György (vagy a mögötte rejlő vállalkozók szándéka) az interneten jól menő gyógynövénybizniszt épített fel az elmúlt években, és ma már szakértőként, illetve kutatóként szerepel a televízióban is. Iskolai végzettségéről honlapján csupán annyi tudható meg, hogy „kisgyermekként nagyanyjától, a falusi gyógyító asszonytól tanulta a gyógyfüvek ismeretét”. A 24.hu beszámolója szerint Gyuri bácsi állítja: „a parlagfűben nagy mennyiségben található B37- és a kevésbé ismert P2-vitamin. Ásványi anyagokban gazdag, sok vasat, rezet és káliumot tartalmaz, ezenkívül enzimeket és nyomelemeket. Gyógyítja az emésztési problémákat, a rákot, sejtvédő hatású.” Ezzel (sok egyéb mellett) az a probléma, hogy nem létezik B37- és P2-vitamin. Az SZTE kutatói saját állatkísérleteik alapján pedig arra jutottak, hogy „a vizsgálatsorozatban tapasztalt agy- és vesekárosító hatás megkérdőjelezi a parlagfű hosszú távú emberi fogyasztásának biztonságosságát”. Szóval ha esetleg eszünkbe jutna az egyik legsúlyosabb allergén hatású, emberek millióinak életét megkeserítő parlagfüvet direkt elfogyasztani, inkább gondoljuk át újra.

De térjünk vissza a vitaminokra. Vajon hogy vált a teljes nyugati világ a táplálékkiegészítők és legfőképpen a vitaminok rabjává? Sokak szerint ezek csak a gyógyszergyárak marketingtrükkjei, amelyek segítségével elérik, hogy az egészséges emberek is folyamatosan gyógyszert szedjenek. Noha kétségtelenül hatalmas pénzügyi érdek fűződik a vitaminfogyasztás fenntartásához, a jelenség eredetének megértéséhez egészen a második világháborúig kell visszamennünk, olvasható Catherine Price (magyarul nem megjelent) Vitamania című könyvében. 1941-ben Roosevelt elnök nagy konferenciát hívott össze – ez volt a nemzeti táplálkozástudományi tanácskozás a honvédelem érdekében – abból a célból, hogy biztosítsák az amerikaiak megfelelő tápláltságát a küszöbönálló háború megvívásához (fél évvel Pearl Harbor előtt vagyunk). Akkoriban mindenhonnan a vitaminokról lehetett hallani. Pletykák keringtek arról, hogy a nácik megvonják a vitaminokat a leigázott népektől, viszont a saját katonáiknak marékszámra adják őket – magyarul a vitamin a felsőbbrendű faj építésének eszköze volt számukra.

Az amerikai vezetés mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a vitamin a kulcs az egészséghez, az egészség pedig a győzelem feltétele. A konferencián határozták meg a „napi ajánlott beviteli értékeket”, és eldöntötték, az amerikai lisztet vitaminokkal, legfőképpen B1-vitaminnal (tiaminnal) egészítik ki. A kongresszus legfontosabb, máig tartó hatása azonban annak a hitnek az erősítése volt, hogy a vitaminpótlás nemcsak az egészség feltétele, de még a normális egészséges állapoton felül is képes erősíteni, ellenállóbbá, okosabbá tenni az embert. Ez a vélekedés – amely egyesekben szinte vallásos méreteket öltött – a háború után elterjedt a világon. Nálunk a C-vitamin vált közkinccsé. Emlékszem, nagymamám táskájában mindig volt egy levél sárga mázas C-vitamin-tabletta, amelyet cukorkaként adott nekünk. Mi pedig azon versengtünk, hogy szét merjük-e rágni a piszokul savanyú drazsét.

Félreértés ne essék, nem állítjuk, hogy minden vitamin hatástalan, sőt káros az egészségre, hiszen e vegyületcsoport definíciója is arról szól, hogy létszükséglet a bevitelük. Ugyanakkor rengeteg vizsgálat bizonyította a közelmúltban, hogy a vitaminok nem képesek mindarra a csodára, amelyet sokan elvárnak tőlük. Az Annals of Internal Medicine folyóirat szerkesztőségi vezércikke kétséget sem hagy a szerzők meggyőződéséről: „Úgy gondoljuk, hogy az ügy le van zárva. A jól táplált felnőttek étrendjének kiegészítése ásványi anyagokkal és vitaminokkal nem bizonyítottan előnyös, sőt akár káros is lehet. E vitaminokat nem javasolt krónikus megbetegedések megelőzésére használni. A béta-karotin, az E- és vélhetően az A-vitamin nagy dózisban káros. Más antioxidánsok, például a folsav, a B-vitaminok, illetve a multivitamin-készítmények hatástalanok a legfontosabb betegségek prevenciójára.” Az E-vitamin említése azon a vizsgálaton alapszik, amely kimutatta, hogy ez a vitamin megemeli a prosztatarák kockázatát.

– Ahogy a tudomány halad előre, bizonyos vegyületek vitaminstátusa változik. Vannak, amelyekről kiderül, hogy nem esszenciális a jelentőségük, mások nagyobb mennyiségben is hasznosulnak a szervezetben. Ennek megítélését az teszi kérdésessé, hogy nincs objektív kritériuma a vitaminok definíciójában szereplő „kis mennyiségnek” – érvel Csupor Dezső. – A Q10-koenzimről például sokan úgy gondolják, hogy megérdemelné, hogy vitaminnak nevezzük, mások szerint azonban nem. A Szent-Györgyi Albert által egykor vitaminnak gondolt flavonoidok valóban jótékony hatásúak az érfalakra, de belőlük nagyobb mennyiséget eszünk meg zöldségekkel, gyümölcsökkel, mint az a vitaminokra jellemző. Persze ezen alapvetően egészséges vegyületeknél nem akkora probléma, hogy vitaminnak nevezzük őket vagy sem. Az viszont már sokkal veszélyesebb, ha káros anyagokat reklámoznak vitaminként.

A gyógyszerész egyetért azzal, hogy az elmúlt időkben több vitaminról kiderült, hogy hatásaik nem olyan szenzációsak, mint azt korábban gondolták – sajnos erre pont a C-vitamin a legjobb példa. Egy kivétel van ezek közül, amelyet interjúalanyunk is naponta szed: ez a D-vitamin. Erről korábban azt gondolták, hogy csak a csontfejlődésben játszik jelentős szerepet, de újabban kiderült, hogy sok egyéb betegség megelőzésében is hasznos lehet. Viszont a magyar lakosság többségének szervezetében kevés a D-vitamin, és szedésének nincsenek ismert kockázatai.