Észak-Korea helyett Budapesten kötött ki, ma ő a vietnámi ellenzék arca

Vietnám legismertebb emberjogi aktivistájával beszélgettünk egy budapesti kávézóban.

– Reggel idejében felkeltem, felöltöztem rendesen, ahogy illik – meséli Nguyen. – Sejtettem, hogy nem fog simán menni, ezért még korán kitettem a közösségi médiára, hogy ma le fognak tartóztatni. Amint kiléptem a lakásomból, rá két percre ez meg is történt. Civil ruhás ügynökök tuszkoltak be egy lesötétített ablakú kisbuszba, amelynek a rendszáma is le volt takarva. Mozgó börtön volt, kétoldalt erős emberek ültek mellém, és elindultunk valahova. Hung Yênbe vittek, a fővárostól ötven kilométernyire lévő városba egy nem kért városnézésre. Amikor kiszálltunk, azt mondtam az őreimnek, nem hibáztatom őket, hiszen csak parancsot teljesítenek. Mondtam, tudok egy jó levesezőt a környéken, meghívtam őket, majd megmutattam nekik a kisváros nevezetességeit; jól ismertem a helyet, gyakran kirándultam ott a régi épületek között. Azt gondolom, nem haragudni kell a rendszer embereire, hanem meggyőzni őket. Néhány óra múlva, amikor Obama gépe felemelkedett a hanoi reptéren, megcsörrent a telefonjuk, és hazavittek az otthonomba.

Az eset egész oldalas cikket ért a The New York Times hét végi számában is. Az amerikai újság külön kiemeli, hogy Magyarországon tanult, és hogy a kommunista párt tagja is volt; igaz, 24 éve kilépett a szervezetből. Tizenkét éve nyugdíjas, azóta a sikeres politikai átmeneteket tanulmányozza: Dél-Afrika, Dél-Korea, az 1989-es kelet-európai változások. Az általa lefordított első könyv Kornai János magyar közgazdász munkája volt (neki több művét is kiadta Vietnámban), s fordított lengyel és más szerzőktől is az átmenet nehézségeiről. 2013-ban barátaival együtt létrehozta a Civil Társadalom Fórumot (CTF), válaszul a hetvenkettes számú pártdekrétumra, amely szabályozta, mit posztolhatnak a vietnámi állampolgárok a közösségi médiában. A CTF különösen környezetvédelmi témákban aktív, s a legutóbbi választásokon megpróbáltak száz embert független jelöltként a parlamentbe is bejuttatni. Nguyenék neve azonban fel sem kerülhetett a szavazólapokra – a párt megakadályozta jelölésüket.

 – Vietnámban ma gazdasági értelemben kőkemény kapitalizmus van, bárki vállalkozhat, milliomos lehet, élheti az életét. Politikai értelemben viszont kőkemény a diktatúra – mutat rá a kettősségre Nguyen. – A sajtó és a karhatalom azon dolgozik, hogy a párt folyamatosan hatalomban maradhasson. (2014-ben a Freedom House a vietnámi médiát a második legkevésbé szabadnak nevezte Dél-Ázsiában, csak a kommunisták vezette Laosz előzte meg őket – a szerk.) Egy barátom már öt éve vezetett blogot, amelyben különféle híreket szemlézett. Tavaly márciusban öt év letöltendő börtönre ítélte a bíróság, mert kormányellenes hírek is helyet kaptak. El akartam menni a nyílt tárgyalására, de az ajtóban megállítottak, a meghívómat kérve. Mondtam nekik, hogy nyílt tárgyalásra megyek, de hiába, nem engedtek be.

– Önnek nincs baja a hatóságokkal?
– Az utóbbi egy évben tizennégyszer akartak letartóztatni. Minden alkalommal nyugodtan, halkan, mosolyogva beszéltem velük. Ismerem a törvényeket, így mindannyiszor elengedtek. Valószínűleg azért is, mert nem akarnak cirkuszt: túl ismert vagyok. Fura helyzet alakult ki, ma már túl sokan fejezik ki nemtetszésüket az interneten, márpedig nem lehet mindenkit bezárni. A hangadókat néha megbüntetik, hogy példát statuáljanak, de többre már nem futja nekik.

Valóban érdekes a helyzet: az ország gazdasága remekül teljesít, a GDP évente hat százalék körül növekedett az elmúlt tizenöt évben. Vietnám jelenleg a világ 47. legnagyobb gazdasága, a Price Waterhouse Coopers idei előrejelzése szerint a leggyorsabban növekedő a világon. Ennek köszönhetően 2050-re a huszadik legnagyobb lehet, ami drasztikus előrelépést jelent. Ára is van azonban a gyors fejlődésnek, a gazdagok és szegények közötti szakadék soha nem látott méreteket öltött a szocialista országban.

A vietnámi emberjogi aktivista azt mondja: sokáig a magyar és a lengyel példa volt a szeme előtt, amikor a demokráciára való sikeres átmenetekre gondolt, de ez most már nincs így. Nem érti a magyar változásokat; jól emlékszik a nyolcvanas évekre, amikor az MTA-nál a Soros György által küldött fénymásolókkal dolgoztak. Azt gondolja, az erőszak nem megoldás; a Gandhi-féle békés ellenállással lehet igazán eredményeket elérni. Meg kell győzni a kommunistákat, hogy nincs más út, vallja, és azt mondja, a terv sikere csakis a résztvevők eltökéltségén múlik.

Elköszönünk egymástól, de este csörög a telefonom. Azt mondja, írjam meg, hogy a BKV ne nézze a külföldieket csalóknak. A konferenciára érkező ellenzéki vietnámiak ugyanis hetijegyet vásároltak ötezer forintért, de az idegenvezető tanácsára az útlevelüket a szálloda széfjében hagyták. A Deák téren a budapesti közlekedési cég ellenőrei az érvényes hetijegy mellett az útlevelet is követelték, nem elégedtek meg a fényképes vietnámi személyivel. Hiába ajánlották fel, hogy később bemutatják útlevelüket, a rend szigorú őrei fejenként tizenhatezer forintra büntették őket. Azt mondja, ha az ország komolyan veszi a turizmus fejlesztését, szólni kellene a BKV-nak, hogy gondolja újra az eljárást, és főleg ne tekintsen mindenkit potenciális szélhámosnak.