Gyerek nem ihat kávét. Ez gyakorlatilag a teljes fejlett világban axióma, mindenki meg van ugyanis győződve arról, hogy a kávé pontosan ugyanolyan ártalmas a gyermek testi és mentális fejlődésére, mint az alkohol. Eközben azonban sokan engedik a gyereknek, hogy kólát igyon, amelyben pontosan ugyanaz a koffein van, viszont a magas cukortartalma miatt egyértelműen káros. Ebből is sejthető, hogy a kávé gyereket fenyegető veszélyeivel kapcsolatban valami nincs rendben. Ettől függetlenül a hiedelmek makacs dolgok, ez sem fog egyhamar kiveszni a köztudatból.
Kevesen tudják, hogy honnan származik ez a bölcsesség. Nos, mint a Smithsonian magazin beszámol róla, Charles Post amerikai élelmiszeripari mágnástól, aki a XIX. század végén gabonapelyhek gyártásából szerezte a millióit, de a századfordulón be akart szállni a gyerekeknek kínált kávépótlékok piacára is. Akkoriban az általuk fogyasztott híg lében igazi kávé volt, és ez nagy nehézséget okozott Postnak a magáról elnevezett Postum gabonaalapú, koffeinmentes reggeli ital reklámozásakor.
Ezért a múlt század első évtizedeiben sajtókampányt indított a kávé ellen, mindenféle tudományos alap nélkül azt hazudva, hogy az ital egyaránt ártalmas a gyerekeknek és a felnőtteknek. Például azt állították, hogy a kávé előbbieknek alultápláltságot okoz, csökkenti életerejüket, megvakítja őket, gyengíti immunrendszerüket, ártalmas a megfelelő fejlődésükre, és legfőképpen „elrabolja a gyerekek rózsás arcát és csillogó szemét”. Mindezt pedig egy bizonyos „világhírű kutatóintézet” vizsgálataira alapozta, amely bebizonyította, hogy a kávéivás lerontja a gyerekek jegyeit. Egy 1910-es hirdetésben még egyértelműbben fogalmaz céljait illetően: „Azok a gyerekek, akik Postumon nőnek fel, megszabadulnak a koffein, a kávé és a tea viselkedésmódosító kábítószerének ördögi hatásától.”
Marketingtörténeti szempontból a kampány briliáns példája volt a több lábon álló reklámhadjáratoknak; a csapból is az folyt, hogy a kávé ártalmas. Még saját képregényt is kiadtak, amelyben egy Mr. Idegesítő Kávé nevű főgonosz kiállhatatlanná és beteggé tette áldozatait. A Postum sikeres lett, még 1995-ben is az amerikai pótkávépiac 87 százalékát uralta. Sajnos (vagy nem sajnos) azonban ez már nem volt olyan nagy falat, hiszen ezzel a termékkel addigra csak alig 7,5 millió dolláros forgalmat bonyolítottak le évente, töredékét a fénykorabelinek. Senki nem akar már a háborús idők hiánygazdaságát idéző pótlékot inni. Jött a Starbucks, és újra trendi lett kávét inni, mindenféle halálos veszély dacára.
A kávé diadalútja, mióta fél évezreddel ezelőtt felfedezte magának a nyugati világ, nem nevezhető kátyúktól mentesnek. Olyannyira, hogy a kávéivás megállíthatatlannak tetsző divatját az adott kor vezetői mindig veszélyforrásként értékelték, és igyekeztek minden eszközzel fékezni az ital terjedését. A CNN gyűjtése szerint 1511-ben, amikor jórészt még csak a Közel-Keleten volt ismert az ital, Mekka kormányzója rövid időre be is tiltotta azzal az indokkal, hogy tudatmódosító erejű, így az iszlám szerint tiltott, továbbá hogy a kávéházakban „bűnös és szabálytalan szexuális helyzetek” alakulhatnak ki. A kávé népszerűsége azonban hamar elsöpörte a tilalmat. Törökországban egyenesen fontosnak tartották a társadalmi kohézió fenntartása érdekében, mivel úgy tartották, hogy az a nő, aki nem jut megfelelő mennyiségű kávéhoz, nagyobb eséllyel válik el férjétől.
Az 1600-as évek közepén Nyugat-Európában már jótékony egészségügyi hatásokat is tulajdonítottak neki. Egy angliai kávézó tulajdonosa azt állította, hogy segíti az emésztést, megelőzi és gyógyítja a skorbutot, megszüntet mindenféle fájdalmat, és legfőképpen gyógyítja az alkoholizmust. Annyi igazság lehetett az utóbbiban, hogy akkoriban sokan a szennyezett ivóvíz veszélyei miatt ittak alkoholt, amelyet így ki tudtak váltani a főzött – így sterilizált – kávéval. Persze hamar megjelentek az aggodalmak is. Egy nőszervezet tagjai petíciót is írtak a kávé betiltásáért, mivel féltették férjük potenciáját: „Úgy találjuk, hogy nagyon is érzékelhető a hanyatlás a régi jó angol életerőben. A férfiak még sohasem viseltek nagyobb nadrágot, de hordtak kisebbet benne.” A XVIII. századi Nagy-Britanniában ugyan a tea átvette az uralmat a kávétól, de a bostoni teadélután után Amerikában már hazafiatlan cselekedetnek számított a teafogyasztás, így szinte mindenki visszatért a kávéhoz. (A bostoni teadélutánnak nevezett 1773. december 16-i bostoni eseménysorozat az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt.)
A kávé ezután folyamatosan népszerű maradt egészen a megalapozatlan, majd tudományosan megalapozottnak tűnő, egészségi ártalmakat hangoztató hírekig. Az 1970-es években ezek hatására általánossá vált a nézet, hogy egy csésze kávé gyakorlatilag szívrohamot okoz. Egy 1973-as vizsgálat megállapította, hogy ha ötnél kevesebb csészével iszunk naponta belőle, az „csak” hatvan, ha legalább hattal, az már 120 százalékkal növeli meg a szívroham kockázatát. Több más kutatás is hasonló eredményekre jutott, így „köztudomásúvá” lett, hogy a kávé rosszat tesz a vérnyomásnak és a szívnek. Csakhogy ezek a vizsgálatok nem vették figyelembe, hogy a kávézással egy csomó más, esetleg sokkal veszélyesebb magatartás is együtt jár, mint a dohányzás vagy a cukros-zsíros fánkok habzsolása, így előfordulhat, hogy a kávé szerelmesei valami más miatt halnak, ha halnak.
Az új évezred kezdetén tovább „feketedett” a kávé, mert úgy tűnt, növeli a húgyúti rákok veszélyét. Kutatócsoportok garmadája vizsgálta, van-e kapcsolat a kávé és a legkülönfélébb daganatok között, kevés sikerrel. Aztán az elmúlt évtizedben kifordult sarkából a világ. Egyre-másra publikálták a számtalan korábbi vizsgálat eredményeinek újraértékeléséből írott, úgynevezett metaanalíziseket, amelyek így sokkal megbízhatóbb képet adnak egy-egy jelenségről. És ezekből mindenki meglepetésére valami teljesen más kép volt kiolvasható. Nemcsak az, hogy kevés komolyan vehető bizonyíték van a kávé ártalmaira (és a valószínűleg létező ártalmak – például a fogak elszíneződése – viszonylag enyhék), hanem egyenesen az, hogy a módjával fogyasztott kávé kifejezetten egészségesebbé tesz.
A British Medical Journal folyóirat néhány hete közölt egy grandiózus, úgynevezett ernyő-metaanalízist (a metaanalízisek analízisét), amelybe aztán tényleg minden elérhető ismeretet összegyűjtöttek, a konklúziókat pedig a világ kávéforgalmazói egy az egyben használhatják reklámcélokra. A Southamptoni Egyetem közegészségügyi kutatói által jegyzett tanulmány fő megállapítása szerint a kávéivásnak több előnye van, mint hátránya. Az előnyök pedig akkor a legkifejezettebbek, ha napi három-négy csészével iszunk belőle. De az igazán nagy függőknek sem kell különösebben izgulniuk, ugyanis a kutatók azt is megjegyzik, hogy aki ennél többet iszik, ártalmak őt sem fenyegetik különösképpen, inkább csak az előnyök halványulnak el.
De melyek is ezek az előnyök? A kávéivók általánosságban kisebb valószínűséggel halnak meg bármilyen betegség következtében, ezek közé értendők a szív- és érrendszeri kórok is (ami tehát szöges ellentétben áll a régi meggyőződéssel). De ez csak a kezdet. A kávézóknak kisebb esélyük van a kettes típusú cukorbetegségre, a metabolikus szindrómára (amely a diabétesz előszobája), az epekőre, a vesekőre és a köszvényre. Továbbá csökken egyes ráktípusok, a Parkinson- és az Alzheimer-kór, illetve a depresszió kialakulásának a valószínűsége. De mind közül a kávé egyértelműen a májra gyakorolja a legkifejezettebb jótékony hatást.
Halljuk a hátrányokat is! – gondolhatják most olvasóink, hiszen megszokhatták, hogy kevés olyan faktor van, amely kizárólag pozitív hatással bír egészségünkre. Nos, a tudomány mai állása szerint egyedüliként csupán a terhes nőknek kell korlátozniuk kávéfogyasztásukat. Ugyanis kapcsolat van a kávéivás és a baba alacsony születéskori súlya között (ami egy sor ártalom okozója, előfutára lehet). Emellett látszik némi összefüggés a kávézás és a nők csonttörései között is. A kávé tehát – igen, nehéz elhinni – nemcsak finom, de még egészséges is.
Hogy azért legyen a cikk végén némi szkepszisre okot adó megjegyzés, nem szabad elfelejteni, hogy az efféle megfigyeléses vizsgálatok – bármilyen sok ember adatait is összegzik – sosem alkalmasak ok-okozati összefüggések bizonyítására. Tehát a kutatók sem állítják azt, hogy a felsorolt jótéteményeket a kávé okozza, mindössze azt, hogy a kávézó emberekkel mi szokott történni. Előfordulhat, hogy egy eddig ismeretlen, rejtett faktor van a háttérben. Az eredményeken felbuzdulva most tervezik az előre tervezett és kontrollcsoportot is szerepeltető kísérleteket, amelyek után már okosabbak lehetünk. Továbbá arra is felhívják a figyelmet – kissé elrontva az ünnepi hangulatot –, hogy tanulmányuk a „keserű” kávéról szólt, és nem a cukorról, a különféle szirupokról, tejszínhabról, zsíros tejről, whiskey-ről, rumról, tortácskákról, cigarettáról és minden egyébről, amit a kávé mellé fogyasztunk.
