Pár héttel a nyolcvannyolcadik születésnapja után meghalt édesapám. Advent első vasárnapjának estéjén még bevette a gyógyszereit, aztán elaludt, és nem ébredt fel többé. Borbála napján, hétfőn délelőtt fél tizenkettőkor távozott belőle a lélek.
Falun van a családi ház, a Székelyföldön, ahol még másképp mennek a dolgok. Negyedórával a halála után már tíz ember sorakozott fel a házuk tornácán: rokonok, komák, egyéb ismerősök, és mindenki segíteni akart. Villámgyorsan leosztották egymás között a feladatokat: egyikük elszaladt a háziorvosért, a másik elment a temetkezési vállalkozóhoz, a harmadik a temetőbe, megmutatni, hova ássák a gödröt. A déli harangszó után újra megszólalt a harang, immár apámért, és délután kettőre minden elrendeződött: készült a gyászjelentő, eldőlt a szerdai temetés minden fontos részlete, üvegekbe töltötték a köményes pálinkát, és megrendelték a kalácsokat.
Nálunkfele az a szokás, hogy a halottat első nap csak a család virrasztja; a ravatalozóban ott feküdt apám, ünneplőbe öltöztetve, öltönyén apró jelvény a magyar koronás címerrel. Ő kérte így, a jelvényt Kövér László személyesen adta neki, amikor pár éve apám visszakapta a magyar állampolgárságát. Minden porcikájában magyar volt, nem számításból lett másodszor is azzá; miután meglettek a papírjai, sehogy se tudtam rávenni, hogy engem Budapesten meglátogasson. „Nehogy azt mondják az ottaniak, hogy akarok valamit tőlük”, mondta, amikor rákérdeztem a miértre. Büszke volt arra is, hogy őt személyesen meglátogatta a házelnök, átadva neki bőrmappában a 2010-ben elfogadott törvényt a nemzeti összetartozásról. Aláírva, ahogy kell. Apám egy ideig úgy járt a Rodica-csárdába, hogy „véletlenül” mindig épp nála volt a mappa, így meg tudta mutatni mindenkinek. Egyébként évtizedeken át minden reggel kiment a falu központjában lévő korcsmába, oda, ahol Székelyudvarhely felé kanyarodik a főút. Egy féldeci mellett beszélgetni. Mindig azt mondta, nem az italt kívánja, ám amikor felvetettem, hogy akkor az olcsó likőr helyett ihatna gyümölcslét is, csak legyintett. Az komolytalan, mondta, kinézik a férfiak maguk közül már azt is, aki „mentes sört” rendel magának.