Zaklatás: Budapesten népharag, Tyukodon megfélemlítés a következmény

Tyukodon egy önkormányzati alkalmazott feljelentette a polgármestert szexuális zaklatásért. Nem járt jól.

Mátészalkán a Halcapone, Kocsordon a Kék Banán falatozó, Győrteleken meg a Tűzoltó ABC bizonyítja, hogy Kelet-Szabolcs kreativitásban semmiben sem marad el az ország többi része mögött. Tyukodon ilyesmire azonban nincs szükség. Tyukod például az egyetlen ty betűs település Magyarországon. Erre a sajátosságra a helybeliek nem győzik figyelmeztetni az idegent. Vagy itt él például Balázs Pali is, az első megasztárosok egyike, akit illik nem összekeverni az igazi, a szőke és csigafrizurás Balázs Palival, mert a tyukodi Balázs Pali fekete és roma, de nem ettől érzi magát rosszabbul. Zenei karrierje valójában el sem indult a fővárosban, és két év vergődés után hazajött, hogy a szakmájában, festő-mázolóként próbáljon boldogulni. Az a kérdés, sikerült-e.

Nem akarjuk lelőni a választ, hagyunk időt a mérlegelésre. Meg egyébként is jelenleg Tyukodon nem ez a fő kérdés.

Alighogy elült az EU-s pénzből épült tizenegy haszontalan kilátó – hivatalosan „erdei közjóléti létesítmény” – keltette médiahangzavar, Tyukodon máris jött a következő csapás. Jelenleg az foglalkoztatja a nagyközség lakóit, hogy szokása-e Czibere József polgármesternek a női alkalmazottak fogdosása, simogatása a hivatali helyiségben.

Hangsúlyozottan nem reprezentatív közvélemény-kutatásunk szerint a lakosság jó része inkább kerüli a nyílt állásfoglalást, ugyanakkor nem is tiltakozik kézzel-lábbal a feltételezés ellen. Négyszemközti szituációban pedig egészen más hangot ütnek meg. Volt, aki egyenesen kimondta, hogy Czibere 15 évig csak ült a motoron, és a szotyolát köpködte a téeszben, de ennek a közegnek most tökéletes választás volt.

Tyukodon egykor öt kocsma is szolgálta a műszakban megfáradt dolgozót. Már csak egy maradt, és az is milyen! Akár egy lugassal kibővített, forgácslemezből mókolt garázs valamelyik elfelejtett bányató mellett! A kis helyiségben hatfős csoportosulás folytat dialógust e tárgykörben. Pontosabban három aktív főt számlál a tanácskozás. Egy kortalan, a méltóságát már nyilvánvalóan régen elvesztett honfitársunk csak némán gubbaszt a kis cserépkályha mellett. Reggel jön, este megy, és egész nap elpöfög két kisfröccsel, jegyzik meg róla, de még ahhoz sem veszik a fáradságot, hogy ránézzenek. Aztán itt van még a fal és a söntés közé szorult nagydarab roma és a haverja, a már megismert tyukodi Balázs Palika. Ők viszont egyre csak az ajtót lesik. Tekintetükben az örökké a menekülőutakat keresők szorongása vibrál. A falat amolyan tablóféleség borítja. Van itt minden. A régmúlt dicsőségét zengő, háromszögletű csapatzászló és sok-sok fekete-fehér fotó. Az egyiken mintha embereket látnánk, de persze az a folt lehet akár a rendszerváltással megszűnt gépállomás szakszerűen ellopott kultivátora is.

A kocsmatöltelékeket ma már szokás nem komolyan venni, pedig egy lényeges momentum különbözteti meg őket a négy fal között ivóktól: a közösségben elfogyasztott alkohol nem csupán az ösztönökre hat felszabadítólag, de az igazságérzetet is alaposan felpiszkálja.

Például itt van a druszám, Péter, aki – habár jelen állapotában nem igazán komilfó – mégiscsak egy dolgozó ember, mi több, nem is közfoglalkoztatott, azaz nem a polgármester tenyeréből eszik. Leginkább a kárörvendő Jerryre hasonlít az ábrázata, amikor épp alaposan megfingatja Tomot, a hülye macskát. Egy ilyen fej szavak nélkül is beszélni tudna, de nem, benne nagyobb erők dolgoznak: viszi a lendület, és a nyelv kétségbeesetten próbálja követni a cikázó gondolatokat.

– És az ártatlanság védelme?! – harsogja a zaklatás tényszerűsége felett töprenkedve. – Azt bárki mondhatja, hogy fogdosták!
– Vélelem az, nem védelem – veti oda az alapvetően kolerikus ember benyomását keltő kocsmáros. Nem hagy kétséget afelől, mit tart az ügyről.
– Hol a bizonyíték?! Látta valaki?! – erősködik továbbra is a druszám, Péter.
– És mit csinálnál, ha a te feleséged jönne haza avval, hogy belenyúltak a blúzába? Tőle is bizonyítékot kérnél?

A kocsmáros keményen, határozottan beszél. Kis termetű, de jókötésű férfi. Látszik rajta, hogy nem a druszám lenne az első, de nem is az utolsó alak, akit szó nélkül kihajítana az üzemi területről.

– Hogyhogy mit? Agyonvágnám!
– Az asszonyt?
– A lónak a fa Hoppá! Most majdnem csúnyát mondtam, pedig itt kameráznak is. Az embert! Ki mást?! Puszta kézzel, pedig van nekem otthon Stihl fűrészem, kalapácsom, fejszém, de még machetém is.

Kajdy Szabolcsot, aki Czibere Józsefhez hasonlóan szintén a Fidesz színeiben lett képviselő, nem igazán lehetne a polgármester rajongójának nevezni. Hogy csak a legutóbbi akciót említsük: Czibere a testülettel visszavonatta Kajdy alpolgármesteri kinevezését, pedig a választások előtt még volt kompenzációs egyezség is a párttársak között.

– Hát igen. Létezett egy megállapodás Czibere Józseffel, hogy én nem jelöltetem magam 2014-ben polgármesternek, mert ugyebár ő annyira szeretett volna már polgármester lenni. Amióta emlékszem, itt időzött az önkormányzatnál, de mindig csak a képviselőségig jutott. Szinte mindig függetlenként indult, de utoljára csak belépett hozzánk, a Fideszbe.

Neki már nincs sok a nyugdíjig, magyarázta, és egy ciklust szeretne végigcsinálni. Én meg legyek alpolgármester, mondta. Belementem. Két év múlva megvádolt, hogy rosszul végzem a dolgom. A tisztségemet visszavonatta a testülettel, később pedig az önkormányzattól is kirakott. Tizenhárom évig dolgoztam köztisztviselőként, de amikor képviselő lettem, beadtam a lemondásomat, és szerződéssel vittem tovább az ügyeket. De hát Czibere József lett a munkáltatóm, ő pedig bosszút állt azért, mert volt merszem szóvá tenni a baklövéseit. Itt így mennek a dolgok.

– Hogy?
– Kétszáz embernek az önkormányzat ad munkát, ez a 290 aktív korú munkavállaló nyolcvan százaléka. Én a pályázati ügyeket felügyeltem.
– A Makovecz Imre papíron maradt munkáit támogató program nyert 700 milliót. Megjelent a Magyar Közlönyben a hír, a polgármester gratulált mindenkinek a sikerhez. Még a Facebook-oldalára is kiírta! Később, amikor már bontakozott kifele a probléma a településen, mert azért ki-kimutatta Czibere József a foga fehérét, visszavonták a támogatást, és azóta más pályázataink sem nyernek. Persze az egészet rám tolta. Elkezdte terjeszteni, hogy miattam nem nyertünk, hogy én a község ellen dolgozom. Hogy is mondjam, hogy értse? Olyan téeszelnök-mentalitást hozott be ide: dölyfös és ellentmondást nem tűrő viselkedést. De már a megyei közgyűlésben is téma volt, hogy mi folyik Tyukodon. Már a párt is szégyelli Czibere Józsefet. Látni nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy Pálma nem hazudott. Hozzám is bejött az eset után, és elmesélte, mi történt. Ezt jegyzőkönyvbe mondtam a rendőrségen. És ahogy látom, a polgármester azóta eléggé meg van fehéredve, hogy kiderült, több nő is tanúskodott Pálma mellett.
– Tyukodnak mostanság kijutott a figyelemből: először a kilátók, most meg a zaklatási ügy. A kilátóépítést bizonyos értelemben önnek köszönheti a település.
– Így van. De inkább azt mondanám, hogy nekem is felnyitották a szemem, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni. És akinek volt lehetősége, az mind élt is vele. Utófinanszírozott pályázat volt, és azért nem kevés pénzt kellett beletenni. Sokunknak volt emiatt nem egy álmatlan éjszakája, hogy visszafizetik-e a pénzt.
– Akkor nem nagyon lehetnek itt haragosai. Jelölteti magát a következő polgármester-választáson?
– Természetesen, ez száz százalék! A gyerekeim ide járnak iskolába, a feleségem itt tanít, a családom itt alapozta meg a jövőjét. És én most úgy érzem, amit évek alatt eddig ez a település felépített, azt Czibere József két év alatt teljesen lerontotta.

A polgármesteri hivatalban csak a kőműves- és az ácsmunka árulkodik a felújításról. A berendezés a nyolcvanas éveket idézi: a sötétbarna variaszekrénysorok előtt bézs kárpitozású, rakásolható székek sorakoznak. Ilyenek várnak az ügyfelekre a folyosókon is. Az egyiknek épp a középén, a képzeletbeli tízes helyén ritka csúf folt éktelenkedik.

Persze a hivatalban se híre, se hamva Czibere polgármesternek. De jó előre felkészültünk a megváltoztathatatlanra: íme az ember, aki telefonhívásainkat elhárítja, válaszlevelet nem ír, s még a Facebook-profilját is törölte. Ami viszont ennél jóval zavaróbb, hogy a település honlapja is úgy néz ki, mint egy elhanyagolt szájüreg: már nemcsak a nagy- és kisőrlők, de a metszőfogak is kezdik elhagyni az őrhelyüket. Pedig az előző ciklusban még viruló és gazdag tartalom kínálta itt magát.

Az egyforma ajtók sorában, majdnem a főbejárattal szemben található az anyakönyvvezető, Németh Kiss Pálma irodája. Az ablakból stabil kilátás nyílik a betonos sportpályára, egy hulladékfa-tárolóra és az üzemi konyha személyzeti bejárójára. Ha el nem kobozzák az egyszer megszavazott 700 milliót, a kilátás helyén épült volna fel az iskolafejlesztés második ütemeként a Makovecz-tornaterem.

Németh Kiss Pálma, mit tagadjuk, leginkább egy alkalmazkodó eleganciájú nagyközségi anyakönyvvezetőre hasonlít. Őt megismerve most már mi is képet kaphatunk e foglalkozási ág alapvető jellegzetességeiről: választékos stílus, barátságos, megértő habitus, decens smink, ápolt kéz.

– Én ezt az egészet végig fogom csinálni – mondja kezét az ölében tartva nagyon határozott hangon az anyakönyvvezető. – Pedig eddig simán mentek a dolgai, senki nem mert szólni neki semmiért, ám a Jóisten valamiért beküldte hozzám ezt az embert, és ha beküldte, akkor erőt is ad, hogy végigcsináljam. Nekem az élet már eddig is annyi rosszat adott, és azokat is mind magamnak kellett megoldanom.
– Miféléket?
– Tavaly halt meg a második férjem. Egy rutinműtét után, pedig előtte sosem volt kórházban. Vele minden úgy történt, mint a mesében. Az első férjemet nagyon hamar otthagytuk a gyerekkel. Másfél éves sem volt Pálmácska, amikor elmentünk. Aztán most meg itt maradtam két gyerekkel; János Pálmácskát is úgy kezelte, mintha a sajátja lenne.
– Amíg élt a férje, nyilván nem mertek volna erőszakoskodni önnel. Most milyennek látja a helyzetét?
– Amikor itt volt az RTL forgatni, felbéreltek egy csomó közmunkást, hogy nyilvánosan lepocsékoljanak, holott mindenki tud ám itt az ügyemről meg persze a többiről is, amit más nőkkel csinált, de piszok nehéz egy ilyen kis faluban nemhogy a rendőrségre elmenni, de akár csak szólni is. Különben meg mindenki azt várja, hogy vége legyen. Arra várnak, hogy majd én megcsinálom.
– A lányát elküldték a munkahelyéről, az óvodából. Hogyhogy ön még a helyén van?
– Szerencsére határozatlan idejű a szerződésem, de az igazi bástyám azért másvalaki itt az önkormányzatnál, aki viszont a nevét ezzel a mocsokkal nem szeretné összerakni. Azt viszont megmondhatom, hogy szégyelli a férfitársadalom nevében ezt az egészet. Aztán a kollégáknak is pokoli ám itt dolgozni. Akkor kezdődött ez az egész, amikor Czibere József idekerült a régi polgármesterünk helyére. Én akkor gyesen voltam, de már akkor hallottam a viselt dolgairól. Akikkel ugyanezt csinálta, mint velem, azok vagy elmentek, vagy kirúgta őket. Mielőtt feljelentést tettem volna, hetekig fenyegetett. Akkor hoz új anyakönyvvezetőt, amikor akar, ezzel zsarolt. De azért sokan eljöttek tanúskodni mellettem, illetve hát nem is mellettem, hanem az igazság mellett. Persze van egy csomó furcsaság is. Miért van Csengerben az ügyem? Tudni kell, hogy a csengeri rendőrőrs Tyukod alá tartozik. Most fogja elfogadni a képviselő-testület a beszámolójukat. Fél éve történt a dolog, de valahogy nem megy az ügy előre sehogy, és megint kértek hatvan nap hosszabbítást. Volt, akit már háromszor is meghallgattak. Ide-oda rángatják a tanúkat, egyszer azt mondják, ez most csak beszélgetés volt, másszor meg azt, hogy rendes tanúkihallgatás. Kinek lesz majd így ereje végigcsinálni? Nagyon nem a sorján mennek a dolgok. A rektort, a színházigazgatót egy nap alatt elrendezték, ez meg fél éve történt. És nekem mindennap be kell ide jönnöm. Kérdezték, miért nem megyek el. Nekem fel kell nevelnem a gyerekemet! Itt van a házam, nem köthetem batyuba, hogy most pedig odébbállok. És őszintén, miért én menjek el? Nem neki kellene? Nagyon keserves így dolgozni, gyomorgörccsel, idegesen, de ez a sok mocsok nem fog az én nyakamba borulni. De most, ha megengedik, elmennék
– Hát
– Fél négyre oda kell érnem az óvodához. Fél négy után összecsapják a csoportokat, és a kicsi fiam nem a saját óvó nénijével van, hanem Arankával, a polgármester feleségével, az óvoda vezetőjével. A múltkor fültanúja voltam, amikor kinevették a gyereket. A bolygókról mesélt, és nem buta a gyerek, elhihetik, meg olyan lelkesen is tud beszélni ezekről a dolgokról, de miért, miért nem, egyszerűen kinevette a dajkával. Ez nagyon rosszulesett a gyereknek, és én akkor megfogadtam, hogy többé össze nem engedem őket. Az én kicsi fiam az egyetlen, akinek Aranka nem köszön vissza, a családja pedig mindennek lehord. Pálmácskát már kirakták az óvodából, el kellett mennie másik településre dolgozni, de ezt mintha már mondtam volna
– Nem tesz semmit.
– Tyukod régen a világ közepét jelentette a számomra. Azt gondoltam, ennél jobb hely nem is létezik. Most meg kimozdulni nem tudok úgy, hogy arról ne tudna a polgármester. Halál komoly! Mindent lejelentenek. Mi most így élünk több mint fél éve. Édesapa tanácstitkár volt itt, Tyukodon, és ő is esketett. Sokszor elvitt magával, és egyszer megfogadtam, hogy én is itt fogok dolgozni, nekem nem kell más. A házasságkötő terem a mi régi házunkban van, amelyet ’45-ben elvettek a családtól. Oda bemenni azért nagyon fáj. Anyukám 83 éves, már kétszer lett rosszul azóta, de az a véleménye, hogy csináljam végig.
– Igaz is Hány esküvő volt az idén Tyukodon?
– Öt. Mivelhogy elég kevés a fiatal.

Helmeczy László, Németh Kiss Pálma ügyvédje, egykori kirúgott fideszes országgyűlési képviselő sok furcsaságot megtapasztalt már a hatalom legfelsőbb köreiben. Most arra hívja fel a figyelmet, hogyan szivárog lefelé a hatalomgyakorlás különös, kormánypárti technikája: „Igazán különösnek tartom, hogy Czibere József polgármester gyanúsítotti kihallgatására mind a mai napig nem került sor, holott a sértett már idén májusban megtette a feljelentést.”

A Budapesten és Nyíregyházán is praktizáló ügyvéd megjegyzi, hogy nem egyszer, nem kétszer súgta már oda neki valaki, hogy kár fárasztania magát, mert az ügy másképp, jogon kívüli eszközökkel lesz elrendezve. Az ügyvéd hivatali visszaéléssel is megvádolta Czibere Józsefet. Egyrészt védencét a polgármester az eset óta rendszeresen munkahelyvesztéssel fenyegeti, amelyet mint munkáltató nyilván előbb-utóbb jogon kívüli eszközökkel ki tud majd kényszeríteni.

– És minek nevezzük azt az eljárást, ahogy elbántak védencem lányával a munkahelyén? Létszámstopra hivatkozva nem hosszabbítják meg a szerződését, kirakják az óvodából, majd nem sokkal később két új dolgozót vesznek fel a helyére a Cziberéné vezette intézményben. Micsoda ország lett ebből, kérném szépen?!

Czibere Jóska, ahogy a helyiek ismerik a polgármestert, most is épp odavan. Szinte mindig Mátészalkán akad dolga, ha kandi idegen felbukkanása várható, és rendületlenül ugyanazt az egy okot hagyja a titkárnőjére tájékoztatásul: „a polgármester úr pályázati ügyekben jár el éppen”. Hogy mégse maradjunk tétlenek, a titkárnőt csuklóztatjuk. Idén júliusban, amikor még nem ismerhettük Czibere József nőpolitikai irányelveit, a fáradhatatlanul a kilátókon lovagló sajtóhiénák egyikének arról panaszkodott, hogy a település sikereiről nemigen esik szó. Pedig a közelmúltban például vásároltak egy új traktort is.

– Látogatásunk egyik nélkülözhetetlen eleme ennek az új beszerzésnek a megtekintése lenne – közöljük lelkesen, és egy optimista, bátorító mosolyt is útnak indítunk. És mivel néma kétségbeesés sugárzik felénk, egyértelműsítjük az igényt:

– Az ám! A traktort. Az új traktort. Le szeretnénk fényképezni!

Mosolyunkat egy még megnyerőbb fokozatba kapcsoljuk, és várunk. A fal és az íróasztal nagyjából másfél négyzetmétere közé szorult teremtés levegőt is alig mer venni, a kiszolgáltatottság furcsa ikonná rendezi a pillanatot és a kulisszát.

Talán megengedhető egy személyes megjegyzés: elszégyelljük magunkat. Az irónia gyakran olyan, mint a visszacsapódó ostor: nem annak a hátát éri, aki megsuhintotta.

Az asszony a telefonért nyúl:

– Referálok polgármester úrnak – mondja, és emeli is a kagylót. Nyilván mindenképp be kell számolnia a történtekről, és minek még egy jókora terhet belerakni a batyujába. Megpróbálunk felmentést adni, de inkább csak a lelkiismeretünket nyugtatnánk.

– Hagyja, majd megkeressük mi magunk.

A falon egy veszett koloritású virágcsendélet próbálja oldani a sivárságot. Jobbról gerberára hasonlít a csokor, balról inkább napraforgónak nézzük. De mindegy is, mert valamennyinek egyként kókadozik a feje.

Odakint, a községháza előtt kellemetlen, nyálkás hideg fogad. Míg szerelvényt igazítunk, egy jókötésű hivatali dolgozó is kilép mögöttünk, csak úgy ingben, hajadonfőtt.

– Ha a traktorra kíváncsiak, a Gamesznél érdeklődjenek – ad jóindulatúan tanácsot.

Mindenféle konspirációs szabállyal szembemenve nyugodtan meg is nevezhetjük Rakács József műszaki ügyintézőt, hiszen ennyi információ is elegendő, hogy tudja minden helybeli, kiről van szó. Annál is inkább, mert Rakács József is csak tüske Czibere polgármester szemében. Minden különösebb előképzettség nélkül is látni valakin, ha nem az az alkalmazkodó típus.

– Kép is készül? – kérdezi kedélyesen.
– Csak ha beleegyezik – válaszoljuk.
– Egyébként mindegy. A térfigyelő úgy is mindent vesz – bök az állával a kamera felé. – Meg aztán a múltkor idejött Nyíregyházáról egy szolgálatkész újságíró, már ha értik, miről van szó – tart szünetet az elbeszélésben.

Megnyugtatjuk, hogy értjük.

– Na, az igencsak trükközött a kamerával. Forgatta ide-oda, mintha nem tudtam volna, miről van szó. Mondtam neki, megtalállak én Szabolcsban akárhol, ha nagyon ficánkolsz
– Ha már ilyen messze elzarándokoltunk – akasztjuk meg a történetet –, megnéznénk legalább egy kilátót is. Műszaki emberként melyiket ajánlaná?
– Ami a Szalmaváros felé van. A Balogh-kilátót. Na, az rendesen meg van építve. De többnyire mindenféle szakértelem nélkül húzták fel őket, és öt év múlva, ameddig a jogszabályok szerint karban kell tartani, össze is fognak rogyni.
– Maga nem épített? Mégiscsak szakmabeli.
– Á! Itt csak egy bizonyos kör épített.
– Miféle kör?
– Tudják azt maguk nagyon jól! Szóval kimennek a faluból, a Szalmaváros táblájánál át a hídon, és onnan már el sem tudják téveszteni.

És tényleg nem lehetett eltéveszteni. Csinos tölgyes oldalában pihen a Balogh-kilátó, ám nem adnánk tíz évet sem, és a fák úgy körbenövik, hogy egy irányban nyílik csak belőle kilátás.

Illene azonban már nem szem elől téveszteni Czibere polgármester szívügyét, az új traktort!

A Gamesz-vezető, Magos Béla igen készséges kalauzunk. De már az irodában is rendkívül készségesen fogad minket egy talpraesett asszony, a konyha vezetője. Hogy, hogy nem, épp amint betesszük a lábunkat, csörren meg a telefon, és jelentkezik a vonal túlvégéről Czibere polgármester maga.

– Igen, főnök, épp itt vannak. Valamilyen traktorra kíváncsiak – bólogat felénk az asszony, mi pedig nem győzünk csodálkozni. Ilyen egzakt módon működő riadóláncot úttörő korunk óta nem láttunk!

A Gamesz régi telephelye az egykor téeszirodaként, később gyerekotthonként szolgáló Uray-kastély mellett kapott helyet. Amíg Gyurira és vele a pajta kulcsára várunk, Magos Béla, ez a hatvanas, szikár és mértéktartó nyírségi polgár ad társadalomszociológiailag igen pontos képet a nagyközség múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

– Magunk gyártjuk a térköveket – mutat a pajta előtt felhalmozott sóderkupacra. – Az egész falut innen látjuk el. De az az igazság, hogy akinek csak a közmunka jut, azt előbb-utóbb már fölkelteni is nehéz. Falun mindenki elszokott a fizikai munkától. Mi az asszonnyal még a rendszerváltás előtt disznót hizlaltunk, tenyészmarhát tartottunk a rendes állás mellett, amikor meg később megszűnt a téesz, és a munka is odalett, valami vállalkozás után néztünk. Miénk volt az első bálásruha-bolt itt, a faluban. Abból meg a korábbiakból összejött annyi, hogy építettünk egy házat a lányunknak Erdőkertesen. Mindkét gyerek, a fiú is, vendéglátóiparit végzett, megbecsült munkájuk van Budapesten. A fiam az Intercontinental bárját vezeti, ide meg ugyan hova jönnének vissza?

Közben Gyuri is befut. A pajta ajtaja feltárul, és mi tagadás, a várakozásokkal ellentétben csalódást kelt, amit odabenn találunk. Mi egy szép, nagy, csillogó traktorra készültünk, mint a gyerekek, ehelyett egy kicsi, jelentéktelen szerkezet parkol a pókhálós fal mellett. Nyilván ez a városiak elméleti habitusának tudható be, mert ugyan mit is kezdene egy önkormányzati hivatal egy bazi nagy mezőgazdasági géppel?! Viszont mégiscsak ez lenne Czibere polgármester büszkeségének tárgya, s e tény valamennyit emel azért az élményen.

A pajta egyik fala derékmagasságtól üvegtéglákkal van megrakva. A felső két sort téglánként egy-egy betű foglalja el, de innen csak a szöveg inverzét látjuk.

– Jó étvágyat kívánunk! – adja meg a megfejtést Magos Béla. – Régen itt volt az étkező, amíg az új fel nem épült az iskola mellett. De az iskola is Valamikor négyszáz gyerek járt ide, most jó, ha kétszáz, de ebből is legalább harminc-negyven örökbefogadott, a nem tyukodi. Vagy a kastély! A tervek szerint öregek otthona nyílt volna benne, de végül nem kaptuk meg a támogatást. Az a baj, hogy a vidéknek lassan már csak ez marad. Az öregotthon-fejlesztés. De ha az értelmiségiek elmennek, akkor bizony elég közel a vég. Nem beszélve a gyerekekről, mert aki nem értelmiségi családból jön, annak jóval kevesebb az esélye, hogy többre vigye az életben.

– Zárhatok? – kérdezi Gyuri, és jelentőségteljesen a csuklójára néz.

Az időt nyilván a zsigereiben hordja, mert nincs karóra a kezén.

Mitró Károly és Mitró Károlyné Szabó Erika házát talán sötétben sem lehetne eltéveszteni. Igaz, segít ebben a jó topográfiai elhelyezkedése is – ugyebár az Öcsi húsbolt és a postahivatal mellett áll –, de főképp a tradicionális jelentéktelenségből valósággal kikiabáló büszke hivalkodása igazítja el az idegent. Mitró Károly ezt már kérdés nélkül is kommentálja, miután ismeretlenül is behív minket a házába.

– Ugyan kinek mi köze hozzá, milyen ízlés szerint díszítem a házamat? – jegyzi meg komoran.

A lakásbelső választékos és mértéktartó eleganciája kifinomult ízlésről tanúskodik. Minőségi anyagok, pedáns tisztaság. És valami láthatatlan, majdnem tapintható fegyelem uralja a teret, ami elsősorban a házigazda habitusából ered. Ilyen helyeken akar rögtön kibújni a cipőjéből az ember.

– Itt a szorgalomért kiröhögnek, erény pedig alig-alig van. A tapasztalat nem kell, csak az igazodás. Most elég annyi, hogy adsz egy tányér levest a szavazatért.

Egyre erősödik bennünk az érzés, hogy Mitró Károly küszöbét átlépve egy másik, talán nem is létező Tyukodra érkeztünk meg, ahol a világ más rend szerint működik. Csak még szokni kell ezt a speciális magyar–magyar jetlaget, a régi Magyarországot.

Mitró Károly és Mitróné együtt 82 évet vállalt Tyukod ifjúságának neveléséből. Mitróné magyart és oroszt, Mitró Károly pedig testnevelést és földrajzot tanított. Mitró Károly nyugdíjazása után a megye sportéletében vállalt kiemelkedő szerepet. A roppant fizikumú embert inkább néznénk ökölvívónak, semmint futballistának. Mitró Károly tenyerén vízhólyag vízhólyagot követ: szilvát, meggyet, cseresznyét, sárga- és őszibarackot termeszt, hogy anyagilag független tudjon maradni. Százával telepített diófacsemetéket a jövőnek.

– Itt ugyanis csak az mer beszélni, aki nem függ senkitől, mert sokan el is hiszik, hogy a polgármesternek köszönhető, hogy van munkájuk. Én a sportban a tisztességes küzdelemhez szoktam, de most az emberek rájöttek, hogy ide elég a sandaság és az alakoskodás. Tyukodon valamikor összetartás volt az emberek között, most meg arra utaznak, hogy kit lehet kiebrudalni. A Pálma ügye is csak tünet: a tanúkat háromszor kérdezik ki, tulajdonképpen ugyanazt mondatják el velük, de nyilvánvalóan csak a kellemetlenkedés a cél. Fejtetőre álltak a dolgok, helyet cserélt a jó és a rossz.

A szomszéd szobában, mintha csak valami házi oltár lenne, több kép uralja a falat. Mitró Zsuzsanna és ifjabb Mitró Károly portréja, több híres amerikai és angol egyetem, például az oxfordi diplomája. Zsuzsanna Amerikában él, Karcsi pedig Manchesterben dolgozik.

– Két jó barátom volt. Hárman voltunk, mint a mesében. Az egyikük most ősszel hunyt el. A hajdani osztályfőnök-tanítvány viszony az idők haladtával mély barátsággá nemesedett. Már sikeres vállalkozóként volt húsz éven át önkormányzati képviselő, és mindig mindent megtett községe fejlődéséért, gazdagodásáért. Hogy is szokta mondogatni? – szól át Mitró Károly a feleségének. – Mi volt a szavajárása?

Mitróné megáll az ajtóban, valamennyien ráfüggesztjük a tekintetünket. Valahogy hirtelen olyan ünnepi, már-már emelkedett lesz a pillanat.

– Sok lesz ez ide, Karcsi! Pontosan ezekkel a szavakkal szokta mondani. És szeptemberben temettük.

A tyukodi futballpálya nevezetességére Mitró Károly hívta fel a figyelmünket. Itt másfél csoda is történt 1977-ben: a megyei bajnokságban játszó hazaiak először legyőzték a magyar kupa előző évi bajnokát, a Diósgyőrt, valamint majdnem vereséggel zavarták haza a negyeddöntőért a Ferencvárost is. Albert állítólag sírva ment le a pályáról, amikor Dalnoki mester lecserélte! A pénztár egy átalakított telefonfülkében kapott helyet. Ahol régen a készülék függött, most reteszelhető ablak nyílik. Éppenséggel ha kilencven fokot fordítanak a fülkén, a törött ablak nyílása is tökéletesen megfelelt volna a jegyek és a pénz átadására, de akkor hol lenne a hozzáadott szellemi érték?

Hátrébb, sok-sok nyárfamagonc takarásában meghúzódva kis lak áll szerényen. Körös-körül a természet az úr. Valósággal burjánzik a nadrágszaggató földiszeder. A kis lak három apró kuckóra van osztva: jobbra a nők, középre a férfiak, balra, a vizeldébe mindkét nem bebocsátást nyerhet, mivel ennek, lényegénél fogva, ajtaja nincs. De a férfi- és női fülkét is csak az különbözteti meg, hogy a nőinek lehetetlenség becsukni az ajtaját.

De ez annyira direkt befejezés lenne, hogy zárlatként írni kell még egy mondatot.

Például feloldhatnánk a korábban félbehagyott rejtvényt: nem, odahaza sem találta meg a számítását a tyukodi Balázs Palika.