A gyerekek halotti lepelben rohannak az aknamezőkön

A nemzet vasöklével találják szembe magukat, ha folytatják a demonstrációkat – így fenyegeti a tüntetőket az iráni Forradalmi Gárda.

Ó baszidzsok, bátor szívű legények,
Ti vagytok hazánk büszkeségei!
(Iráni forradalmi dal)

„Te elrejtőzött imám! Te elrejtőzött imám!” – hangzott el az iráni fegyveres erők főparancsnokságának kódolt üzenete a teheráni rádióból 1982. június 13-án. Ebben a pillanatban százezernyi gárdista ugrott elő a lövészárkokból, hogy megtámadja a gyűlölt ellenség állásait, amely közel két éve támadta meg országát. Legelöl a halotti lepelbe öltözött aknaszedő fiatalok rohamoztak: az ő feladatuk volt, hogy a testükkel tisztítsák meg a csatamezőt az aknáktól. Majd a harckocsizók következtek, akik most már könnyűszerrel tarolták le az iraki tüzérséget. Végül, a harmadik hullámban a gyalogosok jöttek, akik aztán rengeteg iraki foglyot ejtettek. Az iraki–iráni háború déli frontján járunk, ahol a Ramadan-hadművelet keretében először lépnek iráni katonák iraki földre. A csata mérlege szinte felfoghatatlan: az irániak húszezer harcost veszítettek, szemben az irakiak nyolcezres veszteségével, a győzelem mégis az előbbieké. Az iráni lakosság örömmámorban úszik, mert most már kétségtelenül megmutatták az egész világnak, nemcsak hogy nem adják meg magukat, de keményen megleckéztetik azokat, akik az országukra törnek.

###HIRDETES###

Mindez csak egyetlen pillanatkép volt az iráni Forradalmi Gárda múltjából, amelynek a neve a napokban többször felmerült az iráni demonstrációk kapcsán. A gárdát 1979. május 5-én szervezték meg, hogy ellensúlyozza a császárságtól örökölt hadsereg, a rendőrség és a csendőrség súlyát, majd az eljövendő iszlám hadsereg gerince legyen. A szervezet az ország legfelsőbb vezetőjének, Khomeini ajatollahnak az irányítása alá tartozott, ám főszerepet csak akkor kapott az ország történetében, amikor Szaddám Huszein seregei 1980 szeptemberében megtámadták az országot. A népi ellenállás megszervezését az iszlám forradalmi gárda (a paszdarok) feladatává tették. Ezek nem csak a falusi önkénteseket toborozták és készítették fel a harcra, hanem olykor külföldi fegyvervásárlásokat is lebonyolítottak. A hadsereg mellett létező gárda koordinálására még külön vezérkar is létesült saját felderítő szolgálattal, melynek vezetője, Mohszen Rezai még a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak is tagja volt. A parlament rábízta a „20 milliós népi hadsereg” megszervezését, amelynek immár tagja lehetett minden férfi és nő, aki fegyvert fog a hazájáért. Bár az áhított 20 milliós célt sosem sikerült elérni, sokat elmond a gárda méretéről, hogy míg a reguláris hadseregnek 200 ezer katonája volt, a paszdar különítménynek 20 ezer kiképzett és 200 ezer, részben bevethető harcosa, sőt egymillió harcosuk kiképzés alatt állt.

A gárda akkori vezetője nem hagyott kétséget afelől, mi a célja. „Csak egy, a miénkhez hasonlóan motivált hadsereg – mint azok, akik felszabadították Vietnamot és Algériát – képes rá, hogy mozgósítsa a népet a hosszú háborúra, amelyet az iraki rezsim bukásáig akarunk folytatni” – hangoztatta Rezai. Az iráni hadsereg és a gárda közti feladatmegosztás meg is hozta a gyümölcsét: tulajdonképpen ennek volt köszönhető, hogy az irakiak által elképzelt villámháború csúfos kudarcot vallott, Szaddám Huszein erői Horramsahr elfoglalásával aratták az utolsó győzelmüket, majd teljesen befagyott a front. Az egymilliónál is több áldozatot követelő, 1988-ig tartó konfliktus végeredménye az lett, hogy helyreállt a háború előtti állapot, a Forradalmi Gárda megerősödött, idővel kiegészült tengeri és légierővel is, sőt az Al-Kudsz nevű egységük egyben Irán elsődleges, külföldre is irányuló hírszerző szervezetévé nőtte ki magát.

A gárda Baszidzs egysége azonban még ismertebb lett, amelynek a neve magyarul annyit tesz, „mozgósítás”. Khomeini a Forradalmi Gárda alá rendelt szervezetet sokszor „az iráni nemzet legnagyobb reményeként” emlegette, máskor egy viruló fához hasonlította. A méltatásnak meg is volt az oka: a Baszidzs tagjának 12 éves kortól minden „férfi” jelentkezhetett, az említett iráni emberhullám-taktika keretében ők rohantak végig tömegesen az aláaknázott csatamezőkön, hogy puszta testükkel tisztítsák meg a terepet a tüzérség előtt. Pontos számokat ugyan nem ismerünk az áldozatokról, de még a legóvatosabb becslések szerint is több tízezer Baszidzs-harcos halt így mártírhalált. És legyen akármilyen kegyetlen is ez a taktika, kétségtelenül működött: az iraki katonákat a végletekig demoralizálta a látvány, amint halotti lepelbe öltözött fiatalok – sőt gyermekek – semmisítik meg testükkel az iráni tankoknak állított csapdákat.

Az iráni lakosság mindennapjaiban is fontos szerepet kapott a Baszidzs. A háború után leginkább a nemzetbiztonság megerősítéséhez használták, az iszlám morál megszilárdításának keretében ők biztosították a vallásos ünnepségeket és felügyelték a nyilvános erkölcsiséget. Az idővel 90 ezres állományú és több millió önkéntest mozgató szervezet neve a 2009-es elnökválasztás után került a lapok címoldalára. Mivel a demonstrálók azt állították, hogy Mahmúd Ahmadinezsád csalással szerezte meg ismét az elnöki posztot, véres összecsapások kezdődtek, melyekben a hatóságok a Baszidzsot is bevetették. Ám a Baszidzs nem csak odahaza aktív. Amikor a 2009-es gázai konfliktus idején a szervezet egyik önkéntesével beszélgettem, a fiatal egyetemista elmondta: amint megkezdődött az izraeliek Öntött ólom nevű hadművelete a Hamász ellen, ők azonnal a teheráni reptérre mentek, hogy segíthessenek a palesztinokon. A hatóságok azonban megtiltották nekik a kiutazást, mert nem kívántak háborúba bocsátkozni Izraellel. Úgy látszik azonban, hogy a szíriai háborúból már nem maradtak ki a Baszidzs tagjai. 2014 elején nyugati katonai szakértők azt állították, hogy a szíriai kormányerők már összeomlottak volna az iráni segítség nélkül, a közel-keleti háborús országban 10 ezer iráni harcos szolgál, akik közül több ezren a Baszidzs tagjai. Az ő hazatérésükkel ez a harci tapasztalat csak még félelmetesebbé teszi a paramilitáris szervezetet.

A jelenlegi belpolitikai fejlemények is egyre véresebb formát öltenek. Napjainkra már húsznál is többen haltak meg a tüntetéssorozatban. Hétfőn hat demonstrálót lőttek agyon, állítólag azért, mert megpróbáltak betörni egy rendőrőrsre, hogy fegyvereket szerezzenek. A másik oldalon is nőnek a veszteségek: ugyanazon a napon egy rendőrrel végeztek, további hármat megsebesítettek, s a Forradalmi Gárda egyik katonáját is meglőtték. Nem véletlen hát, hogy a félelmetes szervezet egyre keményebb retorziókat ígér a demonstrálóknak, akik olykor az 1979-es forradalomban a hatalomból eltávolított sahot éltették, és a teokrácia, a vallási elit uralma ellen szóltak fel. Ez nyilvánvalóan vörös posztó azoknak a gárdistáknak, akik továbbra is az ajatollah irányában tanúsított rendíthetetlen lojalitásukról ismertek.

Nem sok jót ígér az sem, hogy mostanra újra előszeretettel hallatják hangjukat azok a szereplők, akik elégedetten dörzsölik a tenyerüket, ha a teheráni vezetés megingását érzik. Donald Trump amerikai elnök az események hatására kedvenc kommunikációs csatornáján, a Twitteren figyelmeztette a teheráni kormányzatot, hogy a világ figyeli, másrészt próbált támogatólag fellépni a tüntetők mellett. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő sem maradt ki az üzengetésből: sok sikert kívánt az iráni tüntetőknek, és reményét fejezte ki, hogy megbukik a teheráni vezetés. Nem kétséges, hogy mindez csak fokozza a gárdisták indulatait, akik előszeretettel látnak minden demonstráló mögött egy amerikai vagy izraeli ügynököt. Újabb fejlemény, hogy a kormány szimpatizánsai is az utcára vonultak, Haszan Róháni iráni elnök pedig megüzente: ha kell, a hatalom milliókat állít szembe a rendbontókkal, hogy véget vessen az erőszakhullámnak.

Az eddigiek tükrében csak bízhatnak abban, hogy nem lesznek köztük a Baszidzs milicistái.