„A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”
(Hobo: A Vadászat alapelvei)
Bélmegyer főútjának a falun keresztülhúzódó Berényi utca számít. Merőlegesek rá a keresztutcák, amelyek tulajdonképpen a semmibe vezetnek. Kicsit megengedőbben fogalmazva, a pusztaságba. Ám hiába ezek a szigorú geometrikus formák, ha Mezőberény felől közelítünk a településhez, úgy kell rángatnunk a kormányt, mintha legalábbis aknamezőn száguldanánk úti célunk felé. Méretes lyukak, alkarnyi vastagságú repedések húzódnak rajta, s az úttest silányságát talán puszta leírásánál is jobban érzékelteti a tény, hogy ez a rövid szakasz még a Parlamentben is téma tudott lenni.
###HIRDETES###
Sallai Róbert Benedek, az LMP képviselője intézett írásbeli kérdést Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez „Ahol Mészáros Lőrinc helikopterrel jár, ott nem szükséges a közútfelújítás?” címmel. A tárcavezető helyett Fónagy János válaszolt az országgyűlési képviselőnek, amelyben az államtitkár az elmúlt nyolc évet megelőző nyolc esztendő kormányaira és a megyei önkormányzatra hárította a felelősséget. Azt írta: a 4237-es számú közút része annak a 22 420 kilométernyi, magyarországi mellék- és összekötő útnak, amelynek karbantartását, felújítását a „szocialista/liberális kormányok elhanyagoltak”, és noha a jelenlegi kabinet Fónagy szerint kiemelt feladatának tekinti a folyamatos fejlesztést, „de az Európai Unió által kiírt terület- és településfejlesztési operatív program keretében a négy és öt számjegyű utak felújítási lehetőségének címzettjei a megyei önkormányzatok voltak, a kiírás értelmében a végső projektjavaslatok kidolgozása, prioritási sorrendbe helyezése az ő hatáskörükbe tartozott. A megyei önkormányzat a 4237 jelű utat nem sorolta a felújítandó útszakaszok közé”.
Fónagy János Mészárosék helikopterezéséről nem írt semmit, ahogy azt sem említette meg, hogy a Bélmegyert Békéssel összekötő 4238-as utat viszont még az idén felújítják. Azt az utat használják ugyanis a kastélyba igyekvő vadászok – már azok, akiknek nem futja helikopterre. Azzal az ugyancsak rettenetes állapotban lévő, több tengelytörést okozó útszakasszal viszont, amely a kastélyt birtokló zrt. tulajdonában van, semmi sem fog történni, pedig – abszurd módon – azt a részt inkább a falubeliek használnák, nem pedig a vadászatra járók.
Sallai Róbert Benedek is arra a következtetésre jutott Fónagy válasza alapján, hogy a 22 ezer kilométernyi vidéki közúthálózatból jó, ha 100 milliárdot fordítanak a felújításokra éves szinten, az pedig a képviselő becslései szerint 100-200 kilométerre elegendő.
„Amikor a település határában a neves kormányközeli milliárdos mindent elkezdett felvásárolni, amit ért, és amikor azonos nevű fia a helyieket kitúrva vadászterületet szervezett, néhány helyi lakos abban bízott, hogy »igaz, mindent elvitt a Mészáros, de hátha legalább az utat megjavítják majd miatta « Nem így lett, ugyanis hamar kiderült, Mészáros Lőrinc főúri életviteléhez és a Bélmegyeri Vadászkastély jelentős rendezvényeire való eljutáshoz már nem személygépkocsit, hanem helikoptert használ.”
Sallai ezen összefoglalója nyomán kezdünk érdeklődi a faluban, és gyorsan rájövünk, hogy sem Mészáros Lőrinc neve, sem az ő utazási és vadászati szokásai nem sok bélmegyeri nyelvét oldják meg.
– Én nem sokat tudok erről – mondja egy boltos, és mivel sokáig hallgat, holott látjuk rajta, hogy szólna még valamit, magunkban fejezzük be a mondatát. Ekképp: „mert nem vagyok idevalósi.” De tévedünk, mert nem ez lesz a végszó. Hanem ez: „ mert én nem járok vadászni.”
– Érződik valami abból, hogy ilyen nagy ember jár ide vadászni?
– Nem, semmi. Pedig volna itt mit fejleszteni, mert hát ez a része Békés megyének, hogy is mondjam maguknak – megint jön a szünet, de magunkban ismét befejezzük a mondatot: „a béka feneke alatt van”.
– A béka feneke alatt van.
Pedig tényleg nem beszéltünk össze.
– Menjenek a másik boltba, pontosabban a bolt elé. Ha ott látnak valakit sörözni, na, az biztos, hogy hajtó. Ők többet tudnak, mint én – kapjuk meg végül.
De hiába. Egyrészt senki nem sörözik sem a másik boltban, sem pedig előtte az utcán, másrészt az ottani boltos sem mond sokkal többet. És nem csak azért, mert ő sem jár vadászni.
– Akkor is a falu adta a hajtókat, amikor a Kádár János járt ide vadászni, meg most is, amikor a Mészáros Lőrinc. Ennyi változott – mosolyog keserűen.
A nagy vadász hírében álló első titkár valóban gyakori vendég volt erre a rendszerváltás előtt, sőt Leonyid Brezsnyev is megfordult itt.
Bár Bélmegyer kicsi falu, vadászkastélyból kettő is jutott ide: itt található az Ybl Miklós tervei alapján készült Wenckheim-vadászkastély, továbbá a romantikus-eklektikus stílusban épült Kárász-vadászkastély. Ezt hirdeti Mészárosék vadászattal foglalkozó cégének honlapja mint maximális kényelmet, luxus körülményeket és exkluzív fogásokat biztosító szállást a vadászterületek közvetlen közelében.
Az exkluzív fogás amúgy egyáltalán nem túlzó: Mészárosék rengeteg fácánt neveltek, becslések szerint ötször annyit, mint korábban, így aztán mindjárt érthető és hihető lesz a faluban hallott pletyka, mely szerint van nap, hogy akár ezerhatszáz fácánt is lőnek. Állítólag váltott puskákkal tüzeltek a szárnyasokra, hogy még a töltésre se legyen gondjuk a vadászoknak.
Egy másik, már-már szimbólumszintre emelkedő falubeli anekdota szerint pedig megesett az is, hogy Mészáros Lőrinc előtt megállt egy csodaszép, kifejlett, félmilliós értékű dámbika. A felcsúti polgármester emelte is a puskáját, de aztán leeresztette, és azt mondta: minek lőjem le most, ha nemsokára úgyis ingyen lesz az enyém?
És úgy is az övé lett, hogy a „bélmegyeri vadászati lehetőség” mint olyan, bekerült a település értéktárába. Ehhez az kellett, hogy Mészáros egyik cégének fennhatósága alá kerüljön az a kastélyt birtokló Hidashát-Csabatáj csoport, amely a 2015-ben bedőlt Buda-Cash-hez tartozott. A vadászterületről pedig gyaníthatóan földhivatali, vagyis állami segítséggel, kafkai trükkökkel szorították ki a bélmegyeri vadásztársaságot – minden vadgazdálkodási alapot nélkülözve, az évszázados hagyományokat felrúgva, mondvacsinált okokra hivatkozva úgy húzták meg a tájegységi határt, hogy a korábbi 8800 hektáros vadászterületet négy részre vágták, így az új tulajdonos már könnyen megszerezhette magának a kiszemelt részt. Amelyért egyébként a kiszorított helyi vadásztársaság még mindig pereskedik.
Jogerős ítélet még nem született, de Mészáros Lőrincék cégének honlapján már el is olvashatjuk, mibe kerül egy kilőtt állat. Egy fácán ára például hatezer forint.
Úgyhogy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy 102 000 forint szaladt át előttünk, amikor befordultunk a Kárász-féle vadászkastély felé vezető útra, és csak azért nem mondjuk így, mert jóval több, riadtan rohangáló fácánt láttunk errefelé, de csupán 17-ig számoltuk őket. Megnéztük az udvarban parkoló autókat is. Porschéból egyet láttunk, Audiból hármat, de volt ott még több is, nagyok és többnyire feketék.
– Tényleg helikopterrel jár ide a Mészáros Lőrinc? – kérdezzük a narancssárga mellényt viselő hajtók főnökétől.
– Nem. Többnyire terepjáróval jön – mondja halkan, hangját nehezen hallani a sorban haladó hajtók folyamatos kurjongatásától és hejjegésétől.
– Most is ő vadászik?
– Most pestiek vannak itt.
– Gyakran jön ide a Mészáros Lőrinc?
– Többnyire a fia jön.
– És az övé már a Wenckheim-kastély is?
– Azt nem tudom, de itt minden az övé.
Kétségbeesett fácánok szállnak fel a pillanatra megálló hajtók elől, s közben egy autó érkezik. Sofőrje élénken érdeklődik, melyik laptól jöttünk.
– A Magyar Nemzettől – feleljük, mire telefonálni kezd. Leteszi a kagylót, majd biztos, ami biztos alapon megint lapunk felől érdeklődik, aztán újra telefonál. Közben sóhajtozik és a fejét csóválja. A jelenet kellemetlen neki is, nekünk is. Rajta is, rajtunk is a tehetetlenség lesz úrrá. Hiszen a sofőr tudja, hogy miért vagyunk itt, és nem vele szeretnénk beszélni. Mi pedig tudjuk, hogy ez az ember nem tesz mást, mint amit mondtak neki.
– Nem lesz itt szerintem riport, hát vadásznak – néz jelentőségteljesen az út végében megjelenő társaság felé.
– Nem tudok jönni, fel kell állítanom a puskákat – halljuk a főhajtó walkie talkie-jából, és közben újabb fácánok rohannak át az úttesten. Összevissza futnak, mintha csak eltévedtek volna egy labirintusban. Számolunk megint egy kicsit: legalább hetvenezer forintnyi vadhús.
– Nem fácánok azok, csak tenyésztett, színes tollú csirkék – hangzik el Bélmegyer egyetlen kocsmájában, ahol persze mindennapos téma a felcsúti gázszerelő.
– És járt már a Malátában a felcsúti polgármester?
– Ő nem, csak a fia. Egyszer – mondja egy nagydarab, harcsabajszú férfi. Hogy ő itt a hangadó, az nem vitás.
– Bejött, a fülén ott volt a nagy tepsi telefonja, megkérdezte, mit lehet itt kapni, végighallgatta, és kiment. Nem vett semmit, még egy üveg sört se – meséli, de ő közben újra a pulthoz megy. Sört vesz, mindjárt hármat is. Közben felvetjük a váltott puskás fácánvadászatot, mire egy gyűrött arcú férfi szót kér. A kocsma közepe felé tart, de nem tudni, hogy dülöngél-e vagy táncol. Ha westernfilmben lennék, biztos, hogy Sergio Leone az ő csetlés-botlását vágná be feszültségfokozásként a nagy, végső pisztolypárbaj elé.
– Addig jó, amíg nem minket lődöznek, hanem a fácánokat – mondja feltartott ujjal, majd távozik a Malátából.
Csend lesz. Egy feles fedezékébe bújó férfi töri meg, amikor egy bulvárlapból olvas fel. A cikk arról szól, hogy Felcsúton 155 millió forintot költöttek el a futballakadémiánál teakonyhára. A pálinka mögött meghúzódó vendég újabb újságot húzna elő, a Békés Megyei Hírlapot, abból is szeretne valamit felolvasni nekünk. De a harcsabajszú közbeszól.
– Abból ne olvassál, az is a Mészárosé, nem tudtad?
De, a férfi tudta. Biccentése után a pálinkáspohárra szegezi a tekintetét.
– A bélmegyerieknek nem segített semmit Mészáros Lőrinc?
– Á, nem. Pedig lenne itt tennivaló. Rossz például ez a kazán itt a kocsmában. Hát igazán megszerelhetné, ha már ő a nemzet gázszerelője! – feleli a bajszos hangadó. Elképzeljük a jelenetet, és nevetünk mindannyian.
– És tényleg helikopterrel jön vadászni?
– Azt nem hiszem, mert ahova régen leszállt a helikopter, oda most állítólag úszómedence épült.
Kiszámolhatnánk, hány lelőtt bélmegyeri fácán árába kerülhetett, de eszünkbe jut a félmilliós dámbika meséje, és elmegy a kedvünk az egésztől.
