A piramisokat építő ufók Soros kérésére szórnak ránk mérget a repülőkről

Összeesküvés-elméletek között élünk. Olyan sok van belőlük, hogy egyre ritkábban tudatosul, ha találkozunk eggyel.

Persze a választott párt vereségének elfogadásához nem feltétlenül szükségesek az összeesküvés-elméletek. Ami viszont mindenképpen kell, az agyunk réges-régi elvárása, hogy rendszert lásson a világban, írja Mark Lorch, a Hulli Egyetem professzora a The Conversationön. Az ember – sok egyéb mellett – azért lett a legsikeresebb állatfaj a földön, mert kivételes késztetést érzett arra, hogy megértse a körülötte lévő világ jelenségeit. Ez a hajlam pedig olyan erős, hogy akkor is meg akarunk érteni valamit, ha valójában nincs is mit megérteni. Inkább fals struktúrákat tulajdonítunk az egyébként véletlenszerű jelenségeknek, semmint kénytelenek legyünk beismerni, hogy érthetetlen vagy – ami még rosszabb – véletlenszerű eseményekkel van dolgunk. Mark Lorch ennek kimutatására a következő számsort írta ki a Twitterre: 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 0 0 1 1, és azt kérte követőitől, hogy írják meg a sorozat szabályát (már ha egyáltalán van neki). Noha a sorozat teljesen esetleges volt, az emberek többsége mégis belelátott valamilyen szabályosságot. Ugyanez működik, amikor felhőkbe, kávézaccba, pirítós kenyér felületére képzelünk alakzatokat, vagy amikor olyan, befolyásunkon kívül eső jelenségeket kell elfogadnunk, mint az éghajlatváltozás.

Bár a legtöbb összeesküvés-hívő úgy tartja magáról, hogy csak ő tudja az Igazságot, és az egész világ ellene van, valójában ez is csak illúzió. Gyakorlatilag nincs olyan hiedelem, amely ne a hívők kritikus tömegének elérésével maradt volna fenn máig. Az ember szociális lény, szeret csoporthoz tartozni, a csoporttagok elismerését kivívni, és a csoportba való befogadtatás fejében szinte mindenről (így a józan eszéről is) hajlandó lemondani. A szociális bizonyítékok (amelyeket sokan állítanak) ezért sokkal fontosabbak számunkra, mint a tényszerűek (a valódi bizonyítékok). Kimutathatnak bármit az érthetetlen, emiatt félelmetes és valószínűleg álnok módszereikkel a tudósok, ha tíz Facebook-ismerősünk az ellenkezőjét állítja, akkor azt hisszük el. A reklámok előszeretettel használják ezt: „Tízből kilenc fogorvos ezt ajánlja.” Stanley Milgram, a szociálpszichológia egyik legnagyobb alakja végezte el a következő kísérletet a hatvanas években. Kiállt egy utcasarokra, és az eget kezdte kémlelni. Ekkor a járókelők négy százaléka csatlakozott hozzá. Ezután tizennégy diákjával együtt csinálta ugyanezt, ekkor az emberek negyven százaléka vette őket körül, hogy vajon mit néznek.

A csoporthoz tartozás élménye teszi hatástalanná az észérvekkel operáló szkeptikusok elvetélt kísérleteit arra, hogy meggyőzzék az összeesküvés-hívőket. Amikor a csoport ideáinak alapjait éri támadás egy külső ágenstől, az embernek eszébe sem jut elgondolkodni az ellenérv észszerűségéről. A megtámadottság érzése összezárásra sarkallja a híveket, és lepattan róluk minden érv. Paradox módon a túl agresszív meghazudtolás (legyen egyébként bármennyire is racionális) még erősítheti is a csoporttagok tévképzeteit.

A Psychology Today a Current Directions in Psychological Science szaklap közelmúltbeli cikkére hivatkozva a következő három faktort tartja az összeesküvés-elméletek legfőbb mozgatórugóinak: a megértés és a biztos tudás; az irányítás és a biztonság; illetve a pozitív önkép fenntartásának vágyát. Az elsőről már volt szó, de a tanulmány szerzői ehhez hozzáteszik a megértésért tett erőfeszítés szerepét is. Az igazán hard core hívők nem elégszenek meg azzal, hogy elolvasnak egy felületes cikket arról, hogy a Föld lapos, hanem maguk is kutatásba (vagy valami effélébe) kezdenek. Végigolvassák a teljes oltásellenes internetes „szakirodalmat”, nagy lelkesedéssel bújják az egyetemi előtanulmányok nélkül teljességgel érthetetlen meteorológiai egyenleteket, és buzgalommal vitatják meg elvtársaikkal a migránsokkal riogató biztonságpolitikai szakértők könyveit. Rengeteg időt és esetleg pénzt ölnek abba, hogy mindjobban megismerjék az eltitkolt igazságot, és megszabaduljanak a bizonytalanság nyomasztó érzésétől. Ezek után annak beismerése, hogy az egész csak humbug volt, hatalmas megszégyenülés lenne számukra maguk előtt, így védekezésképpen alakítják ki magukban az ellenérvek elleni biztos pajzsot.

Az emberek utálják, ha nem urai saját sorsuknak. Szinte minden jogosítvánnyal rendelkező ember nagyobb biztonságban érzi magát az autóban, ha ő vezet, akkor is, ha útitársa sokkal jobb vezető nála. Az irányítás illúziója elválaszthatatlan a biztonságérzettől. Az összeesküvés-hívő abban a hitben ringatja magát, hogy ha nem hiszi el a mainstream állításokat, akkor életét nem irányítják a politikusok, az okoskodó tudósok, lobbiérdekek. A valóság persze nem is állhatna távolabb ettől: ezeket az embereket a legkönnyebb befolyásolni, mindössze ismerni kell néhány kulcsszót, amelyre gondolkodás nélkül ráharapnak.