Egy sokat tapasztalt polihisztor: Hajós Alfréd

Sport kategóriában szerzett érmei és épületei is őrzik a haláláig dolgozó Hajós Alfréd emlékét.

Ennek helyére épülhetett meg aztán a háromemeletes Hajós–Villányi-épület, amely a nagytemplom mellett ma is a cívisváros ikonikus épületeként él az országos köztudatban. A valóban impozáns (bár mai szemmel nézve talán kissé giccsbe hajló), eklektikus-historizáló stílusban épült Aranybika olasz kőfaragómesterek munkáját dicsérő ornamentikájával, hangulatos belső tereivel (például az étteremként funkcionáló üvegteremmel), kényelmes szobáival, uszodájával, cukrászdájával az adott korban minden igényt kielégítőnek számított. Ráadásul viszonylag nagy színháztermet is kialakítottak benne, amelyet később az ott háromszor is koncertező Bartók Béláról neveztek el. A fényűzésből fakadóan nem is csoda, hogy olyan ismert közéleti személyiségek fordultak meg itt, mint Móricz Zsigmond (aki mindig úgy érezte ott magát, mintha hazajárna), Vásáry István, Nagy Imre vagy Helmut Kohl.

A patinás múlt azonban a jelenben kevéssé érződik. Néhány évvel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy a hotelt üzemeltető cég csődbe ment, az épületben kikapcsolták a villanyt, ráadásul a szobák minősége húsz-harminc évvel ezelőtti állapotokat mutatott. 2013-ban aztán az egészet megvásárolta a város egyik leggazdagabb üzletembere, és önerőből nekifogott a felújításának. Az első években jól is haladtak a munkálatok, hiszen sikerült az üvegtermet és az üzletportálokat is renoválni (bár utóbbiak esetében a különféle vendéglátóipari egységek az egységességet még csak véletlenül sem megcélzó cégérei sokat rontanak az összképen), maga a szálló azonban továbbra is csendben pusztul. Utoljára 2015-ben nyilatkozott a tulajdonos: a tervek szerint elbontják az 1976-os otromba bővítéskor felhúzott szárnyat, és helyére különálló apartmanházat építenek, és hogy végre régi fényében fog tündökölni az Aranybika, de mindez egyelőre még várat magára.

Hajós Alfrédnak a múlt sokat segített abban is, hogy további nagyszabású munkákat elnyerjen: a magyar delfinnek is becézett építész sportlétesítmények tervezésében is jeleskedhetett (illetve olimpiai győzelmeinek köszönhette azt is, hogy Horthy Miklós a két világháború között mentesítette a zsidótörvények alól).

Nevéhez fűződik az első, valóban stadionnak nevezett létesítmény megtervezése, amelyet Aschner Lipót, az újpesti Egyesült Izzó tulajdonosának megbízásából tervezett; 1922 őszén avatták fel a Megyeri úton. Az aréna érdekessége, hogy bár a második világháború utolsó évében egy árvíz elmosta a pályát, és az épület faanyagát széthordták a nélkülöző budapestiek (ugyanígy járt Hajós balassagyarmati strandfürdője is), az átalakítást követően, 1948 és 1953 között ez volt hazánk nemzeti stadionja, amíg a Népstadion el nem készült.

Azt talán kevesebben tudják, hogy Hajós épp a stadionok iránti szenvedélye miatt is nyert egy kiemelkedően fontos díjat: 1924-ben a párizsi olimpia szellemi versenyén építészet kategóriában Lauber Dezsővel közösen készített nemzetistadion-terve ugyanis ezüstérmet nyert (aranyérmet nem osztottak ki). Mivel már nem rendeznek szellemi vetélkedőket az olimpiákon, ma is ő az egyetlen magyar, aki művészeti és sport kategóriában is olimpiai érmet szerzett.

Ilyen előzmények után szintén ő kapta azt a nemes feladatot, hogy Magyarország első fedett uszodáját megtervezze. Az 1930-ban megépült margitszigeti létesítménnyel (amelyet először az Astoria környékén, majd a Gellért, később a Lukács és a Császár fürdő mellé, esetleg Lágymányoson képzeltek el) Hajós egy tömegében lenyűgöző, a környezetébe remekül illeszkedő és még mai szemmel nézve is roppant frissnek ható, modern épületet álmodott meg. A téglaburkolatú uszoda íves, áramvonalas sarokkiképzéseivel méltóságot sugároz, a bejáratot pedig két oldalról gyönyörű, art decós pálmatörzseket imitáló zászlórudak ékesítik. Maga a tervező így írt épületéről a Tér és Forma 1931-es első számában: „Az úszócsarnok hatalmas arányai a külső kiképzés nagyvonalúságát kívánták. [ ] A belső tér követelményeit, annak terjedelmét megváltoztatni nem lehetett, hiszen nemcsak hatalmas medence építéséről, hanem cca. 3000 főnyi közönség befogadására alkalmas nézőtérről is gondoskodni kellett! [ ] Így a margitszigeti uszoda négy frontjának négy különféle képe van. A főbejárat magán viseli a nagy tömegek befogadására váró előcsarnok jellegzetes külső képét. [ ] A Duna felől vasbeton pilléres árkádok kemény vonalai tükröződnek vissza a folyó vizében, az Óbuda felé néző homlokzat erős plasztikája nemcsak a mögötte levő helyiségek jellegét tükrözteti vissza, hanem a vihartörő szerepét játssza a kemény északnyugati szelek rohamával szemben. A sziget felőli homlokzat leegyszerűsített plasztikája szerényen meghúzódik a margitszigeti évszázados fák buja, eleven környezetében.”

A külső mellett a belső is méltó volt a magyar sikersportághoz, hiszen az elképesztő medencetér a masszív, íves vasbeton pillérekkel olyan érzetet kelt, mintha igazi szentélyben járnánk. A jelenben is számos nemzetközi eseménynek helyet adó létesítményt azóta többször bővítették (kültéri medencékkel), illetve gépészeti modernizáción és felújításokon is átesett már. Igaz, többen úgy vélekednek, hogy az épület addig funkcionált tökéletesen, amíg hozzá nem fogtak a renoválásához, mivel azóta az épület beázik, a falakon csúnyán, látható helyeken kábelsínek futnak, és a tetőre szerelt napkollektorok is bicskanyitogatóan hathatnak a szépre érzékenyekre. Hajós Alfréd egyik fő műve mindenesetre így is kiállta az idők próbáját. 1975 óta tervezője nevét is felvette, az előcsarnokban pedig Komjádi Béláé mellett Hajós fejszobra is megtalálható.

Hajós tartalmas, sikeres és hosszú életet élt, igaz, utolsó éveiben parkolópályára kényszerítették. Sok, a kommunisták számára nemkívánatos kortársával (például Medgyaszay Istvánnal) együtt a Mezőtervnél kapott állást.

– Mindig elegánsan, legtöbbször bricseszben járt be dolgozni, s naphosszat csak sztorizgatott, túl sok mindent már nem vártak el tőle, a sztahanovistaversenyben is folyton az utolsók között teljesített, amíg ki nem segítették. Ugyanakkor mi, fiatalok így is felnéztünk Frédi bácsira, bár tudtuk, számára szégyen volt, hogy végig kellett szenvednie a Rákosi-korszakot – mondja a Magyar Nemzetnek Hajós egykori kollégája, Callmeyer Ferenc építész.

Azt viszont szintén sejthetjük, hogy számára a munka jelentette az életet. András fiának (Andrew Hargrave néven) a Magyar Nemzet 1978. március 24-i számában megjelent, meglepő információkat közlő, őszinte leveléből egy másik Hajós Alfrédról olvashatunk. „Bevallom, én – egyetlen fia – sem ismertem jól, noha egy lakásban éltünk 19 évig. [ ] Annak ellenére, hogy sokat élt kifelé, sok ismerőse volt [ ], meglehetősen magán-, sőt magányos ember volt [ ], érzelmeit nemigen engedte szabadjára. [ ] Utolsó találkozásunk alkalmával – ekkor már 76 éves elmúlt – még dolgozott, és nem is mert nyugdíjba vonulásra gondolni [ ], úgy érezte, hogy ameddig dolgozik, addig él. Két hónapnál is kevesebbet élt 1955 szeptemberében való nyugdíjba menetele után. [ ] Úgy tűnik, hogy a sport- és építészeti diadalok statisztikai adatai mögött volt egy érdekes, értékes és többrétű egyéniség, aki többé-kevésbé elveszett az utókor számára.”

Ha utóbbi valóban így is van, az biztos, hogy legalább Hajós Alfréd épületei (a fentiek mellett még például az Andrássy Hotel, az Attila út 119. alatti bérház vagy a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep egyik villája) még sokáig hirdetik tervezője nagyságát.

Mérföldkövek című sorozatunkban a mára jórészt elfeledett modernista építészek munkásságát mutatjuk be.