Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Mi történik, ha elszalasztasz egy álmot? – idézi Langston Hughes amerikai költőt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke legújabb blogbejegyzésében, amelyben a politikus asszony a fiatal generációk sanyarú élete miatt kesereg. A washingtoni székhelyű szervezet feje egészen elképesztő számokat közöl írásában a fiatalok helyzetéről. Leszögezi ugyan, hogy első pillantásra Európában nem is olyan nagy az egyenlőtlenség veszélye, mint másutt, újabban egészen aggasztó trendek figyelhetők meg: a generációk közötti gazdasági szakadék egyre inkább szélesedik. Így például megfigyelhető, hogy míg a 65 év feletti 2007 óta tíz százalékkal növelte jövedelmét, a fiatal generáció képtelen volt növelni bevételeit.

A foglalkoztatottsági adatok még ennél is aggasztóbbak: míg 2013-ban a fiatal korosztálynál 24 százalékos volt a munkanélküliség, napjainkra a helyzet gyakorlatilag alig javult: minden ötödik fiatal munkát keres. Ráadásul az IMF kutatásai arra is rávilágítottak, hogy a hosszú állástalan lét és a korlátozott munkatapasztalat oda vezet, hogy ezeknek a fiataloknak egyre kisebb lesz az esélyük, hogy valaha is munkát találjanak.

Ám ha mégis sikerülne nekik, csak alacsony jövedelmet adó munkahelyekre veszik fel őket. Még elkeserítőbb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy vagyonához képest a fiatal generációnak a legnagyobb az adóssága. Ez pedig azt jelenti, hogy ők a legsérülékenyebbek, ha újabb pénzügyi sokk következne be, ahogy az 2008-ban is történt.

A jövedelmi viszonyok azonban csak egy szeletét jelentik annak a problémahalmaznak, amellyel a fiatalok szembesülnek Európában. A gazdasági világválság előtt a relatív szegénység a fiatalok (vagyis a 18 és 24 év közöttiek) körében ugyanakkora volt, mint a 65 év felettieknél. Azóta viszont itt is kialakult a szakadék, így Európában minden negyedik fiatal ki van téve a szegénység kockázatának, ami azt jelenti, hogy munkabérük nem éri el a szegénységi küszöböt. Tovább rontja a helyzetet, hogy a nem nyugdíjjellegű társadalmi juttatásokat gyakran csökkentették, illetve mértéküket nem igazították ki az inflációval, ami pedig nagyban csökkentette a hatékonyságát azon programoknak, amelyeket a fiatalok felzárkóztatásáért indítottak.

Christine Lagarde hangsúlyozza: a nyugdíjrendszer és a társadalombiztosítás milliók életén segített a válság idején, így Európa idősebb polgárait viszonylag jól védték meg a szegénységtől, azonban ezzel egyidejűleg a fiatalok nem részesültek megfelelő szociális védelemben, ami aztán oda vezetett, hogy ma fiatalok milliói kerültek reménytelen helyzetbe.

„Örvendetes, hogy Lagarde asszony ilyen témákkal is foglalkozik, ez azt mutatja, hogy valamennyi szociális érzékenység mégiscsak szorult beléjük” – így kommentálja az IMF megállapításait Pogátsa Zoltán közgazdász, aki szerint egyre inkább úgy látszik, a valutaalap közgazdászai szociálisan érzékenyebbek a magyar közgazdász-társadalom jelentős részénél is. A hazai szakma ugyanis nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, ilyen blogbejegyzések itthon nem születnek. Pogátsa szerint azonban nem ártana, ha az IMF most már végre a gyakorlatban is érvényesítené ezt az érzékenységét, hiszen amikor Görögország helyzetét kellett volna rendezni, valahogy sosem mutatták fel ezt az álláspontot. Míg a szövegben Lagarde a szociális kiadások növelését és a szakképzés fontosságát hangsúlyozta, Görögországra olyan megszorítócsomagot erőltettek rá, amely éppen a szociális csomagok és az oktatási büdzsé megvágására tett javaslatot.

„Tehát az IMF a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét képviseli annak, mint amit Lagarde leírt” – véli a közgazdász, aki úgy látja, hogy két fontos tényezőről azonban mégis megfeledkezett a valutaalap vezetője.

Ezek egyike, hogy a helyzet nem ugyanolyan súlyos Európa különböző országaiban. A legrosszabb körülmények Dél-Európában vannak, különösen a görög, a horvát, az olasz, a portugál és a spanyol fiatalok a kárvallottak. Ezzel szemben Németországban, Ausztriában és Hollandiában ma is egészen jó fiatalnak lenni.

„Ez egész egyszerűen az eurónak köszönhető” – véli a közgazdász, aki úgy látja, hogy a közös valuta jóvoltából Németországnak és csatolt gazdaságainak olyan jelentős külkereskedelmi aktívumuk van, amely eleve megteremti ezt az óriási különbséget. Ám arról sem tesz említést a bejegyzés, mekkora hatása van a hatalmas mennyiségű kínai importterméknek a fiatalok foglalkoztatására, vagyis hogy ez a tendencia mennyire akadályozza, hogy a fiatalok maguk is értékteremtő munkát vállaljanak.

Mi a helyzet Magyarországon? Pogátsa Zoltán szerint hazánkban relatíve könnyebb a helyzetük a fiataloknak, mert munkaerőhiány van. Ez a vállalkozásoknak ugyan nem túl kedvező, de a fiataloknak igen, ám a külföldre irányuló elvándorlás továbbra sem állt le.

„Szomorúbb a helyzet, ha a továbbképzés világát nézzük, a felnőttek átképzésére fordítható pénzeket ugyanis Magyarország az értelmetlen közmunkaprogramra fordítja” – szögezi le a közgazdász. A fiatalok anyagi helyzetében megmutatkozó különbség nálunk is jól látszik, az ország dinamikusan fejlődő részein egy képzett fiatal minden nehézség nélkül talál munkát, másutt viszont továbbra is csak közmunka marad számára – vagy eltartja a családja. Ami a hazai fiatalok vagyoni helyzetét illeti, erről csak nagyon keveset tudunk, mert nincsenek vagyonregiszterek. Az viszont így is egyértelmű, hogy a fiatalok anyagi helyzete rosszabb, mint az időseké.

A közgazdász szerint különös helyzetet teremt az Európai Unióban, hogy már évek óta működik az ifjúsági garanciaprogram. Ennek értelmében az unió biztosítékot ad arra, hogy a nem dolgozó fiataloknak biztosítják a tanulás lehetőségét.

„Amióta ez a program fut, elméletileg nem is lehetne olyan fiatal európai uniós állampolgár, akinek nincs jövedelme, vagy ne venne részt valamilyen képzési programban – összegez a közgazdász. – Függetlenül az európai fiatalok reménytelen helyzetétől, a szakértők ezt sikeres programnak tartják.”