Az afrikai Bős–Nagymaros-vita, ami könnyen háborúba torkollhat

A Nagy Etiópiai Reneszánsz gát, és minden, ami mögötte van

A gát ötlete nem is Etiópiától, hanem az Egyesült Államoktól származik. Az USA belügyminisztériumának vízgazdálkodásért felelős hivatala a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben mérte fel a terepet, és ők jelölték ki a majdani erőmű optimális helyét. A terv ezután évtizedeket pihent az íróasztalfiókban, mígnem fél évszázaddal később, 2011-ben tették le a gát alapkövét. Akkor úgy gondolták, hogy 2017-ben már át is adhatják, de ennek még a közelében sem járnak. Ugyanakkor a folyót már az építkezéshez is elterelték, tovább élezve az Egyiptommal kialakuló feszültségeket. Ha a gát elkészül, a világ hetedik legnagyobb ilyen létesítménye lesz, rajta üzemel majd Afrikai rangelsőként a 6450 megawatt kapacitású vízi erőműve.

Etiópia (az éhhalálról szóló otromba viccek állandó célpontja) 95 millió lakosának nagy többsége nem jut hozzá az elektromos áramhoz. A világ egyik legkevésbé iparosodott, infrastrukturálisan legfejletlenebb országa jelenleg 4000 megawatt áramot termel. Ennek ismeretében érezhető igazán, hogy a most épülő vízi erőmű 6450 megawattos kapacitása mekkora lökést adhatna az országnak.

Egyiptom azonban mindent megtesz, hogy ez soha ne következzen be – és erre talán jó okuk is van. A gát két szakaszban lesz hatással a Nílus alsó vízhozamára. Először, amikor a gát beindítása előtt feltöltik a most épített hatalmas víztározót. Ennek térfogata 74 köbkilométer (a Balatoné 1,9), s ezt a vízigényt teljes egészében a Kék-Nílusból, a „nagy” Nílus egyik kezdeti ágából tervezik fedezni. Természetesen az etiópiaiak sem akarják a Kék-Nílust teljesen elrekeszteni, hogy teljes vízhozama a víztározót töltse, de a lentebbi folyás menti országok még a részleges elterelést is meg fogják érezni, hiszen a Kék- és a Fehér-Nílus egyesüléséből születő folyam vízhozamának 59 százaléka a Kék-ágból származik. Ám ha egyszer megtelik a tározó, a vízhozam akkor sem áll vissza a jelenlegi szintre, részben a megnövelt vízfelület intenzívebb párolgása miatt.

Egyiptom vízkészlete, amelynek 90 százaléka a Nílusból származik, a történelem során mindig is az ország legfontosabb kérdése volt, miközben az utóbbi időszakban – részben a klímaváltozás, részben a felelőtlen gazdálkodás miatt – a folyó egyre rosszabb állapotba kerül. Egyiptomban jut a világon a legkevesebb vízmennyiség egy lakosra, 660 köbméter évente (ebbe nemcsak a személyesen elhasznált víz, hanem a gazdaság, az ipar, a turizmus és minden egyéb hasznosítható víz beleértendő). Ugyanakkor Egyiptom a világ egyik leggyorsabban szaporodó országa, a népesség 100 millió körüli, és fél évszázadon belül megduplázódik. E két tényező miatt a vízhiány kritikussá válását az Independent cikkében a következő évtized közepére várják.

Egyiptom Nílus-függése mindig is köztudott volt, amit a folyó menti országok között kötött, máig élő egyezmény is tükröz – a többiek szerint igazságtalanul kedvezve Egyiptomnak. Először 1929-ben, majd 1959-ben írták alá, hogy a Nílus nagyjából 88 köbkilométeres évenkénti vízhozamából 55 köbkilométer Egyiptomot illeti meg. A többi ország folyamatosan próbálja ezt megváltoztatni, mondván, az ő sokasodó népességüknek is több vízre van szüksége. Az etiópiai gát miatt természetesen sérülni fog Egyiptom joga az egyezményben meghatározott vízmennyiséghez – már ha a szakértőknek igazuk van. Etiópia ugyanis ezt alapjaiban vitatja, az általuk felkért szakértők ugyanis azt mutatták ki, hogy a gát nem vonja el a vizet Egyiptomtól, sőt a hozam szabályozása révén még segíti is az öntözést.

A Kairói Egyetem (érthető módon objektívnek nehezen nevezhető, ugyanakkor nem feltétlenül igaztalan) kutatása alapján ha a víztározót három év alatt töltik föl, az egyiptomi termőföldek 51 százaléka marad öntözés nélkül (magyarul, használhatatlanná válik), ha a feltöltést elhúzzák hat évig, a termőföldvesztés akkor is 17 százalékosnak ígérkezik. Más szakértők szerint a károk jóval kisebbek lehetnek, ha Egyiptom és Etiópia együttműködik, és koordináltan történik a Kék-Nílus elrekesztése. Csakhogy egyeztetésről, összehangolásról eddig szó sincs. A kedélyek pedig a gát nélkül sem lennének nyugodtak, hiszen a Nílus legalábbis beteg, sokak úgy vélik, agonizál.

A probléma ugyancsak Etiópiában gyökerezik, bár ehhez nekik kevés közük van. A Nílus vízhozama erősen függ az Etiópia területén lehulló eső mennyiségétől. Manapság azonban a nyári esős évszak sokkal rendszertelenebbül érkezik, mint korábban. Gyakran később kezdődik, így a csapadékmennyiség alacsonyabb. Máskor viszont soha nem látott viharok formájában zúdul le, sok-sok millió tonna hordalékot mosva a folyóba. Ez lentebb szigeteket, gátakat képez, ami tovább rontja a Nílus kiszámíthatóságát, és kedvezőtlen hatással van a szállított üledék tápanyagtartalmára is (amelytől a mezőgazdaság függ).

Szinte minden környező ország gyors népességrobbanást él meg, a növekvő populáció pedig minden forrásból többet kíván. Többet öntöznek (még olyan tájakon is, ahol korábban a megbízható esők megoldották ezt a kérdést), elpusztítják a természetes vegetációt, hogy lakóhelyhez és termőföldhöz jussanak. Ez pedig tovább növeli a pusztító áradások esélyét. A vízminőség azonban később, a Fehér- és a Kék-Nílus összefolyásánál, nagyjából a szudáni főváros, Kartúm térségében válik igazán tragikussá. Kartúm szennyvízhálózata annak ellenére sem nőtt számottevően az elmúlt évtizedekben, hogy maga a város sokszorosára hízott. Így a kezeletlen szennyvíz ömlik a Nílusba, egy helyi halász azt mondta a BBC tudósítójának, hogy manapság tizedannyi halat fog, mint régen.

És a Szahara még csak most következik. Ott a rendszeres homokviharok folyamatosan üledékkel telítik a Nílus vizét, amely így eltömíti a meglévő kisebb vízi erőművek turbináit. Ilyenkor leállnak, a térségben pedig megszűnik az áramszolgáltatás. A sivatag egyre gyorsuló sebességgel felfalja a termőföldeket is, amelyek sok helyütt már 150 méternél is keskenyebb sávban szegélyezik a folyót.

Mire Egyiptomba ér, a Nílus már végletesen szennyezett, s az ország csak tovább engedi bele a mérgeket. A deltatorkolaton keresztül a Földközi-tengerbe áramló víz az ottani vizet is beszennyezi, tönkretéve a helyi halászok megélhetését. Ám a tenger visszavág: a klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint – és a Nílus vízhozamának extrém ingadozása – miatt egyre gyakoribbak a sósvíz-betörések a folyómederbe, tehát a Nílus végső szakaszán időlegesen visszafelé folyik a víz.

Itt tartunk most. A jelenlegi építési ütemet tartva a Nagy Etióp Reneszánsz Gát talán már idén, de jövőre biztosan elkészülhet. Etiópia eddig még semmit nem árult el arról, mikor kezdi meg a víztározó feltöltését és milyen ütemben tervezi megtenni. Az egyiptomi tábornokok türelme pedig napról napra érezhetően fogy.