Érdemes jóban lenni a falkavezérrel

Farkasok közé mentünk és még filmsztár szarvasokkal is találkoztunk.

A filmezés már azelőtt elkezdődött, hogy Horkai Zoltán Gödöllőre került. Megkereste őt egy svájci filmes és Bécsy László természetfotós, ugyanis éppen Erdélyben forgattak filmet a farkasokról. Nem volt túl sok felvételük, mert a farkas a természetben menekül az ember elől, nehéz lencsevégre kapni. Tudták, hogy Horkainak van egy szelíd farkasa.

– Eljöttek hozzám Farkasrétre, a Lidérc utca 13.-ba, ahol a farkast is tartottam. A csillebérci erdőben közeli képeket készítettek a szelíd farkasomról – meséli. A film szerepelt egy külföldi fesztiválon, attól kezdve egyre több filmes kereste meg. Rögtön utána például az Ötzi, az alpesi jégember című film rendezője hívta fel, hogy farkasra volna szüksége a forgatáshoz.

De hol tanítják a vadállat-szelídítést? Sehol. Horkai Zoltán magától jött rá mindenre.

– Az első farkasom hathetes volt, amikor hozzám került. Nem sikerült jól a nevelése, mert bár engem nagyon szeretett, mindenki mástól félt. A következőt, Wolfit már négynaposan magamhoz vettem, cumisüvegből etettem, még mielőtt kinyitotta volna a szemét. Olyan szelíd lett, hogy villamoson, buszon, dzsesszkoncerten is megfordult velem, egyszer még a McDonald’sba is elkísért. Szóltak is, hogy a kutya nem jöhet be, mondtam, hogy akkor nincs baj, mert ez farkas.

Horkai Zoltánt azért máig érik meglepetések. Egyszer például megtámadta az egyik farkasa. Annyira megszelídült, hogy már nem félt tőle.

– Ha a farkas azt gondolja, hogy mi egy faj vagyunk, akkor benne van a pakliban, hogy meg akar küzdeni velünk. Akkoriban valamiért decemberre tolódott ki az oltás ideje, ez már a párzási időszak, amikor óriási harcokat vívnak egymással a farkasok, és nagy a feszültség a szukák között. Be akartam tenni a vezérszukát egy szállítóketrecbe, nem tetszett neki, belecsapott az arcomba. Ömlött a vér a fejemből, többen kellettünk hozzá, hogy meg tudjuk fékezni az őrjöngő állatot. Öt napig voltam kórházban, addig a ketrecben volt, sem enni, sem inni nem kapott. Amikor visszajöttem, összeeresztettem két másik szukával, ők nekirontottak, azonnal elveszítette a pozícióját, attól kezdve ugyanolyan kedves és szelíd volt velem, mint korábban.

Horkai Zoltán a gyakorlatban tanulta meg azt is, hogy a falkában nagyon erős hierarchia uralkodik, és nem feltétlenül a legerősebb állat a vezér.

– Ha az alfa velem jó kapcsolatot ápol, akkor a többiek nem terrorizálhatnak engem, mint ahogy nem is üdvözölhetnek, ugyanis ez az alfa kiváltsága – mondja. – Minden farkasnak az a célja, hogy egyszer vezér legyen, hiszen csak ő adhatja tovább a géneket. Nyitott szemmel kell járni, és ha az alfa státusa gyengül, azokat az állatokat kell pozícióba segíteni, amelyekkel jóban vagyok. Mi, emberek nem vezérek vagyunk, hanem olyan valakik, akik felette állnak a falkának.

Hűtőszekrényből elősétáló pingvin, egymás mellett ügető medve és vaddisznó, emberre támadó farkas: Horkaiék számára egyik filmbeli jelenet sem kivitelezhetetlen. Pedig az állatokat nem idomítják, Horkai Zoltán a természetes motiváció híve. Például egy tisztítószerreklámban a hűtőszekrényből kellett elősétálnia egy Humboldt-pingvinnek, és átlépegetnie a másik oldalra. De miért menne oda a pingvin csak úgy? Hát azért, mert megvillantottak előtte egy tükröt, és az egyébként kolóniában élő állat azt hitte, hogy megtalálta a többieket, ezért szépen áttotyogott.

A farkas számára a hús a legerősebb motiváció. Az éhes farkas bármire képes. Például a Boszorkányvadászat című filmben – Nicolas Cage volt a főszereplő – el kellett játszani egy farkastámadást: vicsorgás, üldözés, aztán ugrás. A kamera, amelyet a farkasnak át kellett ugrania, egy asztal alatt volt (ezt a néző nem láthatta), a farkas az asztalra ugrott fel.

– Odatettünk egy jókora darab húst. Futott, ugrott, de nem volt elég gyors a rendezőnek. Odatettünk egy tüzelő szukát is. Akkor már rohant, de még ez sem volt elég jó. Végül a hús és a szuka mellé odaállítottunk egy alárendelt kant. Na, akkor már szinte repült – meséli a szakember.

A színészek olykor nagyobb problémát okoznak, mint az állatok. Ugyanis ha valaki fél, akkor nem úgy mozog, ahogy szokott, ezt az állat észreveszi, és ő is félni fog.

– El kell érnem, hogy a színész ne féljen, pedig ez nem mindig könnyű feladat. A farkasok a természetben több száz méterről kiszúrják, hogy melyik a legyengült egyed a szarvascsordában, és az is rögtön feltűnik nekik, ha valaki nem viselkedik természetesen.

De előfordul a másik véglet is. A nevető ember filmadaptációjának forgatásán például Gérard Depardieu összebarátkozott Nelsonnal, olyannyira nem félt az állattól, hogy dobbantott neki, ijesztgette. Szóltak is neki, Gérard, nem kéne: bármennyire szelíd, mégiscsak vadállat.

Nelson szerepelt Szász Attila Örök tél című, a napokban bemutatott gulágfilmjében is. El kellett érni, hogy félelmetesen vicsorítson.

– Letettünk a földre egy 50 kilós húsdarabot lefagyasztva, hogy evés közben ne lógjon ki a szájából, de a talajhoz rögzítettük, hogy ne tudja elvinni. Amikor elkezdett enni, egy kicsit hergeltem, és nem kellett sokat várni, hogy vicsorogjon.

Az is előfordult, hogy a rendező – Horkai tanácsára – átírta a forgatókönyvet. Nem is akárki, Peter Weir, amikor a The way back (Út a szabadságba) című filmjét forgatta; a főszereplő Ed Harris és Colin Farrell. A történet szerint hat ember megszökik egy szibériai fogolytáborból, és egészen Indiáig menekülnek.

– Weir azt kérdezte, mennyi a realitása annak, hogy az emberek, akik a nélkülözések folyamán kivetkőztek emberi mivoltukból, megölnek egy őzet, aztán jön egy farkasfalka, és elveszi tőlük az állatot. Mondtam, hogy semmi, mert a vadon élő farkas nem támadja meg az embert, a legyengült ember pedig nem tud megfogni egy őzet. A farkasok viszont igen, és az ember el tudja hajtani őket a tetemtől. Weir nyomban átírta a történetet, és nagyon jól sikerült a jelenet.

Persze nem minden rendezőt lehet meggyőzni. Horkaiék jó néhány olyan filmben közreműködtek már, amelyben az állatoknak úgy kellett viselkedniük, ahogy egyébként sosem szoktak. Például egy Alpokról szólóban a rendező azt kérte, hogy a kisborz és a kisróka jöjjön ki egy várból, és játsszon egymással. A borz erős állat, a kutyát is megöli, ha bemegy a várába. A róka és a borz messziről elkerüli egymást. De megcsinálták a film kedvéért.

A forgatás során vigyáznak az állatokra, nem úgy, mint régen. A kőszívű ember fiai című filmben például sörétes puskával lövik agyon a farkasokat, sőt az egyiket le is szúrják. De még a Lutrában is lelőtték a rókát és a vaddisznót. Ma már ilyen nincs. Az állatvédelmi törvény miatt sem, illetve most már a legtöbb film végén kiírják, hogy: no animals were harmed, vagyis az állatokat nem bántalmazták.

– Ez drága amerikai licenc. Ha a filmgyártó megveszi, akkor egy állatvédő szervezet kiküld egy felügyelőt, aki leállíthatja a forgatást, ha úgy véli, hogy nem megfelelő módon bánnak az állatokkal – mondja Horkai.

Százharminc szarvas él a farmon, Horkai Zoltán tenyészti őket, jó génjeik vannak, külföldön is érdeklődnek irántuk. A szarvasok a telep másik végében vannak, gumicsizmát húzunk, megyünk egy kört a terepjáróval. Gyorsan nyitjuk a kaput, nehogy kiszökjenek. Közel jönnek, barátságosan bökdösnek az orrukkal. Az egyik – csupa szeretetből – a hátamra ugrana. Toljam el a nyakánál, javasolja a gazdájuk, de semmiképp ne emeljem a kezem a feje fölé, mert azt támadásnak hiszi.

– Az ott Kisgóliát, a fiatal bika, még nem nőtt ki az agancsa, mellette pedig Picur, a Testről és lélekről című film „női szarvas főszereplője” – mutatja.

A szarvasbika veszélyesebb, mint a farkas. A megszelídített szarvasbika három-négy évesen olyan agresszív lesz, hogy – mivel fajtársának tekinti – megtámadja az embert.

– Van olyan agancs, amelyen 24 ág van, az olyan, mint 24 éles tőr, ehhez jön még a 250-300 kilós bikák ereje; a szarvasok, ha küzdenek, egymást is felemelik. Ha azonban csak öt-hat évesen vagy később kezdjük megszelídíteni, akkor nem tekinti legyőzendő félnek az embert, így „agancsban” is lehet vele filmezni. Góliáttal is ezért lehetett együtt dolgozni.

Horkaiék szarvasai nemrég szerepeltek az Oscarra jelölt Testről és lélekről című filmben.

– Amikor Enyedi Ildikó megkeresett, elmondta, hogy a filmszereplőkhöz hasonló karakterű szarvasokra volna szüksége. Morcsányi Géza szarvasmegfelelőjének kiválasztotta Góliátot, a hatalmas termetű bikát. Góliátot tenyészbikának vettem, nem volt szelíd, ajánlottam másikat, de Ildikó ragaszkodott hozzá. A női főszereplő akkor még nem volt meg, Ildikó előbb választotta ki Picurt, mint Borbély Alexandrát.

Góliát 12 éves korában került Gödöllőre, korábban nem nagyon volt kapcsolata emberekkel, meg kellett szelídíteni a forgatásra.

– Hat szelíd tehén közé kerülve látta, hogy a többiek nem félnek az embertől, és néhány hét múlva már ő is kézből evett, nem sokkal később már a hátán ültem – meséli Horkai. A filmet a Bükk-fennsíkon forgatták. Abban a jelenetben, amikor Góliát „átöleli” Picurt, valójában azért hajol keresztül a szarvastehénen, mert a másik oldalon egy nagy vödör kukorica várja. Sőt még Picur hátát is beszórták eleséggel.

Európában nem a Horkai Animal Training Center az egyetlen cég, amely állatokkal filmez, ám azon kevesek közé tartozik, amelyek több fajjal is dolgoznak. Sőt mivel náluk farkas, medve, vaddisznó nem fél egymástól, interakcióba is tudják hozni a különböző állatokat. Például a Timberland-cipőreklámban szinte a lehetetlenre vállalkoztak: egy közös képben kellett futnia a színésznek hat farkassal, egy medvével és egy vaddisznóval. Nem kevés erőfeszítésükbe került a reklám elkészítése, de sikerült.

Horkai Zoltánnak nemcsak az állatai szerepelnek Hollywood legismertebb filmjeiben és sorozataiban – mint például a Hellboy II., a Hercules, a Marco Polo vagy a Borgiák –, róla is készült film. A Discovery Channel Zoltán, the Wolf Man című hatrészes wild reality sorozatát már számos országban vetítették nagy sikerrel.