– Nemrég írtunk nagynénje, Szellay Alice születésnapjáról, ugyanakkor abban nem lehettünk biztosak, 1914-ben vagy 1918-ban látta-e meg a napvilágot. A lexikonok említik egyiket is, másikat is. Könyvében ön is írja, hogy mindig más életkort adott meg, így sosem tudták biztosan, hány éves. Melyik lehetett a valószerűbb?
– A cikk megjelenése óta beszéltem a másik nagynénémmel, ő is megerősített benne: 1914-ben született. Hetvenöt éves korában halt meg, 1989-ben. Öten voltak egyébként testvérek, anyukám pedig 1919-ben érkezett. Afféle női dologról van szó, régen a színésznők nem vallották be, hány évesek. Olyanról is hallottam, aki még az igazolványába is belejavított. Szóval keresztanyám esetében is úgy alakult: ahány lexikon, annyi évszám.
– Milyen természet volt egyébként?
– Nagyon helyes nő volt. Szépségversenyen is indult a húszas éveiben, de akkor Simon Böske, a rendező, irodalmár Jób Dániel felesége végül lekörözte. A háború alatt aztán a New York kávéházbeli művésztársaságba járt a keresztanyám a férjével, Szőts Istvánnal együtt. Ott jegyezte meg egy ízben neki Simon Böske: csak tőled féltem, mert te szebb voltál.
– Nem bánta, hogy az Ének a búzamezőkről után nem jutott neki több filmszerep?
– Jórészt csak akkori férje, Szőts István filmjeiben szerepelt. Kivételt az Aranypáva című Fekete István-adaptáció jelentett, amelyben Sulyok Mária és Páger Antal volt a partnere.
Kérdeztem másik nagynénémet, nem merült-e fel, hogy színpadon szerepeljen, de nem. Teljesen amatőrként csöppent a pályára, színjátszást nem tanult.
– Teljesen visszavonult? Nem is írt vagy fotózott?
– Nem volt semmi ilyen. Miután Szőtstől elvált, Pándy Lajos színésszel jött össze, és szép hosszú életet leéltek közösen.
– Szőts viszont bánta, hogy nincs lehetősége további nagyjátékfilmre, nem? Ön látogatta akkor is, amikor már bécsi emigrációban élt.
– Velencében volt éppen Pista a Melyiket a kilenc közül? című kisfilmmel, akkor súgták meg neki, hogy ne jöjjön haza, baja lehet. A filmgyárban nagyon exponálta magát 1956-ban. Azt nem tudni, tényleg baja lett volna-e, ha hazatér. Egész biztosan megviselte a dolog. A kisfilmek is sikeresek voltak, de hát mégsem Magyarország, mégsem nagyjátékfilm. Keresztanyámmal megmaradt egyébként a jó viszony köztük, Szellay Alice-nak minden kapcsolata barátsággal végződött. Szőtscsel egy idő után elhidegültek, Pándyval viszont nagyon jó volt a kapcsolata, bohém, aranyos házaspár voltak. Érdemes volt hozzájuk járni, annyit nevettünk együtt.
– Jó humorú ember volt a Meztelen diplomatában és az Egri csillagokban is játszó Pándy?
– Nagyon jó humorú, nagyon aranyos, de kimondottan nehéz ember. Színészként mindennap fellépett a Vígszínházban, dolgozott reggeltől estig. Igaz, a fiam kiskorában egyszer megkérdezte tőle: Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek? Keresztanyámat persze imádta Pándy, gyakran jártak társaságba.
– Édesapja, Inkey Tibor standfotósi munkája után mennyire volt magától értetődő, hogy ön is ezt a pályát választja? Korábban említette, hogy jobb híján lett az.
– A szövetkezetben fotóművészek mellett tanultam a szakmát, három-négy évig voltam ott. Egy idő után viszont nagyon unalmassá vált állandóan igazolványképeket, szombat-vasárnap esküvői felvételeket, családi képeket készíteni. Apa látta rajtam, mennyire elkedvetlenít, és mondta, hogy amint lesz a filmgyárban valami lehetőség, szól. Húszévesen mehettem is retusőrnek. Akkor csak négyen voltunk fotósok, plusz a laboránsok. Az első filmem a Mici néni két élete volt, akkorra pedig már olyan jól éreztem ott magam, hogy nem is akartam elmenni. Micsoda előrelépés volt pedig! Hegyi Barna volt az operatőr, Mamcserov Frigyes a rendező. Aztán amikor az első címlapképem megjelent Tolnay Kláriról, olyan érzés volt, mintha mindenki engem nézne. Neki nagyon tetszett a kép, de én gyengének éreztem.
– Rögtön azonos szinten kezelték édesapjával? Ruttkai Éva említette önnek egyszer, hogy a két Inkey bármit leközölhet róla.
– Apámat nagyon tisztelték, keresztanyámat is ismerték, nyilvánvaló volt, honnan jövök. Inkább azt éreztem rossznak, hogy mindig mondják: majd az Aliz! Azt hitték, egy Inkey lány mindent tud majd azonnal. Pedig teljesen kezdő voltam még. Ez viszont inspirált, úgy éreztem, muszáj összeszednem magam. Aztán jött a generációm is: Moór Marianna, Tordai Teri, Béres Ili. Fotóztam, hozták a ruhákat, jó játék volt az egész.
– Rögtön közel tudott kerülni a sztárokhoz is? A Mici néni két életében például egyből Páger Antallal és Kiss Manyival dolgozott együtt.
– Páger játszott korábban a keresztanyámmal, Sulyok Mária is, így amikor bekerültem, már ismerősként köszönthettem őket. Egyik nap vagy harmincan voltunk egy nem túl nagy szobában, én pedig ott üldögéltem mellettük, amikor éppen nem kellett fotóznom. Sulyok pedig megjegyezte: hát miért minket fotóznak, amikor itt van ez a helyes fiatal lány? Szóval nem volt gond a barátkozással.
– Sokakat ismert régebbről?
– Kislány koromban Alsógödön laktunk együtt Szőtsékkel, mindenképpen el akartuk kerülni, hogy kiigényeljék a villánkat. Pista filmes barátai, Sára Sanyi, Hegyi Barna, Csernus Mariann és mások gyakran jártak le hozzánk. Imádtak ott lenni nálunk. Csendes kis falu volt, bár nem mindig: mondjuk amikor Vácról jöttek végig az orosz tankok. Öcsém, Péter mesélte, hogy az iskolaablakból nézték, ahogyan végigcsattognak az úton. Egy helybéli nő javasolta is, hogy fákat rakjunk keresztbe az úton, az majd megállítja őket. A nagy ötletet persze inkább nem valósítottuk meg.
– A fotózás mellett felmerült más pályalehetőség? A színészkedésbe majdnem belekóstolt, amikor Ranódy László meghívta A tettes ismeretlen próbafelvételére.
– Az nagy meglepetés volt. Apám akkor az Érdekes Újságnak dolgozott, minden héten kellett címlapot vinnie. Ha nem akadt színésznő, elkapta hát a családot. Akkor látott Ranódy egy képen, és azt mondta, pont ilyet képzelt el A tettes ismeretlenbe. Csináltunk helyzetgyakorlatokat, de éreztem, hogy ez nem fog menni. Nagyon gátlásos lány voltam, a pestiek akkor vagányabbak voltak.
– Több korszakos rendezővel, köztük Fábri Zoltánnal dolgozhatott együtt. Vele milyen volt a közös munka?
– Ő nagyon érzékeny ember volt, nagyon szerettem. Nehéz volt a rendszerváltás előtt filmet csinálni: emlékszem, mennyire nem ment egyszerűen a vidéki kiskirályokról szóló, Gyertek el a névnapomra című film elkészítése. Hol engedélyezték, hol nem, majd miután végre meglett, agyonhallgatták. Pedig akkor már 1983-at írtunk. Férjem, Lakatos Iván is rendező-operatőr, tudtam, mindez mennyi küszködéssel jár. A rendezőkkel, színészekkel egyébként jól ki lehetett jönni, egész nap össze voltunk zárva, már unalmunkban is beszélgettünk. Ha Latinovitsnak például jókedve volt, annak mindenki örült. Volt persze, hogy olyan dúvad arccal jött be, jobb volt inkább nem a szeme elé kerülni.
– A Pacsirta forgatásán pedig még Kosztolányi Dezsőnével is találkozhatott.
– Nagyon kedves idős nő volt, a nyolcvanas éveiben járt akkor. Jelenségnek számított. Nagy szeretettel vették körül, ő pedig előhúzott egy fekete pöttyös nyakkendőt, mondván, ez Kosztolányi Dezsőé volt, és Latinovits Zolinak hozta ajándékba. Ő pedig nagyon el is volt érzékenyülve. Nagyon kosztolányis nyakkendő lehetett, amilyet amúgy kevesen vettek volna már fel.
– Filmesek és festők mellett írókkal is jó barátságot ápolt: barátnők voltak például Vathy Zsuzsával. Rá hogyan emlékszik?
– Ő valaha a filmgyár újságjának írt, az első riportot életemben ő készítette velem. Később is mindig tudtunk egymásról. Ez a tragédia, amelyről a lánya írt nemrég, nagyon kiborított. Lázár Ervin is olyan gyorsan elment, őt is sajnáltam nagyon. Jó barátságban voltunk velük.
