Az utastér végül teljesen víz alá került, elsüllyedt. A Drina kapitányának parancsára a hajó a partra „tolatott”, szándékos feneklést okozva annak érdekében, hogy a többi része már ne süllyedjen el. Ennek ellenére a betervezett „hajótörést” félreértő utasok egy része a vízbe ugrált, és megfulladt. A halottakat a korabeli sajtó szerint a Drina padlóját feltörve, valamint a környéken kutatva keresték. A hatóságok száz halottat regisztráltak, de csupán körülbelül ötven holttestet találtak meg. Ezek mindegyikét Makádban anyakönyvezték, tehát a halál beálltát minden esetben ott állapították meg. Itt kell megjegyezni, hogy Makád mellett több település is sajátjának tekinti a katasztrófát, többek között Tass és Rácalmás is, hiszen egy folyószakasz hovatartozása sosem egyértelmű. Bódis István szerint azonban az a makádiakat igazolja, hogy a halotti anyakönyveket a településén adták ki. Mellettük szól az is, hogy a Duna sodrásvonala déli irányban a folyó bal partján található, ahol Makád is. Ugyanakkor a korabeli sajtóban megjelent cikkek egyike „Tass közelében” történt esetről beszél. Egyéb források Rácalmásra vagy más községek területére lokalizálják a szerencsétlenséget. Egyébként az áldozatok száma is bizonytalan: van, ahol „csupán” 64 halottról beszélnek. A Kőszeg és Vidéke viszont egyenesen 151-re taksálja az áldozatok számát.
###HIRDETES###
A korabeli sajtóból még több mindent is megtudhatunk az esetről. Többek között azt, hogy mindkét hajót felújították, majd újra üzembe helyezték, így még évtizedekig szolgálatban voltak: a Drina 1928-ig, a Sophie egészen 1955-ig nem lett „nyugdíjazva”. Az eset miatt a figyelmetlen kormányost a helyszínen őrizetbe vették. Ezt követte később a hajó teljes személyzetének (más források szerint csupán kapitányának) őrizetbe vétele. Azt azonban nem tudni, elítéltek-e bárkit. Az ügyben az illetékes minisztérium a hajózási társaság ellen is vizsgálatot rendelt el. Egy esztergomi lap korabeli száma azonban úgy értesült: a Drina berendezése elavult volt, így a nyomozó hatóság megállapította, hogy a kormányos nem is hallhatta volna a kapitány esetleges figyelmeztetését. A korabeli közvélemény egyértelműen a hajótársaság ellen fordult, amely az újságírók szerint nem vállalta a felelősséget sem. „A Duna-gőzhajózási Társaság, ez a gazdagon szubvencionált osztrák vállalat ím azzal viszonozza a magyar állam részéről nyert támogatást, hogy semmibe sem veszi a magyar emberéletet” – fakadt ki például a Magyarország. Madács egyébként a Sophie kormányosát vádolta meg azzal, hogy felelős a katasztrófáért. A vádaskodást a Drina kormányosa is viszonozta. A személyzet még arról sem tudott megegyezni, melyik hajó vágott be a másik elé. Egy korabeli helyi lap azt is tudni vélte, a katasztrófa okozta üzemzavarokra hivatkozva az „osztrák fösvénység” leállította a dunai hajózás fejlesztését. „A Sophie orra azt is elvágta!” – szól az esztergomi újság konklúziója.
