Ezzel a feladattal indult el a sarkvidéket már megjárt Sir John Franklin vezényletével két hajó, a H. M. S. Terror és a H. M. S. Erebus is. A korábbi évtizedekben több tengert is megjárt vitorlásokat a korszak legmodernebb eszközeivel szerelték fel. Hajócsavarjaikat gőzgépekkel hajtották, a hajótestet megerősítették, a legénység komfortérzetéről a sarki hidegben fűtés gondoskodott. Az expedíció három évre elegendő ellátmánnyal indult útnak Angliából 1845 májusában. A legénység utolsó leveleit Grönlandról, a Disko-öbölből küldte haza, ahol megváltak az addig őket kísérő hajóktól. Utoljára júliusban látta az expedíció két hajóját két európai bálnavadászhajó, azután semmilyen hír nem érkezett felőlük.
További sorsukról sokáig csak a későbbi mentőexpedíciók által feltárt tények adtak számot. Ezek szerint Franklin két hajója a Beechey-szigeten vészelte át a telet 1845 és 1846 között, majd 1846 szeptemberében a jég fogságába estek a kanadai Victoria-szorosban, a Vilmos király sziget közelében. Az Erebus és a Terror sosem hajózott ki többet. Az expedíció 1848 tavaszáig a szigeten maradt, ahol Franklin 1847 nyarán az életét vesztette, majd Francis Crozier kapitány és James Fitzjames első tiszt vezetésével útnak indultak a szárazföldön dél felé. A felfedezők egy része még a szigeten, a maradék harminc-negyven fő pedig a kontinens északi részén hunyt el.
Az Egyesült Királyságban egy darabig nem aggódtak a két hajó eltűnése miatt, hiszen háromévnyi ellátmánnyal indultak útnak. A közvélemény, a sajtó, a parlamenti képviselők, valamint Franklin feleségének nyomására azonban 1848 tavaszán az admiralitás három irányból – keletről, nyugatról és a szárazföldről – indított mentőexpedíciót, illetve húszezer fontos (mai árfolyamon közel 740 millió forint értékű) díjat ajánlott fel annak, aki megtalálja a Terrort és az Erebust.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!