Vancouverben más-más kikötőt használnak a kereskedelmi hidroplánjáratok és a magángépek. Kevesen emlékeznek már arra, hogy valamikor a Ferihegyi repülőtér nálunk a Malév nemzeti légitársaság tulajdona volt. Kanadában ezt az elvet a mai napig megőrizték, a kikötők a hidroplán-légitársaságok tulajdonában és kezelésében működnek.
A Waterfronton a belvárosban, a nemzetközi hajókikötő mellett található a Harbour Air és a WestCost Air csoport kikötője, a társaságok kanadai gyártmányú hidroplánokkal repülnek, a nagyobb Harbour Air egy hajtóműves gépekkel operál. Az alsó képen elöl a DHC–2 Beaver 8 személyes, míg mögötte egy DHC–3 Turbo Otter 14 székkel. A fenti képen meg a csoport másik része, a zöld-kék-fehér színekben pompázó DHC–6 Twin Otter, amely 19 utast képes a fedélzetére venni.
A kikötő úgy működik, mint egy szárazföldi repülőtér. Menetrend szerinti járatok indulnak 6-8 városba. Megvesszük a pénztárban vagy az interneten a jegyet, kapunk egy beszállókártyát, a biztonsági ellenőrzés szolidabb, majd a biztonsági kapun át induláskor le lehet menni a géphez, a csomagot hátrarakják a csomagtérbe.
Az élelmesebbek beülhetnek a pilóta mellé, majd a gép kiúszik a felszállópálya végét jelentő bójához, és megkezdi a felszállást. A felszállópályát csak két bójával jelölik, de a pálya tengelyét nem veszik túl szigorúan, felszálláskor ráfordulnak a szélirányra.
Beszéltem a társaság képviselőjével az üzemelésről, meg pár órát nézegettem a partról a gépek mozgását. Ugyanazt a vizet használja az óriás tanker, a tízemeletes óceánjáró személyhajó, a komp, a kisebb sétahajók és a vitorlások. A vízhasználatot megosztják, általában a nagyobbak előnyt élveznek. Ha a leszálló gép alkalmatlan időben érkezik, akkor repül még egy kört.
A hidroplánüzlet egyszerű számtan alapján él meg. Komppal két-három óra a túlparti félsziget, hidroplánnal meg tíz perc és fél óra közötti az út. Ezért a repülőtéren hidroplánterminál üzemel, ahonnan buszok hozzák-viszik az utasokat a szárazföldi nagy gépekhez.
A hidroplánterminál itt kétállásos. Az egyik a legnagyobb társaságé, a másik pedig a többieké. Étterem, bár könnyíti az utasok várakozását. A bőröndöket a meredek lejárókon általában kocsikkal viszik le és fel. Itt is lehet jegyet venni, és az utaskezelés hasonló a belvárosi kikötőjéhez.
Egy érdekesség: lefotóztam a hidroplánt az úton. A társaságok hangárjai és javítóbázisai a repülőtér kerítésén belül találhatók. Egy rámpán gurulnak ki a kétéltű járművek a vízből és gurulnak be keréken a repülőtérre. Ha szükséges lenne, betonkifutóról is képesek lennének felszállni.
A belvárosi vitorláskikötő egyik sarkában üzemel a magángépek egyszerre csak egy hidroplánt fogadni képes megállóhelye. Sokan repülnek be a városba ily módon a szigetekről.
Ha véletlenül egyszerre többen szeretnének kikötni, mint a képen látható, akkor a később érkező hidroplán addig cirkál a vízen, míg a másik végez és útnak indul. A vitorlások között garázs jellegű hidroplánállás is található, ha valaki hosszabb időt szeretne a városban tölteni, ott hagyhatja a hidroplánját.
Az utazás komfortja miatt a magángépek mólója mögött bárki autót bérelhet, a képen előtérben a roadster, a háttérben pedig egy esküvői díszítésű dzsip várja a bérlőjét.
Vancouver hidroplánkikötőiről videót is megtekinthetnek itt.
Ha tetszett a cikk, keressék a blogot új Facebook-oldalunkon, ahol naponta frissülnek a hidroplános hírek, de bázisunk továbbra is a Vízirepülés.hu oldal marad. Nemrég jelent meg egy hosszabb írásom Hidroplánok a Dunán és a Balatonon címen, olvassanak bele abba is!
