Ezért adták ki a figyelmeztető előrejelzést

Zápor, zivatar, viharos szél, időnként előbukkanó nap – ez vár ránk kedden.

kn
2013. 08. 27. 6:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változóan felhős ég mellett az ország nagy részén néhány órára kisüt a nap. Nyugaton többfelé valószínű újabb zápor, zivatar, másutt csak néhol lehet gyenge zápor. Reggel foltokban ködös lesz az idő, de a köd fokozatosan feloszlik. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá fokozódhat. A hőmérséklet délután 20, 26, késő este 17, 22 Celsius-fok között alakul.

Szerda éjfélig figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére. Kedden elsősorban a Dunántúl nyugati felében számíthatunk intenzív záporokra, helyenként (főként délután, este) zivatarra, amelyet felhőszakadás (25-30 milliméter csapadék) és 50 kilométer per óra feletti széllökés kísérhet. Kis valószínűséggel a délnyugati határ közelében délután, este egy-egy intenzívebb zivatar is kialakulhat, amelyhez felhőszakadás (40 milliméteresnél kevesebb), jégeső (1 centiméteres átmérő) és 70 kilométer per óra feletti szél társulhat.

Várhatóan az éjféli, szerda hajnali óráktól a Dunántúl nyugati felében, a délelőtti óráktól főként a Dunántúlon és délen, délután, este pedig már a keleti országrészben is több alkalommal intenzív záporokra számíthatunk. Zivatar a kora hajnali óráktól a Dunántúl nyugati felében, napközben már főként délen és keleten is kialakulhat szélerősödés (körülbelül 50-60 kilométer per óra) kíséretében. Intenzív záporok vagy zivatarok környezetében néhol felhőszakadás (általában 30 milliméter, de a Dunántúlon és délen 40 milliméter feletti csapadékkal) várható. Az ország nyugati, déli és keleti részein szerdán egy-egy intenzív vagy heves zivatar sem zárható ki jégesővel (1-2 centiméteres átmérővel) és 70-80 kilométer per óra feletti széllökéssel.

Front továbbra sem terheli szervezetünket, de a több hullámban érkező nedves levegő, illetve a változékony idő megviselheti az arra érzékenyek szervezetét. Tipikus tünet a fejfájás, a levertség. A felhősebb időszakok alatt álmosságérzet törhet ránk, csökkenhet a koncentrálóképesség.

Szerdán délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható zápor, főként délen és keleten zivatar is kialakulhat. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 27 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

A 34. hét elején az előző hetihez képest tovább nőtt a pollenterhelés. A parlagfű pollenszemeit regisztrálták legnagyobb számban, koncentrációja több városban már elérte a magas, sőt Nyíregyházán és Szegeden a nagyon magas szintet. A kender virágporából leginkább közepes, Pécsen és Szekszárdon magas koncentrációt is mértek. Közepes koncentrációban regisztrálták még a csalánfélék virágporát, valamint Pesten az üröm, Pécsen, illetve Szekszárdon a libatopfélék, Szegeden pedig az útifű pollenszemeit. Jelen volt még a csapdákban a pázsitfűfélék, a fészkesvirágzatúak, az ernyősvirágzatúak és a lórom pollenje – legfeljebb alacsony koncentrációban. A kültéri allergén gombák mennyisége Pécsen és Nyíregyházán magas, Zalaegerszegen, Szegeden és Szombathelyen nagyon magas szintet ért el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.