Nyugat-Európa felett markáns, nagy kiterjedésű hidegcsepp örvénylik (1. ábra). Az előttünk álló hétvégén ennek előoldali áramlási rendszerében dél, délnyugat felől enyhe, váltakozó nedvességtartalmú és labilis levegő áramlik térségünk fölé.
A nedvesebb, labilisabb levegő kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának, amelyek úgynevezett nedves szállítószalagok mentén több alkalommal is átvonulhatnak hazánk felett. A 2. ábrán jól kivehető egy ilyen előrejelzett nedves szállítószalag helyzete (a kb. 3000 m-es magassági szint relatív nedvességi viszonyai), amely vasárnap éjszaka az ország felett húzódik.
A nedvesebb, csapadékosabb idő, valamint az éjszakai gyenge átkeveredés miatt a légkör alsóbb rétege is telítetté válhat, így ekkor kisebb-nagyobb területen köd képződése valószínű.
Az alapvetően délies áramlásnak köszönhetően enyhe idő ígérkezik, az éjszakák fagymentesek lesznek, és napközben főként a keleti és a déli országrészben 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A legmelegebb szombaton várható, ekkor a csúcshőmérséklet néhol a 25 fokot is elérheti.
Ezt követően a jelenlegi számítások szerint a jövő héten csökken a hőmérséklet, és elsősorban a hét közepén fordulhat elő ismét egyre többfelé csapadék.