Pénteken nyugaton többször, másutt időnként erősen megnövekszik a felhőzet, emellett nyugaton kevesebb, másutt több napsütésre számíthatunk. Eleinte csak nyugaton, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Helyenként heves zivatar is lehet.
A délkeleti szél helyenként megélénkül, pénteken meg is erősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Hajnalban foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19, 24 fok között alakul.
A Skandináv-félsziget fölött több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el, amelynek hatására ott, valamint a hozzá tartozó frontok mentén – Nyugat-Európában – erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, záporeső. A ciklonrendszer hátoldalán a Brit-szigetek fölé már szárazabb, több fokkal hidegebb levegő áramlik. A ciklon előoldalán Közép- és Kelet-Európa fölé váltakozó nedvességtartalmú, labilis, enyhe léghullámok érkeznek, emiatt többször erősen felhős az ég, de emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
Ugyanakkor a Fekete-tenger térségében anticiklon található, a leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában sokat süt a nap, csapadékról csak elvétve érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi és nyugati részén többnyire 5, 15, középen és délkeleten 15, 20 fok között változik. Továbbra is meleg van délen, délnyugaton, ahol a délutáni órákra többnyire 20, 26 fok közé melegszik fel a levegő. Péntek estig a Kárpát-medence fölé váltakozó nedvességű, enyhe, labilis légállapotú levegő érkezik.