A Kelet-európai-síkság nagy része fölött anticiklon helyezkedik el. Területén a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után általában kevés a felhő, legfeljebb hószállingózás, gyenge havazás alakul ki. A magasnyomás peremén azonban több a felhő, és ott több helyen havazik. Ugyanakkor a Brit-szigetek fölött markáns ciklon örvénylik, emiatt Nyugat-Európában sok a felhő, és eső, havas eső, havazás egyaránt előfordul. Sekély ciklon okoz felhős, csapadékos időt a Fekete-tenger térségében is.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk nyugati és déli részén általában 8 és 18 fok között alakul, sőt a Pireneusi-félsziget déli vidékén 20, 22 fokot is mérnek. Ezzel szemben szárazföldünk keleti felén hideg az idő, napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, és a Kelet-európai-síkság középső, valamint a Skandináv-félsziget északi részén nem ritka a –14, –20 Celsius-fok sem.
Kedd estig a Kárpát-medence fölé eleinte kissé enyhébb, majd ismét hidegebb léghullámok érkeznek, marad a hideg idő.
Többnyire erősen felhős lesz az ég, de főként a középső, kedden a délkeleti tájakon is időnként rövid időre kisüthet a nap. Hétfőn nyugaton és eleinte még a Tiszántúlon, éjszaka néhol, kedden szórványosan valószínű hószállingózás, gyenge havazás. Éjszaka foltokban zúzmarás köd kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán északnyugaton élénkül meg eleinte a délkeleti szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –5 és –10 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős, havas tájakon –10, –13 fok is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 0 és –5 fok között várható.