Borús vasárnap: jön a hidegfront, esővel

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, esővel. Az esti órákig még melegfront jellegű hatással számolhatunk.

BK
2014. 03. 23. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugat felől egyre több felhő, egyre vastagabb felhőzet érkezik, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eleinte főleg a nyugati megyékben, déli óráktól a Dunántúlon másutt is lehet eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat, estefelé már keleten is eshet. A déli, délnyugati szél napközben többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű. Késő estére 8, 15 fok közé hűl le a levegő.


A záporok mellett néhol gyengébb intenzitású zivatarok kialakulása is valószínű. A zivatarokhoz 60 km/h-t elérő viharos szél, esetleg jégdara társulhat. Zivatarok kialakulásához délutántól leginkább a Dunántúl keleti, északkeleti részén mutatkoznak jobb feltételek, melyek az észak-magyarországi régió felé helyeződhetnek át. Késő este elsősorban a Nyugat-Dunántúlon van esély az eső, zápor mellett néhol zivatarra is.

Estefelé nyugat felől hullámzó hidegfront ér el bennünket, előtte ma még meleg levegő áramlik fölénk, emiatt a különösen érzékenyek melegfront jellegű hatással számolhatnak, esetleg előfordulhat fejfájás, migrén, álmatlanság, illetve vérnyomás-ingadozás. Az erős szél és a növekvő felhőzet miatt a hőérzet alacsonyabb lehet a mért hőmérsékletnél, ezt vegyük figyelembe az öltözködésnél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.