Vasárnap még többnyire erősen felhős ég lesz a jellemző, de a nyugati, délnyugati megyékben hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Délután főként a Dunától keletre alakulhat ki még több helyen kisebb eső, záporeső. A nyugati, majd északnyugati szél erős, a délnyugati országrész kivételével nagy területen és tartósan viharos lesz. A hőmérséklet kora délután általában 12, 17 fok között alakul, de délnyugaton ennél 1-2 fokkal melegebb is lehet. Késő estére 7, 13 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn délnyugaton, nyugaton napos idő lesz, de északkelet felé egyre több lesz a felhő. Estére északkeleten is csökken a felhőzet. Az Alföld északi részén és az Északi-középhegységben van a legnagyobb esélye záporok kialakulásának. A nyugati szél időnként viharossá fokozódik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 4, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16, 21 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzése szerint Vas, Zala és Baranya megye kivételével az egész országban viharossá fokozódhat a szél. Ezek között Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében, valamint Budapesten is készülni kell arra, hogy a nap folyamán a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
Hajnalban átmenetileg kissé gyengül a szél, hétfőn napközben viszont az ország északnyugati és középső részén újra számítani kell viharos (65-75 km/h) széllökésekre.
A változóan felhős idő mellett minden nap kisüt hosszabb-rövidebb időszakra a nap, de kis mennyiségű esőre, záporra is számítani kell. Kedden lesz a legkisebb, szerdán a legnagyobb esélye a csapadék kialakulásának. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 10 százalékán valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4, 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 15, 21 fokról 12, 17 fokig csökken.
Melegfronti hatással kell számolni. Sokaknál előfordulhat fejfájás, migrén, fáradékonyság, ingadozhat a vérnyomás. Hosszabbá válik a reakcióidő. A szeles idő többeknél ingerlékenységet, idegességet válthat ki.