Felejtsük el a napsütést szerdán

Hűvös, esős szerdánk lesz, széllel, nagyon kevés napsütéssel.

tt
2014. 04. 08. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Északnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. Kezdetben a Dunántúlon, majd éjszaka már másutt is várható eső, zápor. Kedden északnyugaton, hajnalban északkeleten néhol zivatar is kialakulhat. Szerdán napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő.

Eleinte főként délen és keleten több helyen, majd inkább csak északkeleten várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, eleinte csak néhol, szerdán viszont már többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10 és 16 fok között alakul.

Szárazföldünk északnyugati, északi része fölött többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el. Emiatt arrafelé, valamint a ciklonokhoz tartozó frontok mentén erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső, záporeső, helyenként zivatar is kialakul. Ugyanakkor Közép- és Dél-Európa fölött anticiklon található.

A leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, sokat süt a nap, csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk nyugati, északi, valamint keleti tájain többnyire 5 és 15 fok között változik, de a Skandináv-félsziget északi részén többfelé csak –1, +4 fokot mérnek. A legmelegebb Közép- és Dél-Európában van, ahol a délutáni órákra általában 18 és 25 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Spanyolországban 28, 30 fok is előfordul. A Kárpát-medencét északnyugat felől egy gyors mozgású hidegfront éri el, amely szerda estig át is vonul térségünk fölött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.