Vasárnap eleinte erősen felhős, esős idő lesz, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Délután már csak délen és keleten lesz csapadék, míg északnyugaton, nyugaton a nap is kisüt. Legtovább délkeleten lesz felhős az ég, ott csak késő délután áll el az eső. Az északkeleti, északi szél Nyugat-Magyarországon, illetve a Zemplén környékén és az Észak-Alföldön viharossá fokozódik. Másutt csak zivatarok környezetében lehet erős, viharos széllökés.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 17 fok között valószínű.
A Nyugat-Dunántúlon a ma délutáni óráktól a vasárnap esti órákig az északira forduló szelet többfelé viharos (60-75 km/h) széllökések kísérhetik. A vasárnap hajnali óráktól a délutáni órákig 75-90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak ezen a területen. Az északkeleti országrészben vasárnap hajnaltól estig 60-75 km/h széllökések kísérhetik az északkeleti szelet.
Az északnyugati, nyugati országrész kivételével a déli óráktól előbb főként a Dunántúl keleti felében, majd a délutáni, esti órákban kiemelten a középső és keleti országrészben várhatók többfelé zivatarok. A zivatarokat helyenként felhőszakadás (25-40 mm), jégeső és viharos (60-75 km/h) széllökés kísérheti. Egy-egy helyen (nagyobb valószínűséggel északkeleten) 2 cm-t kevéssel meghaladó jégméret és 80 km/h feletti szélroham is előfordulhat.