Figyelmeztetés: a péntek sem múlik el zivatar nélkül

A várható felhőszakadás miatt péntekre a fél országra figyelmeztetést adtak ki.

tt
2014. 08. 01. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Pénteken inkább a Dunántúlon és a középső országrészben várhatók heves esőzések. Kora délutántól késő estig ezeken a területeken – főként a Duna mentén és a Dunántúl keleti felén – több helyen lehet zivatar. A zivatarokat jellemzően felhőszakadás kíséri, de helyenként előfordulhat kisebb méretű jég és átmenetileg viharos szél is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hőmérséklet csúcsértéke pénteken 25–32 Celsius-fok között alakul, keleten lesz a melegebb. Késő este 20–25 fok valószínű.

Bár változékony, gyakran felhős, csapadékos az idő a Kárpát-medencében, ezt nem időjárási front okozza. Ennek ellenére a hajnali páradús, napközben több helyen fülledt levegő közvetett módon hatással lehet szervezetünkre. Elsősorban továbbra is az asztmásoknál légzési nehézségek jelentkezhetnek, ők feltétlenül kerüljék a megterhelést. Pénteken kelet felől ugyan szárazabb levegő áramlik be, viszont a magasabb hőmérséklet, a kánikula szintén megterhelést jelent. Az idősebb korosztálynál keringési zavarok léphetnek fel, csökkenhet a vérnyomás, a szédülés, ájulás is nagyobb kockázattal alakulhat ki. A reakcióidő növekedése, a koncentrálóképesség csökkenése, a fáradékonyság együttesen veszélyt jelent a közlekedésben, de akár munkavégzés közben is, ezért pihenésre mindig fordítsunk kellő időt, és fogyasszunk minél több folyadékot!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.